A történet egy másik helyen veszi kezdetét, egy Franciaországi tartományban. A tartományban is egy hely, ami nem város, egy picinyke falú. Ahol az a személy születhetett meg, aki nemzeti hős volt és Jeanne d’Arc nak neveztek, a falu Domremy-La- Purcellé.

A faluban ismer mindenkit, az embereknek nem lehetett titka kiderült volna. Egy személy kap szerepet fiatal lány személyében, aki még csak tizenkét éves. A falu külterületén lakik egy árvaházban, szegény helyzetű gyerekekkel él. Azok élnek ott, akiket a szülei eldobtak, ő is így került oda sok éve annak. A lánynak volt ideje meglátogassa a nemzeti hős sírját, elmondja neki érzelmeit, bánatát, mindez szombati napon történt, virágot is vitt. A tiszteletet adva meg a névadójának nem a sírhely előtt állt, hanem a sárkán ült. Ő volt egyedül.

-          Nemzeti hős! A nevem ugyan az, mint a tiéd, közöttünk évszázadok vannak én is tizenkét éves vagyok. Hogy csináltad? Harcoltál, mint egy férfi! A szívemben te egy hős vagy, ha a közeljövőben lenne valami, mond! Hogyan harcolhassak? Amivel harcoltál, nálunk az már nem érne semmit. Ha találkoznánk!  Vajon mit is mondhatnék neked? Hogyan tanítanál a harci dolgokra! Elfogadom azokat a dolgokat minden évszázadban voltak hősök. Vajon belőlem is egy hős válhat? Tizenkét éves vagyok, te ekkor kaptál égi kinyilatkoztatást, tudtál beszélni szentekkel. Te jó időben voltál hős lehettél, olyan időben, amikor a hazádat gyarmattá akarták tenni, nálunk más a helyzet! A politikusok döntenek a polgárok felett mi a jó, ha teszünk is ellene valamit megbüntetnek. Mikor jössz hozzánk? Szükségűnk van rád! Egy erős vezérre, aki segíti harcúnkat. Nézz rám! Én is harcolni szeretnék. Mikor jössz el? Segítsd a Francia népet! Szerintem közeledni fog valami rettenetes baj, a testemben érzem a változásokat, a női formáim kezdenek kialakulni. Veled is így volt? Ha találkoztál fiú ismerőseiddel, leküzdötted az érzést-kapcsolatot tarts fenn vele! Adj, valami jelet hősi dolgokra felkészülhessek, mint te, azokban a nehézkes időkben.

A lány ott a temetőben valami különleges dolgot érzett, kezdett álmosodni, egyszer csak hirtelen oldalra dőlt és aludni kezdett. Nem tudta mi van vele, észrevette a lélek kezd távolodni. Látja a fizikai testét, ott a sír előtt.

A lány lelke nézte a fizikai ént, egy hang szólalt meg nevén nevezte.

-          Te lélek! Akinek a neve Jeanne d’Arc, hívlak téged! Ne félj tőlem.

A lélek a hang felé nézett, egy fiatal lányt pillantott meg, olyan ruhában van, amit régen használhattak, a lélek annyit mondott.

-          Te hívtál engem? Régen élhettél! A ruhádból látom, nem tudom ismerlek-e!

-          Te Jeanne d’Arc nevű halandó! Nem tudod, én ki vagyok? Én vagyok a nemzeti hős, akinek a nevét használod.

-          Ó, bocsáss meg! Nem ismertelek meg, a különböző könyvekben más a kép rólad. Tudnom kellett volna! Miért hívtál? Mi történt veled az óta?

A két lélek átölelte egymást, mind ketten ugyan annyi évesek voltak, a nemzeti hős a másik lányt biztatta.

-          Tudod Jeanne! Az életemben nehéz volt hősnek lenni, úgy kellett harcolni, mint egy férfi. Nekem a szentek mutatták az utat-mit tegyek! Amikor annyi éves voltam, mint te, a csoda akkor történt velem. Ne félj! Mert az utat én mutatom neked, amin menned kell. Eljönnek a vészterhes idők, emlékezz majd vissza, a Nemzeti hős min mehetett át! Abban a helyzetben mit is tenne?

-          Tényleg te vagy a nemzeti hős! Most sem akarom elhinni! A biztatást köszönöm, már itt vagyok! Megkérdezem tőled, mint nő a nőt. Amikor olyan érzésed volt szeretnél egy férfit, azután a testedet is neki szeretnéd adni, hogyan küzdötted le? Téged úgy is neveznek a Szűz. Az én koromban már más lesz, mit tegyek akkor?

-          A te korodban! Nem tudom mik a szokások. Fogadd meg a tanácsomat! Eljön, az ideje annak kezdenek ébredezni benned a vágy és választani kell férfit, hallgass a szívedre, akivel vagy, a szíved mit mond rá, mit sugall! Ha azt mondja, válaszd őt, akkor ne habozz, válaszd. Döntsd, el az után mikor adod neki az érzéseidet.

A megbeszélt dolgok vége lettek, nem volt más, mint az, a nemzeti hős lelke a másik lelkét a fizikai testéhez kísérte.

-          Tudod halandó lélek! Meghatározott idő eljött, visszatérhess a földre, eddig tudtunk beszélni. Ne feledd! Az utadat én segíteni fogom, én vagyok a te őrző angyalod. A dolgaim miatt váltam azzá, most rajtad van, a sor hős lehetsz.

-          Örülők, hogy megismerhettelek.

Abban a pillanatban a lelki én visszatért a fizikai testbe, és eggyé vált. Azután a test még aludt.

 

32.

Az oldalán fekvő lány elkezd eszmélni.

-          Úgy látszik elfáradtam egy kicsit, alvásra késztetett.

Visszaült a sarkára, rátekintett a sírhelyre, majd tovább mondta.

-          Jeanne d’Arc! Nem tudom mi volt velem, amikor aludtam, a testemben éreztem egy különleges dolgot. Mintha a fizikai testemet elhagynám, fentről láttam, ahogy fekszem. Egy hang szólított meg a nevemen, nem ismertelek meg. Nem tudom, hogy lehetett! Te voltál! A másik éned volt, az a ruha volt rajtad, amit a te korodban használtak. Szép szavakkal biztattál.

Kimondta az utolsó mondatot, esni kezdett az eső, a sír közelében egy fedett rész volt, oda húzódott.  Esni is kezdett, valahogyan eszébe jutott az álom, visszaemlékezett.

-          Ahogy emlékszem a nemzeti hősnél voltam, ahogy említette, ő egy védő angyal, segíteni fog nekem, én is hőssé válhassak, mi legyen az első dolgom? Inkább a sorsomat az én őrző angyalomra hagyom, tudatni fogja velem.

A lány, aki ugyan annyi éves volt, mint a Francia Nemzeti hős, ugyan az volt a neve. Gondolta tovább lép, még egyszer a sírhoz lépett, csak annyit mondott.

-          Én Jeanne d’Arc! Itt fogadom! azon leszek, hős lehessek. A nemzeti hős segíteni fog abban, utamat fogja vezetni. Egy napon hiszem, egy másik helyen találkozni fogúnk.

A sírkőre virágot helyezett, tovább indult az árvaházba, ahol lakott. Félúton járt az eső elállt, egy személy látott, számára idegen lehetett, meg állította, kérdezősködni kezdett.

-          Te kislány! Hol találom a nemzeti hős szülőházát? Meg szeretném látogatni! Hallottam hírét, meg szeretném ismerni.

Útba igazította, azután tovább lépett. Az idegen személy egy fiatal lány volt, olyan huszonhárom éves, a lány útját nézte. Annyit mondott.

-          Jeanne d’Arc! Nehéz élet vár rád, ez még a szenvedés kezdete, benned van a harcos szellem, lányként nehéz utat kell bejárnod, mert szenvedni fogsz. Benned van az erő, ami naggyá tesz, de csak a jövőben. Szenvedésed megerősít abba, a hited éltessen egész életedben.

Az idegen személy pár lépés megtétele után egyszerűen eltűnt.

Az árvaházban lakó lány úgy gondolta hátra néz, hátha látja még az idegent, de nem látta.

-          Nem értem! Még sokat kellett volna menni az úton, lehet az is, nagyokat léphetett és elért a házhoz.

Tovább folytatta az utat az árvaház felé, nem sokára meg is érkezett, a ház előtt épp a tanítót pillantotta meg. A tanító látta nagyon vizes.

-          Te lány Jeanne! Úgy eláztál, hol voltál ilyen sokáig? Arról volt szó, nem maradsz sokáig!

-          De tanító bácsi! Úgy lett volna, ahogy megígérem, de közbe szólt az eső. A temetőben voltam megnézni a nemzeti hős sírját. Azután történt velem valami szokatlan, elálmosodtam épp a sírhely előtt, szokatlan álmom volt.

A tanító közbeszólt.

-          Először öltözz át! Azután elmondhatod mi történt veled.

Úgy is tett, az árvaházban nem olyan sokan voltak tízen lehettek, a tanító falubeli volt. Az árvaházban öt lány volt és öt fiú, a ház meg volt osztva. A lány Jeanne, aki még csak tizenkét éves volt, már látszottak rajta a nőiességnek jegyei. A lányok részlegén öltözött át. Átöltözés után a többiekhez ment, megbeszélhessék a teendőket. Épp uzsonna idő volt,

Asztalnál együtt voltak és a tanító. Az volt szokásban evés előtt imát mondtak, a sorrend megvolt ki mondja az nap. Aznap az uzsonna idején a fiatal Jeanne d’Arc volt soron, átgondolta az imát, és kezdte is.

-          Istenűnk, aki teremtettél! Adj áldásodból! Mi is gazdagabb lehessünk, a hitben. A nemzeti hős is hitben volt erős, úgy mi is így legyünk. Istenűnk! Nézz, le ránk árvák vagyunk, akkor is a te gyermeked. Hiszünk benned és az irgalmas akaratodba, egy napon engedni fogsz szenvedéseinkből. Az ember egy feladat része, te, vagy aki a feladatot kiadja. Bízunk teremtő erődbe, add áldásodat erre a házra, és minden lakójára. A közös feladatot közösen oldhassuk meg, még akkor is, ha életünkbe kerül. Ámen.

Az asztal körül együtt mondták ki az utolsó szót, azután elkezdték a falatozást. Közben beszélgettek kivel mi történt.

 

34.

Aznap rossz volt az időjárás, úgy döntöttek, mindenki azt tesz, amit akar, a tanító sem volt már köztűk, hazatért. Jeanne d’Arc volt köztűk a legidősebb, volt egy fiú Edmondnak hívták, aki tizennégy éves, csak barátok voltak.

A házban volt olyan hely ahol együtt lehettek, meg tudták vitatni a különféle problémát, a lány annyit mondott.

- Lenne egy javaslatom! Már itt vagyunk együtt, ne olvasnék fel nektek? Így telne az idő. Mit olvassak fel nektek? Rátok fér egy kis gyakorlás, az ábécét tudjátok gyakorolni.

Amikor elmondta a véleményét, mindenki egyszerre mondott egy igent.

-          Rendben van! Akkor mit olvassak fel nektek ebből a könyv féléből?

Az egyik lány Maria-Madeleine válaszolt, az idősebb lánnyal jól megértették egymást, Maria tízéves volt, sok mindenen átmentek együtt.

-          Jeanne! Tudod melyiket, olvas fel nekünk? Rómeó és Júliát! Ha abból olvasol, egy darabig abban a világban lehetünk, elfelejthessük azt a sok szenvedést, ami minket ért.

-          Igazad van Maria! Mint olvasótok én is abban a világban vagyok, addig a kis darabig ezt a kort elfelejthetem, és oda tudok koncentrálni, ott lehetek a szereplőkkel.

Jeanne kezdte is a felolvasást. A részt, amit olvasni kezdett mindenki figyelte, abba a világba képzelték el magukat. ami a családokkal történt, ott járhattak.

Az idő nemsokára ott volt nyugovóra térhessenek, az árvák közül az egyik fiú Edmond volt ébren, azért, mert a többiek a fotelben, vagy ahol éppen voltak, aludtak.

-          Jeanne! Úgy látszik, mindenki alszik, pihenj te is! Megmutatod, a helyet a lányokat felviszem.

-          Köszönöm, segítel az alvókat felvinni az ágyúkra, mutatom az utat.

Az idős lány mutatta az utat, melyik lány hol feküdjön, egyenként felvitte, és a lány betakarta. Amikor megvolt elköszönt. A fiú annyit mondott.

-          Jeanne! Egy vallomást kell tennem! Évek alatt megtetszettél, Tudom! Furcsa lesz neked, ha veled vagyok boldogság fog el, számomra az se érdekel, kinek a nevét viseled.

A fiú elhagyta a lányok szobáját, a többiekhez lement, ugyan úgy az ágyúkba tehesse.

 

 

 

 

 

 

 

35.

A lány Jeanne, árvák közül ő volt az idősebb a tizenkét évével, a fiúk között Edmond volt az idősebb tizenegy éves volt. Tapasztalatai voltak az élet terén, a házban aludt mindenki Jeanne nem, a fiú szavaira gondolt.

-          Tényleg! Edmond szavai elgondolkodtat! Én is a közelében vagyok, boldogságot érzek, úgy voltam vele, amikor megláttam nekem is megtetszett. Talán ezt nevezik szerelemnek! Ez nem lehet! Vajon a nemzeti hős mit tehetett? Elérte a fiú iránti érzelme! Inkább gondolok a holnapra, hogyan tovább.

 A lány fáradt volt így hamar el is aludt, nem zavarta őket senki a faluból.

Mindenki nyugodt volt, a környéken nem volt semmilyen probléma. A falu neve Domrémy volt, az történt tovább.

Egy szegény család, a neve Brabant.

-          Gottfried fiam! Álmodj szépeket! Itt az idő késő este van, örülhetsz, még annak nem kell korán kelned. Olyan helyzetben lehetünk, hogy van munkánk.

-          Rendben van anya! Hagylak titeket aludni, jó éjszakát kívánok.

A Brabant családkereskedéssel foglalkozik a faluban, őket ismerik, hogy a vevőt udvariasan kiszolgálják. A család egyetlen gyermeke Gottfried nevű fiúk volt, még csak tizenhárom éves. A hétvégét a barátaival szokta eltölteni, az idejűk csavargásból állt. Aznap péntek következett vele a hétvége, más helyeket fedezhessenek fel.

A fiú úgy határozott, most a barátai nélkül megy, egyedül is lehessen, rájött arra néha egyedül jó lenni. A fiú szülei aludtak, kigondolta magában.

-          A hétvégén azt fogom tenni, elmegyek az árvaház felé kilesni a lakókat. Hallottam arról a lányról, akinek a neve megegyezik a Francia nemzeti hős nevével, még nem láttam. Az első alkalom, hogy láthassam, megismerkedhessek vele, de hogyan tegyem? A házhoz közelebb kell mennem, ott biztos ismer mindenkit! Meglátom hogyan tovább.

Másra is gondolt, aludni kezdett fáradt volt, a kíváncsiság hajtotta, jobban megismerhesse a faluját.

Annak örül, abban a faluban él, ahonnan származik a Francia nemzeti hős, abban is biztos! A nevet egy darabig nem fogja elfelejteni.

36.

Szombati nap reggele volt, a Brabant családban ébredezni kezdtek, az óra hat órát mutatott, az üzletnek hét órakor nyitni kell. A szülök készülődtek, a fiúk Gottfried is ébredezett, a szemét nyitotta feküdt még egy kis ideig, azután felpattant.

-          Szombat van! Lustálkodás ideje! Egyedül megyek széjjelnézni, ha a többi barátom akar, velem jönni le fogom rázni, az árvaház környékét egyedül akarom feltérképezni.

A fürdőszobába belépett, ami a szobája mellett volt, amit kellett azt elvégezte és átöltözött. Minden megvolt, olyan öltözék volt, rajta amiben könnyedén tud mozogni. Azt követően a konyhába lépett, egyen egy kis valamit, a szülők épp reggeliztek.

- Jó reggelt anya és apa! Ma is a vegyeskereskedésbe? A szokásos szombati nyitás, úgy gondoltam egyedül a barátaim nélkül az árvaház környékét feltérképezném, ha lehet! A házba is belépnék.

- Jó reggelt neked is fiam! Az árvaház környékét akarod feltérképezni! Miért fiam? Ők csak árvák. Miért nem fedezel fel egy másik helyet? Mondjuk a temető környékét!

A fiú azt válaszolta.

- Azért az árvaházat! Hallottam egy lányról, akinek a neve Jeanne d’Arc, meg szeretném nézni, megismerni, ha jól tudom 12 éves. A nemzeti hős is 12 éves volt, amikor elkezdődött vele a szentes dolog.

- Tényleg! Azért találkoznál vele, hogy megismerd?

- Ugye apa nem is tudtad? A nemzeti hős 12 éves volt akkor kezdődött vele minden, egy vasárnapi mise után.

- Fiam! Bevallom! Nem is tudtam! Honnan tudod?

- Voltam a házában, olvastam a jegyzeteket, beszámolókat a bírósági tárgyalási iratot. Ahogy olvastam sok mindenen ment át, az a felháborító, amit a börtöni cellában követtek el vele. Azt még meglehetne valahogy bocsátani, de azt már nem, a saját népe árulta el, kiszolgáltatta az ellenségnek. Azt a hőst, aki egy önálló államot akart volna.

A szülök csodálkoztak a fiúk mit is tud! A fiú azután reggelizett.

Amikor végzett a reggelivel, a szülei abban a pillanatban indultak is a vegyeskereskedésbe.

-          Már meg reggeliztem! Elrendezem az asztalt, irány az árvaház egy másik útvonalon, a barátaimmal nem akarok találkozni. Azért megyek! Néha azért jó egyedül is.

Jó idő volt május, a fiú nem vett fel kabátot. Olyan idő volt mintha nyár lett volna, más útvonalat választott, a többieket elkerülje. A házat nem sokára el is hagyta, azért vitt magával kulcsot, a nyakában egy zsinóron lógott. Sokat kellett gyalogolni már meg szokta.

-          Most egyedül szeretnék lenni! A Barátaim majd megértik miért nem mentem velük!

Úgy tizenöt perces gyaloglás után már közeledett is az árvaház felé, szemügyre vehesse.

- Nem rossz épület! Úgy néz ki, mint egy nagy családi ház, kétszintes, van saját kertje a ház körül. Ki hinné egy árvaház!

A fiú közeledni kezdett hangra lett figyelmes, egy fa mögé bújt fülelni kezdett. Meghallotta a Jeanne d’Arc nevet, hallgatózott tovább.

-          Edmond és a többiek! A mai napon tudjátok mi a feladatotok? Elmenni a szomszéd gazdaságba ott be tudjatok segíteni. Én itthon mindent elrendezek, főzök is valami finomat.

-          Rendben van Jeanne! Én a kicsikre vigyázok a lányok is fognak segíteni, a kisebb feladatot már el tudják végezni.

-          Edmond! Kérlek! Vigyázz a kisebbekre! Te vagy közöttük az idősebb.

A fiú annyit válaszolt.

-          Vigyázok rájuk! Bízz bennem!

Gottfried azért kitekintett a fa takarásából, azt a lányt láthassa, amiért oda ment, persze kíváncsiságból. Hangot már nem hallott, úgy döntött elhagyja a takarást, így közeledett a házhoz. A bejárati ajtó előtt volt már, gondolta belép, kinyitotta az ajtót, csend volt.

Mielőtt mondott volna valamit, hangra figyelt fel.

-          Jaj! Megvágtam az újamat, ez is jókor jött! A munkát most kezdtem el.

A fiú lassan a hang irányába lépett, így jutott el a konyháig, látta, ahogy megvágott ujját kezeli.

38.

A vendégfiú a konyhaajtóhoz támaszkodott, figyelte a lányt, a szeme a konyhai részt pásztázta. Vajon mit találhat benne.

-          A fenébe! Hogyan fogok én így főzni? Sok munka van még, mit mondok, ha megkérdezik, miért nem főztem?

A lány hirtelen felnézett, az ott támaszkodó idegen fiút pillantotta meg.

-          Te ki vagy? Nem ismerlek! Hogyan kerülsz ide?

A lány felállt a székről a vért csillapítsa, az idegen személy annyit mondott.

-          Szívesen segítek, ha kell! Akarod! Az ujjadat is bekötözöm, látom! El kellene egy kis segítség, a nevem Gottfried. Te lennél Jeanne d’Arc? Akinek a neve megegyezik a Francia nemzeti hős nevével?

-          Igen én vagyok! Tudnod kell árvaházban vagy, itt nem olyanok laknak, akiknek szülei vannak.

A fiú közeledett a lány felé, a megszúrt ujját bekötözze, tudjon a főzésben segíteni.

-          Ne félj tőlem! Jót akarok! Ilyen helyzetben nem lehet tovább dolgozni.

A fiú megfogta a lány kezét a vízben lemosta, valamilyen anyaggal a sebet leszorította.

-          Látod! Így már jó! Folytathatod is a munkádat, Jeanne! Egyezzünk meg, én is segítsek. Mond! Mit tegyek?

-          Köszönöm bekötözted a sebet, tudod! A társaimnak az árvaházban én szoktam segíteni! Ha már itt vagy! Tudsz is segíteni! Ha kész lesz, maradsz velünk?

Amit mondott a lány a fiú azt is tette, ezzel előnyben is volt. Főzés közben tudtak beszélgetni, az idő telt, az idő elérkezett a fiú készülhessen hazafelé, annyit mondott.

-          Jeanne! Lassan készülnék haza, nem sokára az ebéd is kész, jó hogy itt voltam. Kérhetnék tőled valamit? Csak ha akarod! Szeretnék veled találkozni, mikor leszel szabad? Együt legyűnk egy kis időt.

A lány elcsodálkozott a fiú szavain.

-          Én velem szeretnél találkozni! Nem olyan életem van, évek óta itt élek.

-          Nem számit árva vagy, és ebben a házban élsz, hanem hogy mi a neved!

A fiú elköszönt a lánytól olyan módon, egyik kezével végig simította a lány arcát, ami gyönyörű volt. Elhagyta a konyhát, kilépett az ajtón, irányt vette hazafelé.

A fiú is lassan haza tért, de gondolatában a lány volt, találkozott vele és segített is neki. Nem csak a fiú gondolja ezeket, hanem a lány is.

-          Nem értem, hogyan lehet ez! Számomra idegen fiú a közelembe engedtem, nem olyan, mint én és beszélgettem vele. Ahogy említette! Szeretne velem találkozni, barátkozni, mit is tehetek?

Tette a munkát, megterítette az asztalt, a tányérokat is elhelyezte. A többiek is nem sokára meg is érkeztek, Jeanne azt vette már észre az ajtó nyílik.

-          Ó de jó illat van! Úgy érzem Jeanne újabb finomságot főzött.

A konyhába léptek a lányt köszöntsék, észrevették a kötözést az ujján. Edmond annyit mondott.

-          Jeanne! Mi történt veled? Megvágtad az ujjadat, hogyan történt?

-          Köszönöm aggódtok, már nem fáj, épp a krumplit kezdtem el vágni a kés megcsúszott. Ujjamat érte éppen akkor kezdtem bele.

-          Akkor, hogyan tudtad folytatni a főzést tovább? A kötés akadályozta a további munkát. Nem voltunk itt segíthettünk volna!

A kisebbek már a kezűket is megmosták, a két idősebb a konyhában volt, Jeanne és Edmond.

-          Hogyan sikerült befejezned?

-          Úgy Edmond! Itt volt egy fiú Gottfriednak hívják, ő segített nekem. A segítsége jól jött az ujjamat is bekötözte. Amit mondtam neki azt meg is csinálta, nem értem, hogy volt! Idegenhez nem közeledek, de ő más volt!

-          Valahogy megköszönted neki? Tényleg furcsa az egész! Vad idegen fiúval szóba álltál.

-          Akartam marasztalni sietett haza, azt kérte tőlem! Leszek-e a barátja? Találkozni akar velem szabad időmben, azt sem számított neki, árvaházban élek.

-          Mit mondtál neki? Fogsz vele találkozni?

-          Nem tudtam mondani neki semmit, mire átgondoltam mit is válaszoljak! Nem volt itt! Lesz, alkalmam megkeresem.

A két idős együtt vitte az ebédet az asztalra, majd a helyűkre ültek. Az ima után együtt folytatták a közös ebédet. Evés közben meg tudták beszélni, mi történt a gazdaságban.

40.

Nem sokára Gottfried is hazatért, ugyan akkor érkeztek meg a szülők is, csak pár perc különbséggel.

-          Én is percekkel ezelőtt érkeztem haza, voltam az árvaházban találkozhassak Jeanne d’Arcal. Kedves lány! Beszélgettem vele, a konyhában éppen készítette az ebédet a többieknek. Véletlenül megvágta az ujját én, bekötöztem, finom keze van, nem félt tőlem, a főzésben segítettem.

A családfő annyit mondott.

- Fiam! Azt mondod, segítettél! Az első találkozásra mit éreztél? Jó érzések voltak benned?

- Örömmel mondhatom, aranyos lány ez a Jeanne! Nem tudom, hogyan fogom felvidítani! Évek óta az árvaházban lakik sok mindenen átment. A lányok lelkét még nem ismerem, mit éreznek! Meg szeretném ismerni! Ha eljön az idő, barátja vagy társa szeretnék lenni. Aki vigyáz rá, ha történne valami vele, összeomlana. Sok lenne neki.

Az anyja is megszólalt.

-          Fiam! Jól látod! A női lélek számodra még ismeretlen, ha lehet, közelíts felé. Ismerd meg! Azt is megteheted!  Kisebbik lányoktól megkérdezheted Jeanne mire, vágyna? Add meg neki! Fiam! Egy javaslat volt. Üzenhetsz neki valahogyan, írd meg neki az érzéseidet, megismerhessen.

-          Rendben van anya! Az ötletet megfogadom és megírom, hogyan tudnám neki elküldeni? Az üzenettel nem mehetek hozzá! Á, már tudom is, hogyan fogok neki üzenni! A levelet elrejtem a nemzeti hős sírjánál, lehet, meg szokta látogatni.

A Brabant család azt tette, ebédelni kezdtek, előző napról kis leves maradt, azt melegítették meg. Ebédközben másról is beszélgettek, az árvaházban az történt, ebéddel végeztek. A kisebbek segítették az asztalt lepakolni.

-          Mit tegyünk délután? Olvassak fel? Mit csináljunk?

Az egyik lány a kis Emília, még csak öt éves volt, annyit mondott.

-          Jeanne! Játszunk színházasdit! Nekünk sok könyvet felolvastál, biztos van kedvenc személyed? Abból írj egy olyan művet, amit a színházban előadhatnánk.

A lány szavait mindenki átgondolta.

Edmond is mondott valamit.

-          Szerintem is jó ötlet! Ha színházasdit játszanánk, hogyan vágjunk bele? Irjunk egy darabot! Az egyik műből készítsünk párbeszéd félét?

Az idősebb lány döntött.

-          Szerintem írjunk egy közöset! Azt adjuk elő a falunak! Ha sikerünk lesz, folytathatjuk tovább! Mindenki tud olvasni, a tanítónknak köszönhetjük.

-          Akkor szavazzuk meg!

Minden árva, aki ott volt meg tudták szavazni, az ötletet. Csak tízen voltak! Amit kellett azt meg is tudták beszélni, az idő eljött, készülődhettek az olvasásra.

A fiúk külön voltak a mosakodásnál, a lányokat Jeanne vezette, köztűk a legidősebb a maga tizenkét évével. A fiúkat Edmond vezette, ő volt náluk a rangidős tizenegy éves volt. Nem sokára minden gyerek az ágyában volt, kivéve a két idősebbet, ők a konyhában voltak.

-          Jeanne! Meg szeretném kérdezni tőled? Hogyan csinálod az egészet? Amióta megismertelek mindenre van időd! Segítel a kicsiknek a tanulásban, ott a házkörüli munka, a benti is. Én fiú létemre ezt a sokat nem bírnám! Őszintén mondom.

-          Edmond! Köszönöm a szavakat! Jól esett! Hogyan csinálom? Bevallom, nem tudom. Lehet az erős hitem, segít abban, ami erőmből telik azt végre tudom hajtani. Ahogy azt a fiú mondta, aki segített. Nem számit árva vagyok, hanem az! Ki vagyok, mi a nevem. Rájöttem! Van benne valami igazság.

-          Az is lehet arra gondolt!  a nemzeti hős tizenkét évesen kezdte a látomási sorozatát. Előtted megfogadom! Ha eljön az a fontos helyzet, segítség kell! A segítségemet elfogadod? Tudom! Szűkséged van egy erős kézre.

A fiú megpuszilta a lány kezét, ők is az ágyúkba tértek. A lány arcán öröm tükröződött, mert egy fiú megköszönte a munkáját, hogyan teszi, amit tesz.

Az árvaházban mindenki nyugodtan aludhatott, nem zavarta őket senki.

 

42.

A faluban nyugalmasan kezdtek ébredezni a lakók, az óra reggel hatot mutatott, a korán kelést már megszokták, mindenkinek volt gazdasága. Abban az időben ébredezni kezdtek az árvaház tagjai. Nem sokára a lányok az emeleten, míg a fiúk a földszinten foglalták el a fürdőszobát, azután a nagyok.

A kisebbek összesúgtak, a két nagyobb testvéreiket meglepik azzal, ők készítik el a reggelit. Látták beléptek a mosdóba, a tervet elkezdték megvalósítani, halkan is beszélgettek. A lányoknál a kis Emília őrködött, a fiúknál Francois.

-          Először az asztalt terítsétek meg, a tányérokat tegyétek rá, és a többifélét, vigyázzatok nagyon rá! Ne legyen kár, akkor nem meglepetés.

A többiek dolgoztak a megterítésben, azután Maria és Tristan elkezdték kiválogatni a ruhát, amit szeretnének, testvérükön legyen.

-          Milyen ruhát válasszak? Edmond azt vehesse fel, sokat segít mindenkinek.

A fenti szobában is ugyan az volt a helyzet.

-          Vajon Jeanne a mai napon, mit is vegyen fel?

A ruhát nehezen választották ki, végül is tudtak dönteni. Összehajtva a mosdó helyiség ajtaja elé letették, azt vehessék fel, éppen el tudtak menni az ajtó nyílni kezdett, egyszerre így el tudtak menni. A két idős elcsodálkozott, vajon mit keres ott a ruha.

-          Ezt kell felvenni? Hogyan kerülhetett vajon ide?

A ruhát elvették, ami rajtuk volt azzal cserélték ki, felvették. Nem akartak hinni a szeműknek, milyen jól néz ki rajtúk.

-          Ez nagyon jó! Illik is rám! Hogyan lehet ez? A ruhát még nem láttam! Biztosan el volt téve! Vasárnap van, egész nap ezt fogom viselni, és minden vasárnap.

Edmond is ezeket gondolta, egy időben léptek a lánnyal ki. Edmond megvárta lejöhessen a lépcsőn. A fiú elcsodálkozott.

-          Jeanne! Te vagy az? Ez a ruha csodálatosan illik rád!

A lány lassan lépkedett a lépcsőn.

-          Hölgyem! Nyújtja a karját! Együtt mehessünk a konyhába.

-          Igen uram! Itt a kezem, akkor mehetünk is!

Átkarolták egymást, úgy léptek a konyhához, de nem volt ott senki.

-          Vajon hol lehetnek?

-          Én sem értem! Hamarabb öltöztek át, a házkörüli munkát már el kellett volna kezdeni!

Nem sokára Maria megjelenik.

-          Jeanne és Edmond! Gyertek az étkezőbe, megmutassátok, hogyan kell megteríteni!

-          Rendben van! Mutasd az utat!

Megfogta a fiú kezét, úgy vezette a többiekhez, odaérve elcsodálkoztak.

-          Ez aztán a meglepetés! Csodálkozással tölt el! Azt gondoltuk Edmonddal a kinti munkát készítitek, ügyesek vagytok minden az asztalon.

-          Jeanne és Edmond! Ebbe a ruhában foglaljatok helyet, nem sokára indulni kell a templomba!

-          Jól választottatok ruhát, ezen túl minden vasárnap ezt fogom viselni.

Edmond is mond pár szót.

-          Gratulálok mindenkinek! Ilyen jó munkát végeztetek, nem hittem benne, hogy megleptek! A ruhaválasztás nagyon jó! Mindjárt menni kell a templomba.

-          Edmond! A többit bízd ránk! Úgy beszéltük meg felváltva öltözünk, először a lányok, azután mi.

A két idősebb leült az asztalhoz, el is kezdtek közösen reggelizni. Percek múlva a lányok felálltak, mert megreggeliztek, felléptek a szobájukba átöltözzenek. A lányokat Maria vezette, a kezűket megmosták, a kiválasztott ünnepi ruhát vették fel.

Sietni kellett, nem szerettek volna elkésni.

-          Lányok! Öltözzetek fel, ne hagyjuk cserbe a fiúkat.

Minden lányünneplő ruhában volt, lejöttek az emeletről, a fiúk is fel tudjanak öltözni.

44.

Amit a lányok megtettek később a fiúk is, még időben voltak. A lányok lepakolták az asztalt, csak is óvatosan, a konyhába bevitték nem akartak elmosogatni. Idő eljött együtt mehettek a vasárnapi misére. Idősebbik fiú annyit mondott.

-          Hölgyeim és uraim! Tudjátok, mit kell tenni ilyenkor, ha elhagyjuk az árvaházat?

Egyszerre mondták.

-          Tudjuk Edmond! Az úton odafigyelni, a társaságban viselkedni, ne látszodjón, rollúnk árvák vagyunk.

-          Ezek jól megtanulták a szerepet.

A házat elhagyták, a kicsik elöl voltak kettesével mögöttük a nagyobbak, őket követte a két idős, a karjuk át volt fonva.

-          Te Jeanne! Látod a kicsiket! Tudnak viselkedni, nemcsak neked köszönhető a tanítónknak is.

Az árvaháztól a templom úgy négyszáz méterre volt, közeledni kezdtek, akikkel találkoztak mindenki csodálkozott, szokás volt, voltak ellenkezők is, nem figyeltek oda. Beértek a templomba a helyűket elfoglalták, a templom hátsó részében ültek le. Ők voltak abban a sorban, volt még három üres hely.

Nem sokára a Brabant család is belépett a helyiségbe, köztűk volt Gottfried is. Szétnézett kit ismerhet, megpillantotta a hátsósorban ülőket, a szüleinek annyit mondott.

-          Amíg a mise el nem kezdődik, hátra megyek Jeannékhoz, így bemutatkozhatok a többieknek is. Itt vannak! Látom.

-          Rendben van fiam! Ne maradj sokáig.

A fiú felállt a helyéről közeledni kezdett a hátsó helyre, majd megszólította.

-          Szia, Jeanne! Tényleg te vagy az? Nem ismertelek meg ebbe a ruhába, remélem, az ujjad gyógyul! Jó hogy arra jártam, leülhetek melléd?

-          Persze! Ha akarod!

A fiú le is ült a lány mellé.

-          Bemutatkozom: A nevem Gottfried, a szüleimmel jöttem, én segítettem akkor Jeannenak.

Azután mindenki bemutatkozott a fiúnak, a fiú már csak annyit mondhatott.

-          Jeanne! Ha szeretnél velem találkozni talán beszélgető társra vágysz, én itt vagyok. Tudom! A többiek biztosan segítenek neked a munkában.

Nem sokára elköszönt, visszaindult a helyére. A napok teltek, egy szerdai napon:

Az árvaház tanítója hazafelé ment lejárt a tanítási ideje. Az óra délután egyet mutatott.

Amíg Jeanne és Maria- Madeleine az ebédet elkészítik, a többiek a ház körül dolgoznak. A kinti munkát Edmond irányítja, persze be is segít. Épület közelében volt egy fészer féle, nagy területen terült el, amikor kinyitották az ajtaját mindenki elcsodálkozott. MaryeJean annyit mondott.

-          Nagy ez az épület! Amihez kellene, annak épp megfelel.

A fészerben körülnéztek majd az idősebb fiú, annyit mondott.

-          Van itt minden szerszám, faanyagtól kezdve, ami kell, valamilyen díszlet születhessen belőle. Szólni kellene Jeannenak, meg tudjuk valósítani a színházas dolgot.

A két lány a konyhában volt, így meg tudták beszélni a női dolgaikat, Maria kezdte.

-          Te Jeanne! Melyik fiút választanád férjednek? Ha ott lenne az idő! Edmondot! Akit évek óta ismersz, vagy Gottfriedet aki segített neked. A kettő közül melyiket! Gondoltál-e már erre a női dologra? Tudom! Nincs még itt az idő! Még csak tizenkét éves vagy. Most kettesben vagyunk, neked elmondom. Nekem Edmond tetszik, ha a közelében vagyok, elönt valami boldogság. Szívesen megfognám a kezét, magamhoz ölelném.

-          Tényleg Maria! Ezeket végig sem gondoltam! Melyiket választanám! Nem is tudom! Választásnál meg kellene ismernem Gottfriedet is. Párnapja beszéltem vele a templomba, így már tudom, neked ki tetszik, másképpen kell dönteni!

-          Az a kérdés! Edmondnak melyikünk is tetszik? Te tizenkét éves vagy én tizenegy, Megkérhetnélek egy feladatra? Ha akarod! Finoman megkérdeznéd Edmondot, melyik lány tetszik neki?

A két lány meg tudta beszélni a dolgait, azután mástémát kezdtek el. Az ebéd nem sokára kész is lett. A többiek is nem sokára a házba beléptek, kezet mossanak. A két lány az asztalt meg is terítette, úgy fogadják a társaikat.

 

46.

 

Oldal: 3.fejezet
kezdő író írománya - © 2008 - 2024 - hegedusmate.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat