Elérkezik az 1962-es esztendő, a helyszín Domremy nevű község, az egyik család, a Dubois.
Az anya akit Stephanienak hívnak, éppen utolsó napokban van, hogy megszülje gyermekét. Stephanie a falu iskolájába tanít, sok tanítványa megszerette, mert jól bánik velük. Január hatodika van, érzi, eljön a szülés ideje, így a kórházban van. A szülőszobába viszik, ahol már az orvosok várják.

-          Kedves leendő anyuka! Betoljuk a szülőszobába, ahol világra hozza a gyermekét, tudjuk lány lesz. Megteszünk mindent, hogy egészségesen jöjjön világra a lélek. – mondja a szülésznő.

-          Igen tudom, hogy lányom lesz! Érzem itt az idő, fájdalmat is érzek, de a szülés ezzel jár. – válaszolja a tanítónő.

Nem sokára be is tolják, minden segítő már beöltözve. Mindenki tudja a maga feladatát.

Kis idővel később.

A fiatal Stephanie megszüli első gyermekét, mert a csöppség felsírt, azt jelenti, lélegzik, egy láthatatlan erő kezd jelen lenni. A lélek a Francia nemzeti hősnő lelkének kis töredékét kapja meg ezzel. Ez által egy új feladatot kap, amit küldetésnek neveznek, emlék töredéket is kapott, ha elérkezik az idő, emlékezni tudjon. Az anya megkapja gyermekét, aki örül neki, de a szeme mást is visszatükrözik.

-          Kedves egyetlenem! Végre megszülethettél ezen a neves napon, január hatodikán, évszázadokkal ezelőtt születhetett meg a nemzet hőse. Remélhetem! Valahogy te is az leszel, legyen a neved Isidore, tudom, boldogságot, és örömet fogsz hozni. – mondja az anya.

-          Az lenne a legjobb, ha mind ketten pihennek, főleg az anyuka. Igaza van! Éppen sok évszázada annak, megszülethetett a mi nemzeti hősnőnk. – válaszolja az anya szavára, a szülésznő.

Arra az osztályra kezdik tolni, ahol pihenni tudnak. Az apa nem sokára meg tudja, a jó hírt.
Aznap éppen a község lakói ünnepségre készülődnek, a helyszín a templom. Az a hely, ahol annak idején a lány minden idejét az imádkozásra szentelte. Sokan gyűlnek össze, így a község első embere, kezdheti a beszédét.

-          Kedves barátaim! Község lakók! A mai nap mindenki számára fontos, évszázadokkal ezelőtt egy januári napon született, egy fiatal lány, akinek az volt a hívatása, az országot megmentse, az Angol királytól, és a szövetségesétől, a Burgundoktól. Ez a lány volt, Jeanne D’ Arc! A mai napon ünnepelni kell, a halála után megszülethetett, az az ország, amit évszázadok óta Franciaországnak hívnak. Barátaim! Minden évben eljön, emlékezésének napja, így emlékezhetünk a mi hősnőnkre, aki ebbe a községbe látta meg a napvilágot, tanulatlan lévén, hősé lett. Az Angolok féltek is tőle, ezért gonosz cselekedetre szánták el magukat. Az emlékét soha nem felejtsük el, hiába sok év telt el. A hősnőnek távol kellett meghalnia. – mondja a Polgármester.

A polgármester folytatja tovább, nem sokára a pap kezd mondani egy imát, Jeanne lelki üdvéért.

-          Szent Johanna! Évszázadok távlatából is megemlékszünk rólad, köszönetet is mondunk, a sors ide hozott téged. A küldetésedet nehezen fogadtuk el, a segítséget azért megkaptad, az Úr vezette útadat. Azt az utat, az idegenektől való befolyást megszűntesd, ez Orléansnál megtörtént, VII. Károlyt Reimsbe vezetted, hogy igazi király lehessen. Amit később veled tettek, az megbocsáthatatlan bűn, bocsáss meg a Francia népnek.

Nem sokára a pap elmondja mondanivalóját, minden résztvevő átléphessen egy másik helyre, a szülőházhoz. Nem sokára már kezdenek gyülekezni, azért vigyáznak a tárgyakra, ne sérthessék meg, Jeanne D’ Arc lelkét.

107.

Mesélő.(Jeanne D’ Arc)

-          Kapok egy új életet, számomra küldetés, beteljesíthessem az Univerzum akaratát. A Lélek birodalom akaratát is, mert újra élhetek egy testben, abba! Amely januári napon született, nekem egy újjá születés, abba a községbe, amelyben már éltem. Annak is sok éve, feladatom az! Védenem kell a lélegző lényt, emléktöredékek is vannak, mert a sors így akarja, emlékezzek, ha elérkezik az a Nap, a községbe is hagyott nyomot az idő, új élet, új reményekkel. Az újjászületésben a legnagyobb ajándék, az emléktöredék, igen, az emléktöredék. Meghatározott időben kell előtörnie, amit a halandók, álomnak mondanak, ennek segítségével tud üzenni az Univerzum. Őrzőként egy lányt kapok feladatként, ha nem említettem a nevem! Jeannenak hívnak, amióta az Örökkévalóságban megszülettem, ezt a nevet kaptam. Várni fogom az a napot, emlékeimet Isidore is megismerje.

Napok múlásával az oktatási intézményben már tudja mindenki, az alsós tanítónak, lánya született, és Isidorenak hívják, az édesapának is gratulálnak, eljön az idő, látogatóba induljon. Meg van határozva, az édesanya, és a gyermeke, mennyi időt tölthessen a kórházba. Annak az időperiódusnak vége lesz, amint a baba alszik, az anya, csak a gondolatában beszélhet.

-          Drága gyermekem! A születésednek nagyon örülök, remélem te is valami hősi dolgot fogsz megtenni, ahogy annak idején, a nemzeti hősnő - ahogy te is - , Vízkereszt napján született, és annak ötszáz éve. Meg fogsz kapni tőlem mindent, boldog lehessél, és, ha rád nézünk, szívünkben öröm legyen.

Nem sokára az anya is álmos kezd lenni, így álmodhat a gyermekéről. A szobában csak ők vannak, nyugodtan pihenhet, mellette alszik az újszülött. Nem sokára egy jelenség veszi kezdetét.

Január kilencedike van, éjfél. Az újszülött gyermekből egy fényes valami lép elő, Jeanne az, az anyához lép.

-          Stephanie Dubois, hívlak téged! A lelkeddel beszélni szeretnék, ne félj tőlem. A nevem. Jeanne, a te gyermeked lelke vagyok, feladatomként az Univerzum ezt adta. Azért is vagyok itt, megvigasztaljalak, és beszélhessek veled.

Azt követően, az anya lelki énje, hívásra kezd előjönni, ébredezni. Az anya lelki énje, régóta ismeri Jeannet.

-          Kedves lélek! Végre találkozhatok veled, mert régóta kereslek! Tudom ki vagy, emlékszem rád! Évekkel ezelőtt történt! Fizikai testben voltam, te meglátogattál, elmond, mire készüljek fel. Ne haragudjak, ha nem a meg szokott életet fogod élni, megkaptad, egy szegény lány lelkét, akit Jeanne D’Arcnak fognak hívni, én vagyok Isabelle, az akkori anyukád lelke.  Az új küldetés is te leszel! Nagyon örülök kedves Jeanneom.

Az újszülött lélek énje, csodálkozásba kezd.

-          Anyukám! Tényleg te vagy az? Emlékszem rá! Vigasztaltalak, ne félj! A küldetésemet mondtam el, amióta találkoztunk, azóta mindig kereslek! Megkérdezzem, azóta mi történt veled? Nem múltak el úgy napok, ne gondoljak rád. Hiába a csodás világban élünk, de vannak küldetésekről töredékek. Remélem te is jól érezted magad, abban a korba! A feladatot sikerült teljesíteni, így egy szinttel feljebb léphetűnk, én és Rómeó, az a lélek, aki a Francia király volt. – válaszolja a fiatal lány

Azt követően, átölelik egymást.

-          Jó, hogy említetted a kedvesedet! Mond, mi van vele? Hogy vagytok? Biztosan nagyon szeretitek egymást! Ha eljön az idő, biztosan kaptok egy másik házat, a fenti világban. Megkapjátok azt a jogot is! Lehessen örökösötök, és az érzéseiteket, a lenti világban adhatjátok át, egymásnak.

-          Tudjuk! Ilyen dologban korlátozás van még, akkor tehetjük meg, ha egy bizonyos kort, már elértünk! Ezzel majd részese lehetünk annak a közösségnek, hála a teremtő Univerzumnak. – válaszolja, a gyermek lelke.

Másról kezdenek beszélni, elmondhassák a tapasztalataikat. Azért örülnek, egymás jelenlétének.

109.

Telik az idő, elérkezik, a két érző léleknek elköszönjenek egymástól. Visszatérhessenek a fizikai énbe, azt jelenti! Az anya hírtelen felébred.

-          Furcsa álmom volt! Nem hiszem el, a fizikai testemből kilépve, beszélhettem a gyermekem lelkével. Nagyon furcsa érzést érzek, mintha már régen ismerném. Olyan emléket ad, mintha egy másik korba már találkoztam volna vele.

Azt követően a babát megnézi.

-          Látom, alszik a kincsem! Nem akarom elhinni, beszéltem a született gyermekemmel. Amit mondott, az megnyugtató, hiába álom, volt.

A gyermekéhez hajol, megpuszilja, az után becsukja a szemét, hogy tovább pihenjen.

Órákkal később.

Az óra hatot mutatott, amikor Stephanie Dubois ébredezni kezd.

-          Jól aludtam, volt egy furcsa álmom éjszaka, ahhoz képpest jól érzem magam, lassan öltözni kellene, mert a kedves férjem jön értem, és a babáért. Végre haza mehetek, így van idő a zuhanyra is. Ma otthon leszek, boldog vagyok, azért is! Álmomban láthattam a gyermekem lelkét.

Nem sokára a zuhanyzó alá lép, beállítja meztelenül lépjen alá, először hagyja, a testét érje a víz, felfrissülhessen, az után a tusfürdőt kezdi használni, érzést adjon számára. A zuhanyzás alatt így átgondolhat sok mindent, arra is! Mondja el az éjszakai álmát vagy nem!

Nem sokáig marad a zuhanyzó alatt, felöltözve a törülközőt kiterítve, hagyja el a helyiséget. Számára a fürdés megnyugtató érzés. Nem sokára kopogás hallatszik, a főorvos az.

-          Jó reggelt kívánok anyuka! Remélem, mind ketten jól vannak? Megnézem a kicsit, olyan rútin vizsgálat. – mondja, a főorvos.

-          Igen, jól vagyunk! Én azt gondolom magamról, a babám egészségesen jött a világra.– válaszolja érdeklődve az anya, egy kis mosollyal az arcán.

Percekkel később.

-          A babát megvizsgáltam! Mondhatom nyugodtan, hazatérhetnek, vitaminokat írok fel. Még egyszer sok boldogságot kívánok, egészséget. Remélem! Ennek a csöppségnek lesz a közeljövőbe, kis testvére. – mondja a főorvos, boldog mosollyal.

-          A szavakat köszönöm! A férjemmel kellene megbeszélnem, de egy darabig nem vállalunk, megvárjuk, amíg felnő.

Az anya, és a főorvosnő, amit kell, azt még megbeszélik. Nem kell sok idő, a szoba ajtaján kopognak, belép, a férj érkezik meg, Ignatz.

-          Jó napot a hölgyeknek! Remélem, jól vannak? Az anya, és a baba! A születés utáni másnapon láthattam, így kezembe vehetem az újszülöttet. – mondja, örömét kifejezve az arcán.

A boldog apa beljebb lép a szobába, odalép az ágyon ülő már anyához, átöleli.

-          Kezembe vehetem a kis Isidoret? Magamhoz akarom ölelni, érezni akarom. – mondja boldog arccal Ignatz.

-          Lehet nyugodtan! Vártam a pillanatot, hogy kezedbe veszed, simogathatod. –válaszolja, az anya.

Az apa, kezébe vette a gyermekét, a szíve boldog lett, amikor ránézett, érzés keltette hatalmába, az! Sírjon. Hírtelenjében egy jelenség veszi kezdetét, ami láthatatlan mindenki előtt. A baba lelke kell életre.

-          Édes apukám! Boldog vagyok, hogy élhetek, életet adtál nekem, meg szeretném hálálni, és a küldetésemet teljesíteni, amit a Nagy Univerzum adott.

Azt követően az apának a homlokára egy puszit ad, ő egy furcsa érzést érez. A lélek visszatér nem sokára.

A házaspár indulhat, már mindketten jól vannak, percek eltelte után, hárman hagyják el a kórház bejáratát.

111.

Napok múltával Stephanie, beviszi az oktatási intézménybe a megszületett gyermekét, bemutassa mindenkinek. Autóval indulnak, nem sokára meg érkeznek, pár diákja várja, megvárják, hogy kiszálljanak.

-           Stephanie néni! Aranyos ez a baba, a szülés hogy végződött? Milyen érzés volt? - kérdezi az egyik fiú, érdeklődve.

-           A szülésnél nem voltak problémák, minden jól zajlott, akkor éreztem fájdalmat, amikor a szülés kezdődött, amikor a világra jött, a fájdalom megszűnt. A legnagyobb öröm az! Amikor a karodba veheted az újszülöttet. – válaszolja kis mosolyt adva hozzá.

-           Értem! Van jó és rossz oldala a szülésnek! Sok örömet kívánok a gyermekhez, reméljük, örömet fog hozni, és mikor született ez a csöppség? – kérdezi az egyik lány.

-           Január hatodikán, Vízkereszt napján! Amikor a nemzeti hősűnk Jeanne D’ Arc. – válaszolja az anya.

-           Tényleg, ez csodás! Szívből kívánom, ebből a gyermekből is olyan hős váljon, amilyen Jeanne volt. Ha kiszámolja tanár néni, éppen ötszázötven év telt el, az is lehet! A nemzeti hősűnk lelke, újjászületett a babába, nem tudni.

-           Isabelle! A kívánságaidat köszönöm! Ahogy mondtad, annyi év telt el, remélem, különleges lesz a lányom.

A csengő nem sokára meg szólal, jelzi az első óra kezdetét, így mindenki elfoglalhatja a beosztásához lévő helyét. A tanító néni is belép az osztályába, hogy megtarthassa az első órát.

-           Diákjaim! Azt kell mondanom, hiányoztatok! Tudjátok gyermeket vártam, íme, bemutatom nektek. Ki szeretné megnézni? A fiúk is megnézhetik, a gyermekem neve: Isidore.

-           Igen, tanár néni! Mi mindannyian követnénk, minden rossztól megvédenénk, és, ha ebben a községben születne meg, akkor egy társaságot alapítunk, és követni foglyúk. Ki van abba, hogy megvalósuljon egy közösség, akkor is! Ha még nem tudunk erről. – volt a válasza, az egyik fiúnak, de a szavai kérdeztek.

Nem kellett átgondolni, mindenki igent mond.

-           Benne vagyunk.

Stephanie elcsodálkozik az osztályon, öröm látható az arcán, látja az osztályba az összetartozást.

-           Az osztálynak köszönöm, a baráti kört, ha megvalósítsátok!

Egyenként odalépnek a tanítójúkhoz, átöleljék.

Napok múltával elérkezik a hétfői nap, egy magas rangú személy titkárának el kell jutnia Strasbourgba, a térképet nézve jól halad, az óra este hetet mutat. Történik számára egy nem várt dolog, az autója egyszerűen leáll, Domremy község táblája előtt pár méterrel. A személy Perceval Blanc.

-           Vajon az autóval mi történt? Dijonnál tankoltam, a benzin nem fogyhatott el, indulás előtt megnéztem mindent, vajon hol lehetek?- kérdezi magába.

A térképet nézi, eszébe jut az előző település, rögtön megnézi a következőt.

-           Egy községnek kell következnie, a neve Domremy-La-Pucellé, ha jól látom. A névismerős valahonnan! Tényleg, innen indult annak idején Jeanne D’ Arc. Azt teszem, besétálok a községbe, segítséget kérni. Vajon mondjam el, ki vagyok valójában? – morfondírozott magába.

Amíg gyalogol a kézi táskájával, döntenie kell.

-           Nem mondom el, ki vagyok, legyen meglepetés mindenkinek.

Úgy négyszáz métert kellett gyalogolnia, beér, elér az első házhoz, majd bekopog. Nem sokára a házi gazda kilép.

-           Jó estét kívánok uram! Segítségre lenne szükségem! Az autóm lerobbant a táblától nem messze, Strasbourgba kell elérnem, nem tudom mi történhetett a járművel. Dijonban tankoltam, a benzin nem fogyhatott el! A községben van szerelő, aki megnézné, és javítana rajta? Be sem mutatkoztam! Perceval Blancnak hívnak, Párizsból jövök.

-           Önnek is jó estét! Tessék beljebb lépni, tudunk segíteni. Messziről jött, az autóban nem éjszakázhat, tudok szállást adni. Szólok pár szerelőnek, hátha azok meg tudják javítani! Bemutatkoznék, én lennék a községnek a polgármestere.

Azután a vendég belép, a családját bemutatja a község vezetője, azután telefonálni kezd pár szerelőnek, nem sokára a ház előtt meg is jelennek. A vendég elmondja mit tapasztalt, a szerelők indulnak is. Sötét van, így lámpát visznek.

-           Polgármester úr! Holnap megmutatná a nemzeti hősnő sírját? Meg szeretném nézni, és tiszteletemet adni előtte, aki nagyszerű hősé vált, a halála értelmetlen volt. – mondja Perceval, nyomatékosan.

-           Igen uram! Megmutatom, örülök, hogy ott Párizsban is figyelemmel kísérik a Francia történelmet. – válaszolja a vendégadó, a hangjában öröm érezhető.

Azt követően, tovább vacsoráznak.

113.

A polgármester házában van még egy vendégszoba, ahol az idegen az éjszakát eltöltheti. Örül neki, nem sokára a szerelők is megérkeznek, mert bekopognak a ház ajtaján. A polgármester az asztaltól feláll, az ajtóhoz lép, és nyissa.

-           Uraim! A járművét ugye meg tudták javítani? Talán hiba van? - kérdezi érdeklődve a polgármester.

-           Nem volt egyszerű! De megoldottuk, a gyújtásnál volt a hiba, leellenőriztük, és sikerült, a műszerek igazolják, nem régen tankolt. – válaszolja, az egyik szerelő.

-           Uraim! Köszönöm, a késői órában eljöttek a szavamra. Lesz módja, meghálálom! – válaszolja a polgármester.

Azt követően a szerelők egyike, át is adja a kulcsot a vendégnek, a szerelők indulnak tovább.

-           Ki van javítva a hiba, az autója már működik. – mondja a ház tulajdonosa.

-           Tényleg meg tudták javítani! Köszönöm önnek is, rögtön felhívott pár szerelőt, és eljöttek megnézni. – válaszolja, a vendég.

-           Nincs mit! Szívesen tettem, most már nyugovóra térhet.

Elérkezik az idő, a község első embere, és a vendége is, aludni készülhet, a vendég elfoglalja a szobát.

-           Most már nyugodtan alhatok! Holnap az lesz az első, a nemzeti hősnő sírját megnézem, ha már itt vagyok. Már volt eszembe, ha Domremy nevű település felé eljutok, akkor betérek! Az is lehet, a sors akarta ezt! Talán a véletlen! Azt tudom, most itt vagyok. – mondja gondolatában Blance.

Órákkal később.

Az óra hatot mutat, a község vezetőjének a vendége ébredezni kezd, a szoba ajtaja, a fürdőhelyiség felé nyílik, arra gondol! Megmosakszik, ha már itt van.

-           Az óra hatot mutat, megyek a fürdőhelyiségbe, addig tudok végezni, amíg a vendégadóm nem kell fel. – mondja gondolatába.

Blance előveszi a piperetáskáját, kezébe veszi a törülközőt, és be is lép a helyiségbe. Nyugodtan tud mosakodni, nem sokára zajokat kezd hallani, éppen a mosakodást be is fejezi.
A polgármester nyugodtan lehet tíz óráig, akkor van megbeszélése. A vendégére emlékezett, majd indul a fürdőhelyiséghez, a vendége Parceval lép ki a szobája ajtaján, bele botlik a polgármesterbe.

-           Jó reggelt kívánok uram! Köszönöm a szállást, jól aludtam. – mondja Parceval.

-           Reggelizzen velünk, a délelőtt nekem tízig szabad! A reggelizés után elviszem a hősnő sírhelyéhez, és, ha lesz időm, még a hivatalomba is elviszem. – válaszolja, a község vezetője.

-           Rendben van, ha már megkért! Szívesen reggelizek önökkel, először a sírhelyet látogatnám meg, mert számomra fontos.

-           Ha úgy találja! Megmutathatom.

Elérkezik az idő, a közös reggelire. A polgármesternek, két lánya van, az egyik hétéves, a másik nyolc, a vendégnek örülnek.

Nem sokára, a két lány iskolába kezd indulni, a családfő és a vendége indulhassanak a temetőhöz. A szülők szép szavakat mondanak a gyermekűknek, odafigyeljenek.

-           Hölgyeim! Én is kívánok jó tanulást, a tanító nénire odafigyeljetek, belőletek is olyan hős váljon amilyen Jeanne D’ Arc volt, neki nem adatott meg tanulhasson, nektek minden eszköz megvan. Hiába ebbe a községben éltek, legyetek rá büszkék. Remélem, újra ott lesz a történelem térképen ez a kis község, mert Isten útjai kifürkészhetetlen. – mondja a vendég, vidám tekintettel.

Azt követően, mindenki a maga feladata felé veszi az irányt. A Polgármester és vendége nem sokára elérik a temetőt.

-           Uram, itt vagyunk! A sírhelyet megmutatnám, két évvel ezelőtt találták meg a maradványokat Rouenban, elhozták. Megkönnyebbülés volt, nem csak nekünk, hanem a maradványoknak, több száz év után, végre haza térhetett a szülőhazájába.

-           Ez lenne a sírhelye?

Mutat a vendég egy sírhelyre.

-           Nemzet hősnője! Végre itt lehetek előtted, sokat olvastam rólad különböző cikkeket, azóta az az álmom, elérjem ezt a községet, és a sírodat megnézhessem. Az álmom teljesült, lehet, a Sors akarta így történhessen, az éjszakát itt töltsem el. – mondja a vendég.

A polgármester átgondolja Parceval szavát.

-           Amit a vendégem mondott, abban van valami! Álma az volt, itt lehessen, és elérte a célját. Dicséretes dolog. – mondja gondolatába.

A vendég marad még pár percet, nem sokára együtt indulnak, a Hivatalok Háza felé.

115.

Nem sokára meg érkeznek a hivatal elé, belépve a vendég csodálattal van.

-          Polgármester úr! A kérdésem annyi lenne! Van-e a hivatalban olyan vendégkönyv, amibe az átutazó beleírhat? – kérdezi érdeklődve.

-          Igen, van! Az Emlékházban van, a turisták számára.

-          Elvinne az emlékházhoz! Szívesen megismerném azt, ahol világra jött a nemzet hőse.

-          Akkor meg is mutatnám.

A vendég nem sokáig maradt.

A két személy nem sokára indul az emlékházhoz, a vendégét öröm fogja el, végre megnézheti a házat. Nem sokára meg is érkeznek, majd együtt lépnek be.

-          Szóval évszázadokkal ezelőtt, itt született Jeanne D’ Arc, akinek az édesanyja, Isabelle Romeé. Innen indult arra az útra, amit a Szentek tapostak ki számára, amit fiatal lányként tett, az dicséretes dolog. Amit az angolok tettek vele, az megbocsáthatatlan bűn, és szó nélkül nem lehet elmenni mellette. – mondja, a vendég.

-          Uram! A vendégkönyvbe lehet írni, meg is mutatnám.

-          Köszönöm, akkor írok az emlékére pár sort. – válaszolja Percaval.

Perceval észreveszi a vendégkönyvet, vannak bejegyzések azért, arra gondol, a végére írja, ő kicsoda, neki kezd.

-          Tisztelt község! Én Perceval Blancenak hívnak, régóta a vágyam, ha elérkezik az idő, eljutok Domremy nevű községhez, akkor meglátogathatom a híres szülött sírját. Megvalósult, ennek én örülök a legjobban. Nemzet hőse! Tudom, századok teltek el, de a te történeted nem lehet elfelejteni. Az életed történetét, sok személyt ihletett meg. Ha lenne olyan közösség, aki viszi a te életedet tovább, és rajonganak érted, én is a tagja szeretnék lenni. Remélem, egy napon megtörténhet, és új nemzedék születik, akik tovább viszik a bátor örökségedet. A szellemednek, az emlékednek hála legyen, nem tudtak elpusztítani, a szívekből. A testedet a tűz hiába megemésztette, a lelked közöttünk van.

Már annyi van hátra, a jegyzetét aláírja.

-          Akkor indulnék a kocsimhoz, a vendéglátást köszönöm! Ha elérkezik az alkalom, meghálálom. Tessék nyugodtan maradni, én a járműig elgyalogolok. – mondja a vendég.

A vendég átöleli a polgármestert, azt követően indult is a házból.

Nem sokára a vendéglátó is kilép az emlékházból, a szemével követi Percevalt.

-          Ahogy módomban volt megismerni a vendégemet, a lányaimnak milyen tanácsot adott, és a temetőbe is. Amit elért, azt magának köszönheti, remélem, eljön a pillanat, láthatom újra! Még meg sem kérdeztem, ott Párizsban mi a foglalkozása? – mondja töprengve.

Eszébe jut egy dolog, az emlékház ajtajánál ál éppen.

-          Tényleg! Az emlékkönyvbe beleírt pár dolgot, remélem megadta a nevét, és a foglalkozását. Megköszönhessem azt a pár órát, amit a községben töltött el.

Rögtön vissza is lép, megnézze a bejegyzést.

-          Elolvasom, a vendégem mit írt, hát a többi vendég is ezt teszi. Ez meg mi lehet? Olyan, mintha egy névjegykártya lenne.

Kezébe veszi, olvasni kezdi.

-          Perceval Blance, Párizsban lakik, és a foglalkozása..

Olvasás közben, nem akar hinni, pedig ott áll.

-          Szóval a vendégem! A Francia Köztársasági Elnöki Hivatalban dolgozik, és személyesen titkára az elnöknek! Nem akarom elhinni, ki volt a vendégem. Az ország első emberének a titkára, ha elmondom a többi tanácstagnak, vajon el fogják hinni? – mondja furcsa tekintettel.

A névjegyet elolvasva, tudja, a községnek nem lehet baja. Az emlékház a főútnál van, előtte kell elhaladni, így láthassa. Amikor észreveszi a vendégét, köszön neki

-          Köszönök mindent! Nem felejtem el, azt a pár csodásan eltöltött órákat, egy napon meghálálom. – mondja a vendége.

-          Mi is köszönjük, a csodás órákat. – válaszolja a Polgármester, a szavában öröm érezhető.

A kezével intett, azt követően a névjegy kártyát bele csúsztatja a mellénye belső zsebébe.

-          Indulok a hivatalomba, még a papírokat is el kell rendezni, még a tanácsadókkal is beszélnem kell.

A munkahelyre, már örömmel megy, nem gondolta, az eseményeket a véletlen fogja hozni. Ezek után, már erős hite van abban, a munkáját örömmel végezze. Mondhatja magáról, büszke! Mert annak a község vezetője, aki a Francia nemzeti hősnőt adta, Jeanne D’ Arc személyében.

117.

A községben, elérkezik a nap, megemlékezhessenek a Nemzeti hősnőről. A Polgármesternek eszébe jut egy dolog, amit a tanácskozáson meg beszélhetnek. Az ülésen, haton vesznek részt.

-          Hölgyeim és Uraim! Egy javaslatomat szeretném Elmondani, ha már 1962-őt írunk, és évfordulója Jeanne d’Arc születésének. Arra gondoltam! A megemlékezés egész évben tarthasson, lehet bármi, ki mit tud verseny, még klub megalakulása is. Egy emlék plakettet is meg alapíthatunk, az kapja meg, aki tett valamit a községért vagy, elvitte a község hírét.

-          Polgármester úr! Ez jó ötlet, benne vagyok. A tervezetet hogyan lehetne előkészíteni? – válaszolja, a jegyző.

Mások is beleegyeznek.

-          Először is, tervet készítünk! Közösen, beszélünk az oktatási intézménnyel, és egyéb civil klubokkal, hogyan valósulhatna meg.

-          Én, mint a község jegyzője! Az intézményt megkérdezem, ha lehet javaslatot tenni. Én olyan kártyára gondolok, ami kartonból lenne, ami hasonlítana a névjegykártyához. Fényképes, és elfogadóhely is lenne, azok öt százalék kedvezménnyel vásárolhatnának.

A jegyző javaslatát kezdik megtárgyalni, mert zaj veszi kezdetét, vajon jó ötletnek bizonyul?
Percekkel később.

-          A Jegyző úrral egyetértek! A nyomdák felülérdeklődöm, mennyiért készítik el, ha mindenki igent mond. Még vetélkedőt is lehetne kezdeményezni, a győztes csapat nyereménye, az az út lenne, ahol a hősnő járt. Akár egy testvérvárosi kapcsolatba is gondolhatunk, az első lehetne Orléans városa. – mondja a polgármester.

-          Jó gondolatnak tűnik! Annak biztosan örülnének, így hivatalos levéllel megkereshessük. A képviselőtestület tagjaival is találkozhatunk, ha megvalósul. – erősíti meg az egyik tanácstag.

-          Polgármesterként jó döntést hoztunk ezen a napi ülésen, a levelet megírom Orléans város vezetőjének.

Amit meg kell beszélni, azt megvitathassák. Az anyagi hozzájárulást főképpen.

A képviselőtestület megszavazta az anyagi fedezetet, amiből az évet elkezdhetik.

-          Hölgyeim és Uraim! Köszönöm, hogy megszavaztátok a költségeket, már nyugodtan bele kezdhetünk feladatba. Akár versenyt is rendezhetünk, ha vesztek valamit, kérjetek számlát, azután az üzlet vezetőjének elszámolok, a megszavazott fedezetből. – mondja a polgármester

-          Jó ötlet. – volt a válasza minden tanácstagnak.

Azt követően a község vezetője megadja azt a címet, amit a számlán kell szerepelnie, a gyűlés után indulnak is hazafelé.

A következő napokra, már a hirdetés is meg van, így kifüggeszthetik a különböző hirdető táblákra, az oktatási intézménybe is. Páran ott is olvassák.

-          Lányok! Nézzétek a hirdetést, itt az áll! Az évforduló alkalmából az önkormányzat versenyt hirdet Jeanne D’Arc életéből, és munkásságából. Az is áll még itt! A győztes csapat egy körutazáson vehet részt. – mondja Juliane.

-          Nagyon jó hír! Nem jelentkezünk így hárman? Meg próbálhatunk, alapítani egy egyesületet, akik rajongója a nemzetűnk hősének, még a fiúkat is megkérdezhetnénk.

-          Henriett! Jó ötletnek tartom! Hogyan valósíthassuk meg? Kik legyenek a tagjai, akik az ebbe az iskolába járnak vagy község oktatási intézményébe?

-          Ahogy mondod! Legyen így! Stephanie néninek meg kellene említeni a tervűnket. Ha jónak tartja, esetleg még jelentkezhetne. – válaszolja Juliane, boldog mosollyal.

A három lány, akik barátnők, így mást is megbeszélhet, abban azért telik az idő. Később észreveszik, már délután hármat mutat az óra.

-          Nem kellene már haza indulni? A szüleink nem tudják, merre lehetünk! – kérdezi csodálkozott arccal Henriette.

-          Nyugodtak lehetünk! Meg fogják érteni, hiszen itt vagyunk az iskolába. A hirdetést olvassuk, a tartalmát is megbeszéljük. – válaszolja, a harmadik lány.

Elérkezik végül a haza indulásnak ideje, a szülőknek tényleg furcsa lesz, három körül térnek haza. A barátnőknek a verseny van a gondolatukba, az a javaslat, megszervezni egy rajongói klubot.

119.

Napok múltával megoldódik minden, a megszavazott költségből elkezdhetik, az emlékévet megrendezni. Így az oktatási intézményben lehet szó rajongói klubról. A három lány egyike megemlítheti az osztályfőnöki órán. Az osztályban mindenki tízen két éves.

-          Stephanie néni! Az osztályban hárman lányok arra gondoltunk, ha tanár néni is szeretné, beléphet a klubba, ami rajongói lenne, és Jeanne D’ Arcról szólna minden. Ha sok jelentkezője lesz, akkor írhatnánk közösen olyan szabályt, amit be lehetne tartani, és mindenkinek lenne szavazati joga. Ha nem tartja be valaki, akkor büntetés járjon érte. A klubtagsági egyes száma, lehessen tanár nénié, ha az osztály benne van! – mondja Juliane, érdeklődve is egy kicsit.

Az osztály egyszerre igent mond.

-          Diákjaim! Kedvesek vagytok, ezzel a javaslattal rám is gondoltatok, ha a lányom évfordulókor született, elfogadom. A tagsági kártyán legyen az ő neve, köszönöm, a gyermekem tagja lehet egy közösségnek, aminek a célja, a nemzeti hősnő életének tudni akarása, és rajongása. Remélem, sok tagja lesz, és sok évig fog működni. Ezek után mit fogtok tenni? – kérdezi, mosollyal az arcán.

-          Tanár néni! A további munka az lesz! Akik jelentkeznek, azokat felírjuk jelentkezési sorrendbe, a tagsági számot úgy kapja. A községben nézünk olyan személyt, aki nyomdai munkát végez, a kártyát megtervezzük vele, és utána a nyomdába mehet. Tervezni fogunk egy közös megbeszélést, ahol a szabályokat megbeszélhessük. – válaszolja Henriett.

-          Lányok! Jó ötletnek tartom! Ha kell, én szívesen segítek, csak szóljatok, örülök, ilyen osztályom van, akiknek jó az ötletük. – válaszolja a tanárnő, boldog mosollyal.

Az osztály mást is meg tud beszélni, nem csak a tantárgyakat, kinek melyik a gyengéje, hanem azt! Milyen tervet lehet megvalósítani.

Minden lakos tesz azért, méltóképpen lehessen megünnepelni a híres szülöttet. Nem felejtik el azt a személyt, aki sok mindent tett a hazájáért.

Amióta Isidore Dubois megszületett, nyolc év telt el, a naptár 1970-et ír.
Április van, egy keddi nap a szobámban ébredezni kezdek, a faliórára nézek.

-          Hat óra van, fel kellene már kelni az ágyból, dolgozatot írunk történelemből, ami a kedvenc tantárgyam. Nem tudom, mért van az, mintha régóta ismerném a történelem világát. Remélem, jó kérdések lesznek.

Az ágyamból így felkelek, ami kell, azt a fürdőhelyiségbe viszem, azért jó ez az emeleti rész, mert mind az enyém lehet. A helyiségbe nem vagyok sokáig, mert felöltözve lépek ki, a szobámba visszalépek, megigazítsam az ágyat, azután a táskába pakolom a könyveket, tantárgyak szerint.

-          Az óráim: Irodalom, történelem, természetismeret, és testnevelés óra. Testnevelés órán lehet lovagolni, ha a lovakhoz lépek, olyan érzést kelt bennem, mintha régen ismerném ezeket a csodás teremtményeket.

Bemutatkoznék: A nevem Isidore Dubois, nyolc éves vagyok, a hajam szőke színű, és a vállig ér. Az iskolában három barátnőm van, akivel jól megértjük egymást. Johanna Roux, Juliane Vincent, és Henriette Morel, a szüleim a Jeanne D’ Arcról elnevezett intézménybe tanítanak. Az anyukám természetismeretet, és történelmet, amíg apukám testnevelést. Együtt vagyunk öröm fog el.

Lassan lemegyek a konyhához, már a táskámmal, leérve már a konyhában van anya. Reggelit készít, nekem tízórait.

-          Szia, egyetlenem! Remélem jól aludtál? Tanultál a történelemre? – kérdezi anya érdeklődve, de van az arcán egy kis mosoly.

-          Igen, anya! Tudom, a történelmet már várom! Tudod, hogy szeretem, főleg a középkor része érdekel. – válaszolom, boldog mosollyal.

-          Vettem észre! Tudod azt a kort, jobban, mint az ókort. Nem tudom, hogyan lehet.

Nem sokára apa is a konyhába lép.

-          Drágaságaim! Remélem jó napotok lesz? A történelem órán együtt lehettek, és ha jól tudom! Dolgozatírás lesz. – mondja apa, egy kis mosollyal az arcán, érdeklődve.

-          Igen az lesz! A dolgozatkor nem segíthetek, mert a diákok mit mondanának. A kérdéssort más tanár írta meg, így én sem tudhatom mi lesz. – válaszolja anya.

Nem rossz ötlet, így egyenlők az esélyek. Azután együtt kezdünk a reggelizésnek.

121.

 

 

Oldal: 8.fejezet.
kezdő író írománya - © 2008 - 2024 - hegedusmate.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat