Előszó

Nincs más, csak az ének, és nincs nála erősebb,

Nincs más, csak az öröm, és nincs nála erősebb,

Nincs más, csak az isten, és nincs nála erősebb.

Kórus

Senkinek nincs nagyobb szeretete annál, aki életét adta a fele barátaiért.

Arthur Honegger/ Johanna a máglyán

Jeanne D’Arcnak

 

 

Én VII. Károly Franciaország királya, bocsánatot kérek tőled mindenért, ami veled történt. Volt alkalom arra, az ellenségtől kiváltsalak, érdekem is lett volna, mert, segítettél abban, hogy az Orleansi csata után Reimsben király lehessek. Ezt a vállalkozást más nem tette volna meg, tudnod kell! Amikor először találkoztunk, éreztem belül valamit, higgyek benned. Királyként, ezzel megkaptam azt a jogot is, harcolhassak az ellenség ellen, amilyen az Angol király, és a Burgund herceg.

Amit veled tettem, az megbocsáthatatlan bűn, azóta álmatlan éjszakáim vannak. Ezzel a pár sorral szeretnék bocsánatodért esedezni, átgondoltam a dolgokat, kár! Ez lett a büntetésed, miattam van, az önzetlenségem miatt. Könyörögtél mentselek ki az angolok elől, itt Francia földön legyen a pered. Kedvezőek lettek volna a körülmények, úgy gondolom, kis büntetéssel még élnél. A hazát megmentetted, így azt a jogot adom a szülő falúdnak, felmentem az adózás alól. Leg alább ezt megteszem érted, aki a hatalmat adta nekem, fiatal hölgyként bátorságodat adtad.

Még egyszer bocsánatot kérek, remélem az úr, a lelkednek megkegyelmez

Chinon: 1431. Május.30

VII. Károly

Franciaország királya

 

Az országot egy asszony teszi tönkre, aki kiszolgáltatja az Angol királynak, egyszerű származású lány menti meg, aki Lotaringiából származik.

Az Úr 1335 esztendejében, annak is az év elején, a Francia király VI. Fülöp a Chinoni kastélyában megbeszélést hív össze. A meghívottak meg is jelennek.

-          Grófok, és Hercegek! Azért hívattam össze a tanácsot, fontos helyzetet kell megbeszélni, azt! Az Angol királytól azt az üzenetet kaptam, miszerint a mi országúnkból a jussát követeli. A jövedelmező Gascogni hercegségből. Egy jog szerint, ha megszerzi egy idegen uralkodó az említett területet, akkor jogot szerez, tartomány ura legyen, és évek múlva akár örökölhetővé is válik, esetleg akár le is igázhat.

A szavamat nem tudom befejezni, az egyik meg hívott feláll.

-          Én Gascogne hercege! Nem fogom hagyni, az Angol uralkodó megszerezze a birtokot, ez a tartomány, az igazi Francia uralkodót illeti. Ha már minden tartomány képviselője jelen van! Szavazásra bocsátok egy javaslatot! Az ország védelméért szervezzünk egy ütős hadsereget, aki nem csak a népért fog dolgozni, hanem a királyért is felesküszik. – válaszolja, izgatottan

A meg hívottak zajongani kezdenek.
A nemesek közül többen felpattannak székükről és egymás szavába vágva, kiabálták be az ötletről alkotott véleményüket. Óriási hangzavar kerekedett, aminek az vetett véget, mikor egy széles vállú, magas férfi lassan felemelkedett a székéből, s botjával ütemesen kopogtatni kezdte a padlót, felhívva magára a figyelmet.
Percekkel később.
Az egyik vendég, aki gróf, feláll a helyéről.

-          Én Champagne grófja! Támogatom az ötletet, megvédeni az országot, az idegen hatalmaktól. Körbevesznek különböző népek, ott a Német Birodalom, a Burgund királyság, az Itáliai királyság, nem beszélve, a Spanyol földről se. Támogatom a herceg javaslatát, ki szavaz mellette.

Hirtelen csend lesz.

Nem sok idő múlva.

-          Én, a királyotok! Támogatom a felvetett javaslatot, beszéljük meg, ki mennyi költséggel járul hozzá!

-          Király uram! Kamarásként, közbeszólnék! A javaslatot támogatom, de ehhez újabb adókat kellene kivetni, ahogy élnek a különböző rétegek, nem tudnak kifizetni. Az adózási napon, lázadások törnének ki. Uraim! Nem emlékeznek az évekkel ezelőtti csatára? A Kortrijkira! A nép, legyőzte a lovagokból álló sereget. – válaszolja, szintén felállva, ezzel adva meg a tiszteletet

-          Tényleg kamarásom! Nem jutott eszembe! A példa arra, az Angol uralkodó bizonyos erőket támogatott. Nem akarok így járni, nem a király hatalma erős, hanem a népé. Mit tegyek? A testőrség fontos, ha merénylet történne! Ki védene meg? – válaszolom bánatos arccal.

Amíg döntést hoznak egy fontos kérdésben, addig a szomszédos királyságban, pontosan az Angol uralkodónál. Tanácskozás folyik a Backingam-palotában, a tanácsteremben.

-          Én III. Edward! Azért hívattam össze a tanácsot! Megtárgyalhassuk az ügyeket. Az első napi rendi pont! Hogyan léphessek Francia földre? A saját birtokomtól száműzve vagyok, amióta a nép, legyőzte egyik családtagomat. Nem merem megtenni azt, hívatlanul elfoglalni a jussomat. Részesedni a hatalomból, amit a Francia trón adhatna. – mondom komoran.

A beszédem a vendégeimet vitatkozásra készteti.

-          Királyi fenség! Kamarásként egy javaslatom lenne! Van megoldás a felek egyeztetésére, a diplomácia. Van-e feltétel a két uralkodónak? Egy titkos találkozó független helyen. Azért is szorgalmazom a diplomáciai találkozót! Érezze a nép, van a királynak méltósága, megoldani a problémát.

A kamarásom nem tudja befejezni a mondatát, mert zajongás veszi kezdetét.

Az egyik gróf, Wessexé, feláll a helyéről, meg adva a tiszteletet, a tanácsnak.

-          Uraim! Ahogy a kamarás már említette, jó ötletnek tartom, próbáljuk meg, nem veszíthetünk, vele Remélem, a diplomácia útján lehet-e egyességre jutni! A Francia király enged, de ha nem! Megpróbáltuk.

A gróf szavára még jobban kezdtek vitatkozni. Nem sokára elérkezik a vége a megbeszélésnek

Így mindenki indul haza, a maga grófságába. A következő ilyen gyűlés egy hónap múlva lesz, ezt minden nemes tudja. Így a kamarásom intézkedni kezd. Titkos helyet kell találnia, ahol hétköznapi személyeknek tűnhetek.
A szobájába tartózkodik, magában van, és fel alá sétál, hol az asztalhoz ül, hol az ablaknál áll.

-          Én, az Angol király kamarása! Hová is tehetném a titkos tárgyalás helyét, Az uralkodói központtól távol legyen, és valamelyik Európai országba. – mondja magába.

Újra az asztalhoz lép.

A térképet nézegetni kezdi, ahol egyenlő távolságban vannak, majd rá is talál. Találkozót kér a királytól, aki fogadja, éppen egy másik terembe, a vadászteremben tartózkodik

-          Kamarásom! Talán a helyet megtaláltad, ahol egyességre juthatok a Francia uralkodóval? – kérdezem érdeklődve

-          Igen fenség! A találkozó helyszíne távol van, így a kémek nem avatkozhatnak be! Akik őfelsége lépését figyelik. A helyszín az Itália királyság Velence! Ha önnek is megfelel. – válaszolja.

Közbe vágok, éppen az asztal előtt gondolatomba mélyedve ülök.

-          Szóval azt mondod, az Itáliai Királyságba legyen! A helyszín nem rossz, és Velence. Így mind kettőnknek távol van, így a Köztársaságban szétnézhetek. A helyszínbe bele egyezek, a dolgod már csak az lesz! Értesisd a Francia Király kamarását. – válaszolom.

-          Igen fenséges uram! Minél hamarabb elküldöm az értesítést, annál jobb lesz. Még annyit Őfelsége! Az időpontot megválaszthatom? – kérdezi érdeklődve egy kicsit.

-          Igen! Ha kell segítség, megkapod, és írásban is.

-          Megtiszteltetés számomra, én intézhetem a titkos találkozót a két király között. – válaszolja, boldog tekintettel.

A kamarás, ahogy kellett, elköszön.

Idők múltával megtörtént a titkos találkozó, nem tudtunk megegyezni, mindenki védte a maga érdekét. Elérkezett az 1337-es év, az Angol király egy júliusi napon tanácskozást hív össze, mindenkinek meg kell jelenni, mert nagyon fontos.

-          Azért hívtalak ide titeket, megbeszéljük azt a gondot, ami fent a Skót felföldön történik, valamint a szövetségese a Francia uralkodó, aki nem hajlandó engedni. A hűbérbirtok megilletne engem, a tartományban élőknek a két országnak kellene adózni. Ti! A grófok, és hercegek, mit tegyünk az érdekűnk védelméért? – kérdezem a nemeseket.

A tanácsteremben a megszokott helyen ülök, nem sokára zajongás veszi kezdetét, ami azt jelentette, kezdik megbeszélni a fontos dolgokat.
Nem sokára feláll egy meghívott.

-          Én, Kent megye grófja! Annyit mondhatok! Kellene megoldást találni, ami jól jönne a feleknek. Nemesek! Mit kellene tenni annak érdekébe, a Francia király engedjen, ne kelljen erőszakot alkalmazni. Mi a javaslatotok? – kérdezi.

Nagy zajongás veszi kezdetét, egymásnak mondják a véleményűket, végig nézek a nemeseken.

-          Ez az én tanácstagjaim, tudnak vitatkozni. Remélem lesz valaki, aki véleményt fog mondani, olyan javaslatot, ami jó lenne az országnak. Ha bele gondolok jobban, biztosan van pár nemes, akinek érdeke a döntés, mert kereskedelem tartja össze.

Nemsokára, töprengeni kezdek a helyzeten, ami nem olyan fényes.


 4.

A zaj nem sokára alább hagy, majd csendet intek.

-          Nemesek! Ahogy figyeltelek benneteket, hogyan tudnám megszerezni a jussomat! Kinek van terve, javaslata? Vagy talán a megbeszélést a következő napra tegyük? Kinek van bármilyen ötlete ahhoz, cselekvésre késztessen minket, mert a halogatás nem tesz jót senkinek.

Az egyik szót kér.

-          Én, Mercia grófja! annyit szólnék! Szerintem is kell cselekedni, itt élünk a királyság területén, másoknak van érdeküzlete a Francia területen. Én is abban vagyok, megoldódjon a helyzet, a dolog súlyosságát átgondoltam. A titkos találkozó csődöt mondott, a diplomáciai tárgyalás kudarcot vallott. A vazallusi területet megszerezhessük. Királyi fenség! Egy megoldása van! Amit nem szerettem volna számításba venni, még hozzá! A háború. Háború a két ország között. – mondja meglepődött tekintettel

Csend lett hirtelen, arcomon némaság ül, a tanács tagjain is. A helyemről felállni kezdtem, kezdtem járkálni. Éppen az ablaknál állok meg, és nézek ki.

-          Mercia grófja! Azt mondod, háborút vívjak a Francia király ellen? A feltevés elgondolkoztató, a próbálkozásúnk kudarcot vallott. Bevallom őszintén! Ez a feltevés már volt eszembe, de elvetettem, azért! Elég harcot vívni a Skótok ellen, még a háború kérdése is gondolkodásba ejt, más választásom nem marad.

Az egyik gróf szót kér.

-          Edward uram! A háborút hogyan akarja megvalósítani? A Skótok elleni harcban sok katonát vesztettünk, a hadsereget fejleszteni kell. Hogyan akarja a Francia király elleni háború előkészületét?

-          Jó kérdést tett fel, erre még nem gondoltam. – válaszolom akadozva.

Kezdem átgondolni a stratégiai támadást.

Nehezen, de döntést hozok, de nem olyan egyszerű. Indulok vissza a székemhez.

-          Uraim! Átgondoltam a helyzetűnket, a szándékúnk nem sikerült, még békés tárgyalás se. Ezért azt fogom tenni, amit a gróf tanácsolt! Háborút vívjunk a Francia király ellen. Nem szeretném a letámadást, húzom az időt, így levelet küldök a másik uralkodónak. Elküldetem egy megbízható személlyel. Így fel tud készülni a háborúra, ha már itt vagyunk, szavazásra bocsátom a tervet a háborúról. – mondom, de a gondolatom máshol volt.

Remélem, nem kell csatába menni.

Az egyik gróf szót kér, aki feláll a helyéről.

-          Királyi fenség! A szavazás nem a parlament feladata lenne? Ha a szavazás egyhangú, akkor az előkészületeket, lehet kezdeni. – kérdezi érdeklődve.

-          Uram! A törvény menetét értem, de van egy másik törvénycikk! Kimondja, ha az országot valamelyik hatalom fenyegeti, egy másik államban van a birtoka, és az veszélyben van. A Tanács, - a hercegek, és grófok- szavazata szükséges, nem kell a parlament elé vinni. – válaszolom.

-          Fenséges uram! Erről a cikkelyről nem tudtam, ha őfelsége emlékeztet erre, akkor szavazzuk meg a javaslatot. – válaszolja a gróf, meglepődött tekintettel.

Így minden nemes egyhangúan megszavazta. Már csak meg kell írni az üzenetet, és kiválasztani a személyt, akiben megbízhatok. A tanácskozás után, indul mindenki, én a palota dolgozószobájába vonulok, meghagyom az őröknek, ne zavarjanak. Az asztalhoz lépek, a fiókból papírt veszek elő, és az íróeszközt. Először át kell gondolnom, mit írhassak, mert ettől az üzenettel dőlhet el minden, hogyan van megírva.

 

Levél.

Őfelségének a Francia királynak, IV. Fülöpnek! Én, III. Edward Anglia uralkodója, azért írok önnek. Tudom, az érdekeinket nézve nem sikerült tárgyalások során megbeszélni az örökség birtokba vételének kérdését. Megkaphassam a Gascognei területet, mely az örökség része, sok éve, létezik egy törvény, és jog, ami kimondja! Ha egy Angol nemesi származású, házasságot köt, egy Francia származású nemessel, vele jár egy birtok rész. Ezt a birtok részt szeretném megkapni. Egy nehéz megoldásra jutottam, eszembe volt, de egy idő után elvetettem! Háború, az ön országa ellen.

 

Azután írom tovább az üzenetet.

6.

Nem sokára végzek a levél írásával, pár sorba írtam, töprengeni kezdek, melyik megbízható személyt tegyem meg hírnökömnek. Kamarásomat hívatom, aki rögtön meg jelenik.

-          Megírtam az üzenetemet, azon töprengek, vajon melyik személyt küldjem el a szomszédos királyságba? Aki személyesen át is adná Fülöp királynak! – kérdezem, érdeklődve.

-          Királyi fenség! A kérdés nekem is eszembe volt, a grófok között gondolkoztam, de nem találok megbízhatót. Egy egyházi személyre gondolok, az egyiket a minap választották meg püspöknek. A neve, ha jól emlékszem! Henry Burghersh.

-          Jó a megoldás! Küldjön szolgát a személyért, fontos beszélni valóm lesz vele.

-          Igen Őfelsége! Küldetek egy apródot a püspökhöz.

A kamarás kezdi elhagyni a termet, elvégezhesse a feladatát, addig átgondolhatom, mit mondhatok vajon neki! Mindenre oda figyelnek, ne derüljön ki a nép felé a szándék, nem sokára meg érkezik a püspök, fogadom a lovagterembe.

-          Királyi Őfelsége! Köszönöm, hogy fogadott, a népért, és a királyért mindent megteszek. Jó viszony tarthasson örökké. Ahogyan az Isten szavában áll. „Add meg az istennek, ami az istené, és add meg a császárnak, ami a császáré”. Milyen feladat vár rám? – kérdezi Lincoln püspöke.

Jelzek, leülhet, rögtön leül velem szembe.

-          Azért küldtem önért, fontos feladatot kell elvégezni! Üzenetet kell eljuttatni a Francia uralkodó Fülöp királynak, a kezébe személyesen kell át adni. Az át adása nem késhet, felszólítás egy háborúra, a jogok tisztázására. Más megoldási lehetőséget nem találtam. Megoldható lenne az, ha még ebben az évben megkaphatná.

A püspök úr, kezdi átgondolni a feladatát.

A magas rangú vendégem végül is döntést hoz.

-          Őfelsége! A felkérést teljesítem, elviszem Párizsba, melyik napon? Azt még nem tudom!  Minden napom foglalt. A november elseje környéki napok szabadok, így meglátogathatom a rokonomat, mindent diszkréten kezelek.

-          Köszönöm püspök uram! Akkor át adom a fontos levelet.

Nem sokára át is adom, elveszi, és elhelyezi a ruhájának egyik szegletébe.
Nem sokáig marad. – A háború nagy gond, egy másik országgal szembe.

Napok telnek Angol földön, azért Lincoln püspökének vannak dolgai, minden eltelt egyes nap, a vallási személyt arra készteti, elvégezze a rárótt feladatot, elérkezik a nap, indulni kell Párizsba. A püspök kéreti bizalmasát, nem sokára meg is érkezik.

-          Azért kérettelek ide! Feladatot kell elvégezni, ami nem várhat. Mindenszentek napjára, el kell érni Párizsba, az ország élete függ ettől. Így a rokonomat is meglátogathatom, inkognitóban kell. Hogyan lehetne elhagyni az országot, ne ismerhessenek fel? – kérdezi érdeklődött tekintettel

-          Püspök uram! A bizalmat köszönöm, minél hamarabb kell indulni. A dolgot bízza rám, az országot elérjük titokba. Így biztosan fogadni fogja a Francia uralkodó. – válaszolja, izgatottan.

Félóra eltelte után, a bizalmas elköszön, elkezdhesse az előkészületeket.

8.

Elérkezik az idő, indulhassunk, és a bizalmasomnak is, elérjünk Edward király üzenetével Francia királyságba. Az indulás napjának, az estéjén, az álruhát magunkra vesszük. Megbeszélt helyen találkozunk.

-          Exelenciás uram! Indulhatunk a kikötőbe? Ez a ruha tényleg megfelel, nem fedezhető fel önnek milyen rangja van. Annyit kell még megemlítenem! El van rendezve minden, ugye hoz magával egy kis költőpénzt, ha megéheznénk útközben? - kérdezi a bizalmasom.

-          Szolgám! Hoztam, ha visszatérünk, feltétlenül visszateszem, a perselybe.  Az úr lása nem a saját érdekemet teszem első helyre. - válaszolom

Indulunk a kikötő felé, nem sokára megérkezünk, a legközelebbi hajót megpillantva, így odalépünk a kapitányhoz. Aki a hajó tulajdonosa is egybe.

-          Uraim! Mi járatban vannak erre? Talán a másik partra szeretnének eljutni, ahogy a többiek, akik már itt vannak! – kérdezi a hajó kapitánya.

-          Igen kapitány úr! El szeretnénk jutni, nekem és az úrnak rokonsága lakik, és meg szeretnénk látogatni. – válaszolja a szolgám.

-          Ha csak ennyi! Akkor fel is lehet szállni, a fizetség száztíz lívre, ha megfelel önöknek? –válaszolja a kapitány.

-          Igen, megfelel! – válaszolja a szolgám, örömmel.

A bizalmasom át adja a megegyezett összeget, azt követően tovább léphetűnk a fedélzetre, találunk is helyet. Amikor nem figyel senki.

-          Azt gondoltam volna, angol pénz fog kérni a kapitány, nem franciát! Hogyan lehetséges ez? Nem is tudom, mit gondoljak! – kérdezem megilletődően.

-          Uram! Nem probléma, ilyen a világ, és változik minden. Maga a király se tudja, a birodalmában milyen változás van. – válaszolja a bizalmasom, aki ebben az esetben a szolgám.

Eljött az idő a pihenésre, közel vagyunk az éjfélhez, a hajó ki van világítva.

Napok múltával elérjük az úti célt, eljutottunk a Francia királyság területére. A hajó Caleis kikötőjét eléri október 28.-napján, kora délután van a kapitánytól elköszönhettük, így a többi vándor is.

-          Püspök uram! Az lenne a megoldás, ha tovább folytathatnánk az utat, lovas szekérre gondolok. Párizs előtt át lehetne öltözni, rangos személlyel fog Exelenciás uram találkozni.  – mondja a szolgám.

-          Jól mondod! Akkor szerezni kellene lovas szekeret. – válaszolom suttogva.

Tovább gyalogolunk, nem sokára elérünk egy házhoz, bepillantva az udvarba, észrevettem egy felkészített lovas szekeret. Ez jól jöhet nekünk, belépve a kapun, a gazda meg pillant.

-          Jó estét kívánok uram! Tudna nekünk segíteni? El szeretnék jutni Párizsba, milyen módon érhetném el? Rokon látogatásom lenne, és a barátomnak. – mondom tört franciasággal.

-          Észrevettem a hangjában Angol! Szerencséje van, mert én is Párizsba készülök meg látogatni a szent helyet, a Rózsavonal utat. Így el tudom vinni a céljukig, nem sokára indulhatunk is. – válaszolja a gazda.

-          Köszönjük a fáradozását, elvisz Párizsig, imádkozni fogok, az úton ne történjen semmi baj. – válaszolom.

Nem kell sok időt várni, indult a lovas szekér. A kocsis mellé ülök, a szolgám hátul a szekérben.

-          Uraim! Ha már sokáig leszünk együtt! Megkérdezhetem azt, mik a történések Angol országba? A király még mindig követelőzik? A királyság területéről kellene egy kis darab. Nem akarom elszomorítani önöket! Ebből még nagy probléma lehet.

Azon gondolkozok, a szekeres mintha érezne valamit.

10.

Mondanom kell valamit, ne áruljam el magunkat.

-          Igen Uram! Angliában követeli a király a jussát, ha lehetne így említenem! Tudja uram! Hiába szegények vagyunk, oda figyelünk a hírekre. – válaszolom.

Amíg a három személy eljut Párizsba, addig a királyi udvarban más dolgok történnek.
Minden évben eljön az a nap, ahol a pórnép kihallgatást kérhet, így bíráskodhatok, mint a király. Az ország egész területéről érkeznek, egy nagyterembe gyülekeznek.

-          Elérkezhetett ez a nap, amikor minden megjelent elmondhatja a baját, és ha olyan, akkor segíthetek. Lehet is jönni, de egyenként. Ahogy érkezési sorrendben van feljegyezve.

Először elmondom, amit kell, elfoglalom a helyet, a kamarás, valamint a kancellár. Egyenként a megadott névsor szerint. -  Két személy is jelen van, az egyiket Caillet Vilmosnak hívják, a másik, a barátja Henry Frederick.

-          Henry! Jó, hogy van ez a kihallgatás a királytól, a panaszúnkat elmondhatjuk, és ha tud, segít. Lenne, dolog ahol szívesen látnék változtatást, főleg az adózásnál, ne vessenek ki különböző terhet, ha így megy tovább! Elege lesz a népnek, még rosszra is fordulhat.

-          Jól mondod Vilmos! Hosszú távon ez a teher nem tesz jót senkinek, a népnek tényleg elege lesz. A gazdagabb nemeseknek meg kell fontolni, tovább akarják-e vagy nem! Tudnia kellene a királynak, mi történik a birodalmába, és a feltételeinket. – válaszolja, ezzel erősíti meg a barátja szavát.

Azt követően másról kezdenek vitatkozni.

Sokan elmondják a problémáikat, volt, akinek tudok segíteni. Nem sokára Caillet Vilmos következik, ahogy kellett meghajol.

-          Király uram! Örülők fogadott, és önöket is köszöntöm uraim. Olyan problémám van, amit meg lehet beszélni! Ez az adózás kérdése. Milyen úton kellene az adót befizetni! Hiába a földet megmunkáljuk nehezen élűnk, főleg azoknak nehéz, akiknek gyerekei vannak.

-          Caillet úr! Miért mondja azt, hogy nehéz a helyzetűk? Kedvező adózást hirdettem ki a törvényekbe, a sok gyermekeseknek, keveset kell befizetni. A legszigorúbb törvény a nemeseké, talán másképpen érti a törvényeket? – kérdezem érdeklődve, meglepődötten.

Vilmos gondolkodóba esik.

-          Fenséges uram! A kérdésem az lenne! Megfelelő összeg van-e a kincstárba? A törvénynek megfelelően számoltam át a dolgokat, akkor tudja-e ön, mennyi most az összeg a múlt hónap utolsó napjáig? Itt van a kincstárnok, mondja meg ő a pontos számokat. Ha egyelőek lesznek, akkor itt mindenki előtt bocsánatot kérek. – válaszolja, szigorú arccal.

A hír hallatán felbomlik a csend, nem hallottak ilyen szavakat, gondolkodóba esek, vajon miért mondja a vendégem.

-          Uram! Ez a feltevés arra késztet, vonjam kétségbe a törvényben megadott számokat! Felháborító! Felhozta ezt a dolgot, akkor illendő rá megadni a választ. Kincstárnok uram! Ön az illetékes, mondja meg ön a mai napig a kincstárban mennyi vagyon van? Tudjuk le, még sokan vannak kihallgatáson. – válaszolom.

A kincstárnok zavarba jön, aki dadogni kezd.

-          Királyi fenség! Ha ez a kérés, akkor teljesítem! Megmutatnám a bizonylatokat a különböző adatokkal. – válaszolta a kincstárnok, de meglepődöttség is megmutatkozható rajta.

A bizonylatokat át kezdi adni, ellenőrizésre, - minden ilyenkor szokás dolog benne kell lennie.  Kezdem át vizsgálni.

12.

A kincstárnok szemében azért van egy kis félelemérzés is, áttanulmányozom az adatokat. nem sokára.

-          Vilmos úr! Az adatok szerint szeptemberig nagyszámú hozam van a kincsestárba, a törvény szerint elő van írva. Nem értem! Miért kell egy kis problémával idejönni. – kérdezem egy kicsit meglepődve.

A vendégem en látszik, hogy gyötri valami.

-          Őfelsége! Kis probléma az én gondom! Azt gondolja fenség! a népnek ez nagy probléma. Szeretném látni azokat a számokat, amit már ön is ismer! Ha nem egyezik meg a mi számításainkkal, akkor nem tudom, hogyan lehet? – válaszolja, egy kis dühödt tekintettel

A vendég odalép hozzám, kérni kezdi a jegyzetet, át nyújtom, majd hátrébb lép.

-          Ezt a bizonylatot leellenőrzöm, azzal, amit én hoztam, imádkozzatok az úrnak, megfeleljenek a számok! Ha nem! Nagy probléma lesz. – válaszolja dühödten.

-          Királyi fenség! Megengedi, ennek a parasztnak leellenőrizze a fontos dokumentumot, ami államtitok? Mit is értene az a jött ment, a számokhoz! - mondja a kincstárnok, egy kis dühödt hangon

-          Kincstárnok! Miért ne ellenőrizze le a paraszt, ami számára fontos! Talán probléma van a számokkal? – válaszoltam.

Vilmos kezdi a számokat átnézni.
Egy kis idővel később.

-          Királyi fenség! Az önök számításában van egy kis hiba! A törvényes szabályokat vesszük figyelembe, nem ennyinek kell lenni, ami a kincstári beszámolóban szerepel, hanem annyinak, ami az enyémbe.

Mindenki furcsállni kezdi a bejelentést, a kincstárnokon látok valami félelmet, de inkább nem szólok.

-          Királyi fenség megnézheti az elszámolást, a különbözet is nagy, ez vajon, hogy lehetséges? A választ megadhatom! A nemesek zsebét terheli minden hónapban, ezért szegényedik a pórnép. Ez ellen nem tesz semmit Őfelsége! Akkor olyan probléma adódhat, ami nem sokára bekövetkezhet. – mondja kikelve Vilmos.

A saját elszámolását asztalomra teszi, és kisétál a teremből. Az idő telik, az napi fogódó órának vége lesz, így át gondolhatjuk, amit megtudtunk. Milyen törvényt kell alkotni a nemesek gazdagodása ellen.
Caillet Vilmos visszatér a többi társához, ahogy lehet bizonyos keret között a pórnép is múlathat.

-          Barátaim! Végre mondhatom, beszélhettem a királyi őfenségével. A problémánkat elmondtam, azt is! Ha nem tesz valamit a nemesek ellen, abból nagy probléma lehet, akár összetűzés is lehet, ami háborúhoz is vezethet. A királyt becsapták.

-          Igen barátaim! Reméljük a király fog tenni valamit, a helyzetűnk nem tarthat sokáig. Mindennek van határa, egy darabig tűrhetünk, azután már nem. Nem csak az adózási probléma van, amit le kell küzdeni. Az Angol uralkodó is ott van, aki a jussát követeli, de az egyik örökös, már lemondott a trónigénylésről. – erősíti meg Vilmos barátja.

Múlnak a percek, és az órák. Elérkezik November első napja, a két angol vándor végül eléri a célját, beléphettek Párizsba.

-          Uram! Köszönjük a segítséget, elhozott Párizsba, isten fizesse meg, kívánom az élete örömben és boldogságban teljen, és kerüld el a szomorúságot. Megtudja-e mondani, hol található a királyi palota? Meg szeretném ismerni. – mondom, de kérdeztem a szekerestől.

-          Bízom én is uram, az úr segítségébe. Menjen egyenesen ezen az úton, azután térjen el balra, ott mindig egyenesen mennyen. Az út éppen arra vezet. A király remélem segíteni, tud a problémájába. – válaszolja a kocsis, búcsúzásként.

Elköszöntünk, a tarisznyánkban van a váltó ruha. Folytattuk a gyaloglást tovább, a megadott úton.

14.

A megadott úton haladunk.

-          Uram! Nem kellene átöltözni? Így nem léphetűnk a Francia uralkodó elé, nem engednek így még az udvarba se. – mondja a bizalmasom.

-          Igazad van! Így nem léphetűnk az udvarba, a legközelebbi házba átöltözhetünk. – válaszolom.

-          Igen uram!

Egy házikó félét pillantunk meg nem messze tőlünk, elhagyatottnak látszik. Lassan közeledünk felé, nem sokára be lépünk. Nem látok benn olyan jelet, hogy használják. Külön helyet nézünk, az öltözködéshez.

-          Végre levehetem ezt a gúnyát, és visszavehetem a hivatalosat, amiben magas rangú személynek tűnök, és itt van ez a levél, amit mihamarabb át kell adnom. – mondom gondolatba.

Nem sokára át öltöztünk, a ruhát itt hagyjuk, ha szükség lesz rá, akkor visszatérnek a házhoz. Tovább indulunk a királyi palota felé.

Nem sokára meg érkezűnk, egy őr bejelent.

-          Királyi fenség! Egy személy, aki Angol országból érkezett, a neve Lincoln püspöke, szeretne önnel beszélni. Üzenetet hozott III. Edward királytól.

-          Kéretem. –válaszolja a király, mert halottam.

A palotaőr hívat, a lovagterembe be is lépek.

-          Tiszteletem királyi fenség! Lincoln püspöke vagyok, az Angol uralkodótól VI. Fülöptől üzenetet hoztam, át is adom.

Közelebb lépve át is adom a levelet, ami le van pecsételve.

-          Üdvözlöm püspök úr! Köszönöm, olyan messziről jött, az üzenetet átadhassa. Remélem, az udvaromba megpihen? Miben lehetek a segítségébe, az itteni tartózkodás idején? – válaszolja.

Azután másról kezdünk beszélni, főleg az isteni dolgokról.

A naptár november első napját mutatja, az úr 1337.esztendejében. Megváltozik minden, egy levél miatt, így egy másfajta idő veszi kezdetét.
Caillet Vilmos, aki jobbágy, a hozzá hasonló emberek abban bíznak, a király eleget tesz a kérésűknek.
A palotában a dolgozó szobában azon töprengek, a kamarásommal.

-          Hogy áll az adózási törvény megváltozása? A grófok és a bárók jelezték-e a szándékúkat! A Nemzeti gyűlésen részt vesznek-e, az adózás reformálásában?

-          Királyi fenség! Azt kell mondanom, nem. Olyan híreket kapok, nem vesznek részt, a törvényi módosításban. – válaszolja értetlenkedve.

Meg döbbenek a válaszon, mert nem értem, miért teszik ezt.

-          Azt mondod, nem vesznek részt! Ez nem megengedett a birodalomba, hogyan tudnám őket megbüntetni?  Itt lenne az alkalom arra, segíthessenek az udvarnak, ez már felháborító. Úgy gondolom! Nem akarnak segíteni az országon, lenne mit tenni. Nem értik azt! Háborúban állunk az angolokkal. – válaszolom, rácsapva az asztalra.

-          Fenséges uram! Nem is tudom mit is mondhassak! Össze visszaság van, most kellene a népet segíteni. Egységes országot létrehozni.

Az udvarára nehéz idő kezdődik.
 A történet egy hercegségben folytatódik, a neve: Montmarency. A Morand testvérek házában.
Éppen eszünk az asztal körül, négyen.

-          Testvérem Pierre! Nem hiszem, az adózási törvényt átgondolják, napokkal ezelőtt meg ígérte a király tesz valamit érdekünkbe. Azt a hírt kapta, háborút kell vívni az Angolok ellen. – mondja Callas, meglepődve.

-          Jól mondod bátyám! Mit tudnánk tenni ezek után? Könnyebb legyen a sorsúnk, nem tesz jót ez az adójog. – válaszoltam, dühödten.

Azután el kezdjük vitatni a helyzetűnket.

16.

 

 

Oldal: Jeanne D'Arc nemzedéke 1.fejezet
kezdő író írománya - © 2008 - 2024 - hegedusmate.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat