A tartományban mindenki a vízkeresztnek nevezett eseményre készül. A naptár 1412 – nek. Január 6. –át mutatja, a D’ Arc családban a családfőnek más dolga akad, tisztség viselőként a hivatalába kell lennie. Isabelle érzi itt az idő a szülésre.

-          Gyermekeim! Érzem itt az idő, megszülessen a baba, segítenél lányom, a szomszéd néni elmondja, mit kell tenned. Fiam! Hozzál forró vizet egy nagy lábasba, és rongyokat. – mondja a várandós anya, lihegve, mert fájdalmat érez.

Kezdetét veszi a sürgésforgás, a kis Luisa örül nagyon, mert láthassa, hogyan jön világra a baba, még csak nyolc éves.

-          Édesanyám! Akkor én is így születtem meg, - kérdezi érdeklődve a kis Luisa, mosoly az arcán.

-          Igen, lányom!

A fiú nem sokára hozza a meleg vizet, és a rongyokat a szobába

-          Anyukám! Itt lesz, amit kért, még mit kell hoznom? - kérdezi érdeklődve Marcell.

-          Köszönöm, hogy ide hoztad! Abban tudnál még segíteni, ha kint várakoznál, mert fiú vagy, és később megtudsz mindent. Luisa! Segítenél. –válaszolja, a szomszéd.

-          Igen, segítek! Mit kell még megtennem? – kérdezi a lány.

-          Akkor kimegyek, alig várom, megszülethessen a kis testvérem. – mondja vidám arccal Marcell.

A fiú lassan elhagyja a szobát, kilép, az ajtót behajtja. Indul a többiekhez, díszíthessék a házukat.

-          Luisa! Azt kell tenned! Felhajtod a ruhát, szabadon legyen, azután a hátára fekteted, a lábát így kell rendezni.

A szomszéd megmutatja, a lánynak mit kell tenni, el van készítve minden.

-          Akkor segítek. – válaszolja Luisa.

Amit kell, abban a lány segít, azért a szomszéd figyeli, mit hogyan tesz. Az anya érzi itt az idő, világra jöjjön a gyermeke. Amit már látott álmába, tudja, hogy lánya lesz, és Jeannenak fogja nevezni.

Az anya már érzi a fájdalmakat, ami vele jár, a szomszédja is tudja.

-          Isabelle! Mit érzel?

A szavait nem tudja tovább mondani, mert, az anyának elment a magzatvíz.

-          Úgy látom itt az idő! – mondja a szomszéd.

-          Nagyon fáj a hasam, azt érzem. – válaszolja Isabelle.

-          Az jó jel.

-          Mást is érzek.

-          A baba most helyezkedik el arra a helyre, ahol a világra jön.

Luisa figyeli a dolgokat, egy kis mosoly azért megcsillan az arcán.

-          Ha úgy érzed, akkor nyomd, mert egy bizonyos időn belül a világra kell jönnie.

-          Érzem.

Isabelle, azt teszi, amit kell, tapasztalata van már. Érzett még valamit, a tudatában fájdalmat nem érez, mert azt az érzést érzi, amit álmában látott. Az anya nyomja is közben, de idők múlva a fájdalma csökken, mert a vendég megpillantja az újszülött fejét. Az első nagy fájdalmak után megszűnik, mert már az új jövevény a világra jött. Amit kell, azt a tapasztalt szomszéd, megteszi. Az újszülöttet megmossa, ruhába becsavarja, és át is adja az anyának. Luisa, az anyját betakarja.

-          Isabelle! A gyermeked lány lett! Itt van, át is adom, és gratulálok, remélem hű lesz az anyjához, és a testvéreihez. – mondja boldog mosollyal a szomszédja.

-          De jó lány lett! Lesz játszó társam, vigyázni fogok rá. –válaszolja boldogan Luisa.

Az anya, már a kezébe tartja, a született gyermeket.

-          Végre, kezembe tarthatom a lányomat! A neve legyen Jeanne, mert az egyik álmomba valaki megsúgta. Remélem ez a kis csöppség lesz az! A mi imánk válasza. Aki segíteni fogja ezt a kis hazát.

A vendég, és a kis Luisa, furcsának kezdi találni az anya szavait. Most hallanak ilyet először.

-          Lassan mennék! Te lányom mond meg a hírt Marcellnek, és apukádnak! Mond el, mi lett a neve! – mondja a vendége.

Az anya nyugodtan pihenhet, lassan kezdik elhagyni a szobát.

48.

Amit Luisának mondott a szomszédjuk, azt kezdi cselekedni, kilép az udvarra, keresni kezdi a bátyát. Nem sokára, rá is talál. A negyedik szomszédban, éppen segíti a díszítést.

-          Édes bátyám! A testvérűnk megszületett, lány lett! – mondja boldogan.

A fiú elcsodálkozik a halottakon.

-          Mit mondtál édes húgom! Lány született? Nagyon jó hír, legalább együtt fogunk játszani, és apánknak segíteni. –válaszolja, az arca örömbe fordul.

A hír hallatán a húgának puszit ad az arcára.

-          Ne ölelj át ilyen szorosan! Tudom, örülsz. – válaszolja.

-          Bocsánat, nagyon örülök! Remélem ez a lány lesz a válasz az imánkra. – válaszolja a fiú, mosollyal az arcán.

-          Anyukánk is azt mondta! Inkább keressük meg édesapát, elmondhassuk a jó hírt.

A testvérek indulnak a hivatalba, mert tudják ott lesz, - éppen megbeszélést tartanak. Az ajtó hírtelen nyílni kezd, a családfő az.

-          Gyermekeim! Talán valami baj történt, hogy kerestek? – kérdezi az apa, érdeklődve.

-          Nem apa! Nincs baj, az történt! A kis baba megszületett, és lány lett, a neve Jeanne. Anya azt is mondta! Hátha ez a lány lesz válasz, az imánkra. – válaszolja a kis Luisa, boldog mosollyal.

Azt követően mindenki éljenzett a terembe.

-          Jacques D’ Arc! Gratulálok, nagyon jó hír, had szorítsam meg a kezét. A tanácstagok nevében gratulálok. Remélem a megszületett csodás lélek lesz az! Aki a népet megszabadítsa az Angoloktól. – mondja örömmel, az egyik tanácstag.

Azt követően minden tanácstag köszönti a családfőt, és a két gyermeket azután lassan elkezdik hagyni a termet, és nem sokára az épületet. Már együtt hármasban térnek haza. Megláthassa az újszülöttet, aki a Jeanne nevet kapta.

Így nem sokára haza tértek, a házba csendesen lépnek be. Az apa benyit a szobába, látja, mind ketten alusznak.

-          Úgy látom el szunyókált Isabelle, és a kis csöppség mellette van, nem zavarom. – mondja magába.

Visszalép a konyhába a két gyermekéhez, az asztalhoz leülnek.

-          Gyermekeim! Meséljétek, hogyan történt? – kérdezi Jacques érdeklődve.

-          Édesapa! Az úgy történt, mi itthon voltunk, a dolgunkat tettük, édesanya a szomszéd nénivel tért haza. Amikor az udvarra belépett, érezte kezdődik valami. A szomszéd néni kezdte mondani mit kell tenni, és úgy is tettünk – mondja Luisa.

-          Igen édesapa! Az én feladatom az volt! A szobába vigyek meleg vizet, és rongyot, azután ott lett az idő, megszülethessen a kis testvérűnk. Nekem ki kellett jönni. – erősíti meg a húga szavát a fiú.

-          Ott lehettem a szülésnél, amit a szomszéd néni mondott, azt tettem, nem sokára úgy érezte édesanya, itt a szülési idő. Nem sokára világra jött megmosdatta a vendég néni, és becsavarta, át is adta édesanyának. – mondja büszkén a lány.

-          Vajon kire hasonlít? Biztosan jól vannak! Ha felébrednek, első az lesz, meglátogatom, a név jó választás. Gyermekeim! Nagyon boldog vagyok, és örülök, hogy lány lett. –mondja az édesapa, boldog mosollyal.

-          Mennyűnk be együtt, és anya hátha örülne neki. – mondja a fiú.

Nem sokára felállnak, oda lépnek az ajtóhoz, a családfő óvatosan nyissa a szoba ajtaját. Jacques lássa, már nem alszik Isabelle. Lassan oda lépnek az ágyhoz.

-          Gyermekeim! Megnézhetitek nyugodtan a kis húgotokat, a neve. Jeanne, remélem férj uram neked tetszik a név! – mondja boldog mosollyal az anya.

-          Igen, megfelel! Remélem ebből a lányból erős harcos lesz! –válaszolja a családfő.

Óvatosan kezébe veszi az újszülöttet, de az elérzékenyülés jele látszik rajta.

50.

Telnek a napok, a heteket felváltja a hónapok múlása. Jeanne D’ Arc születésétől három év telik el. A családfő úgy gondolja, bemutassa a templomi misén. Elérkezik a vasárnap egy márciusi nap, az úr 1415. esztendejében, a templomba mindenki megjelenik.

-          Barátaim, harcos társaim! Eljött az idő, bemutathassam a lányomat Jeannet. Azért is! Megkeresztelhesse a közösség, ha ez a gyermek nagy lesz, reméljük, nagy harcos lesz. – mondja a családfő, boldogan.

A mise után a falu papja kezdi a ceremóniát.

-          Én, mint a falu papja! Megkeresztelem, megkaphassa a hitnek pajzsát, és azok között lehessen, akik ott lehetnek a nagy sokaságban. Az anyát, és gyermekét kéretem ide.

A pap néven szólítja őket, oda is indulnak, nem sokára meg állnak, a rangos személy előtt. – Luisa és Marcell is.

-          Te lélek! Aki a Jeanne D’ Arc nevet kapta, megkeresztellek, az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Ez a víz szimbolizálja az életet, amit a szüleidtől kaptál. Ettől a pillanattól fogva, a neved szerepel az élet könyvében. A helyzet már tőled függ, hogyan cselekszel.

Ahogy kell, az atya kis vizet önt a lány fejére.

-          Gyermekeim! Ti vagytok a lélek testvérei, vigyázzatok rá, óvjátok. Nem tudni mi jön el az következő időben, mert háború dúl. Ez a kis testvéretek adjon reményt nektek, és a közösségnek.

-          Igen atyám! Úgy lesz! Remélhetem, megvalósul az álom, ez a gyerek egy előre megírt úton haladjon, amit az úr ad neki. Harcolhasson szolgaként a földes urunk ellen, mert csak a hitűnk maradt meg. –válaszolja Isabelle.

A mise végén indul mindenki hazafelé.

A megkeresztelt lány már felcseperedett, tízéves, azóta született még két testvér. Isabelle úgy dönt, elmondja a javaslatát, mindenki az asztal előtt ül, reggelizzenek.

-          Férj uram! Gyermekeim! Amikor Jeannet vártam, az egyik este nem tudtam aludni, leültem a ház előtti fekvőhelyre, elálmosodtam. Álmomba egy furcsa érzést éreztem, egy fiatal lány jelent meg előttem, elmondta ő a védő angyalom.

-          Mond édes anyukám! Milyen volt? – kérdezi a lány érdeklődve.

-          A fiatal lány, nagyon szép volt, azt mondta! Ő a védő angyalom, és az utamat ő vezeti, ha megszületik a lányom, nevezzem Jeannenak. Ha eljön az idő számára, engedjem el azon az úton, amit vezetni fog, és segítsem a munkáját. – válaszolja az anya.

-          Tényleg így volt? Talán valamilyen feladatot kell elvégezni! Mi volt még? – kérdezi még Jeanne.

-          Az kedves gyermekem! Elmondta! A lány fogja tudni az időt, amikor cselekedni kell. Megígértem neki, ha eléri a tízéves kort, együtt elzarándokolunk Rómába, megnézzük a várost, ez által a hitűnket erősebbé tesszük.

A család tagjai elcsodálkoznak.

-          Mikor szeretnétek menni? A többi barátaim besegítenek a munkába. – kérdezi a családfő.

-          Gyermekeim! Mikor legyen az a nap, indulhassunk? – kérdezi az anya érdeklődve.

-          Minél hamarabb! Azért szükség lenne Jeanne munkájára is. – válaszolja az apa.

-          Legyen két nap múlva, amit kell vinni, azt el tudom rendezni. Útitervkészítés, csomag készítése. – mondja Isabelle.

Jeanneon látszik, hogy örül.

-          Nagyon jó hír! Kettesben megyünk hosszú útra. Ha a születésem körül ez történt, azt jelenti, az Úr vezeti utunkat? Testvéreim! Vigyázzatok a kisebbekre. – mondja boldog arccal Jeanne.

-          Tudod Jeanne! Nagyon örülök, elmehetsz Rómába! Remélem, te leszel az a személy, aki választ adhat a falu imájára. – válaszolja Luisa, mosolyt megcsillantva.

Azt követően másról kezdenek beszélni.

52.

Elérkezik az indulás napja a D’ Arc család két tagjának, amit kell vinni a hosszú útra, azt viszik magukkal. szomszédjuk éppen Díjon felé van útja.

-          Hölgyeim! Ha önöknek jó, Díjon felé, akkor elvihetem, mert egyik rokonom lakik ott. Remélem, megfelel! – mondja a szomszéd.

-          Igen, uram! Megfelel nekünk, akkor a szekérre fel is teszem a csomagunkat. – válaszolja az anya.

-          Édesanya! Ugye lesz nálunk valami költőpénz! Hátha szűkség lesz rá. – kérdezi a kis Jeanne az anyját.

-          Hogyne lányom! Nem tudni, ha szállást kérünk, kérnek-e valamit cserébe. –válaszolja az anya.

A két utazó elköszönhet a családjától.

-          Gyermekeim! A házra vigyázzatok, és a birtokra, a testvéreitekre, nem tudjuk, mikor térünk haza. Luisa! Amit ellestél tőlem a főzésbe, azt meg tudod főzni. – mondja Isabelle, boldogan egy kicsit.

A testvérek is elköszönnek, nem sokára már a szekéren ülnek. Nem sokára kocsissal indulnak is. Jeanne aki tíz éves, a nagy útnak örül.

-          Végre elindulhatunk, eljuthatunk Rómába, halottam már róla. – mondja a lány boldog tekintettel.

-          Kincsem! Én is nagyon örülök, elérhetjük kettesben az örök várost. Arra is kell figyelni az úton, rossz emberekkel ne találkozzunk, mert akár ki is foszthatnak. –válaszolja Isabelle.

-          Igen asszonyom! Vigyázni kell az útonállókkal, még az erőszakot sem vetik meg. Az lenne a legjobb megoldás, úgy öltöznének fel, akik koldusok. Így nem lenne bántódásúk. – válaszolja a kocsis

-          Jó megoldásnak tartom. – mondja az anya.

A szomszédjuk elmondja az ötletét, nem sokára át tudnak öltözni, és nem sokára indulnak tovább.

-          Hölgyeim! Így gondoltam! Így nem állíthatnak meg. Azt látják a ruha nagyon viselt, cserélni is kellene. Akkor indulhatunk tovább? –válaszolja a kocsis.

-          Uram, indulhatunk. –mondja nyomatékosan az anya.

A két vándor ahol elhalad, a tájat nézik.

-          Uram! A célúnk az! Eljutni Rómába, meg szeretnénk nézni milyen! Egyben zarándok is. Amikor ezt a szép gyermeket vártam. – mondja büszkén az anya, és rámutat a lányra.

-          Egyik este furcsa álmom volt! Egy fiatal lány jelent meg, ő a védőangyalom. Elmondta azt! A születendő gyermekemet hogyan hívjam. – folytatja tovább.

-          Igen uram! Így kaptam a Jeanne nevet. A faluban is azt mondják, várják azt a fiatal lány eljövetelét, aki felszabadítsa az országot az idegen befolyástól. Valami jóslatról is beszélnek. – válaszolja a lány, ezzel erősíti meg az anyja szavát.

-          Igen, a jóslat! Abba az van! Az országot egy asszony teszi tönkre,- évtizedekkel ezelőtt, kiszolgáltatta az Angol királynak. Egyszerű lány fogja megmenteni, aki Lotharingiából származik. Ahogy említi asszonyom, azt a napot én is várom nagyon! Mindenki azt szeretné, ha vége lenne a háborúnak. –válaszolja a kocsis.

-          Lányom! Én is várom azt a napot, segíthessek neki, ezért kell elzarándokolni Rómába. Erőssé tenni a hitűnket, az eljövendő küzdelemre. Hitet adjon küzdelemre, és Francia uralkodónak megválasztani Dauphint. –válaszolja az anya.

 Eljöhetett a pihenés ideje, a lovak is megpihenhessenek, a vándorok ehessenek pár falatot.

54.

A pihenésnek nem sokára vége lesz, a szekér gazdája befogja a lovait, induláshoz készen, látja a két vendége így ők is készülődni kezdtek.

-          Jeanne lányom! Készüljünk mi is, ha segítünk, hamarabb indulhatunk, addig csomagold össze a tarisznyánkat. – mondja Isabelle.

-          Igen, édesanya!  - válaszolja Jeanne.

Az anya a kocsihoz lép pár lépésre vannak.

-          Segíthetek uram? – kérdezi az anya, érdeklődve.

-          Köszönöm, jó lenne. – volt a válasz.

Közös erővel hamarabb végeznek, nem sokára felléphetnek a szekérre. Indulhatnak tovább.

-          Hölgyeim! Ha minden jól megy, holnap elérjük Dijont, és onnan indulhatnak tovább. Onnantól óvatosan menjenek tovább, mert az már egy másik birodalom határa! A Burgundoké, az ellenségűnk, mert szövetséget kötött az Angolokkal. – mondja a kocsis.

-          Édesanyám! Az ellenség az rosszat jelent? – kérdezi a lány érdeklődve.

-          Igen, egyetlenem! Elérünk Rómába, elmondom, mit kell tenni, és azt is! Miért kell kérni isten segítségét. –válaszolja az anya.

-          Nagyon várom.

Másról kezdenek beszélni. - Amíg a szekéren utazók elérik Díjon városát.
Addig egy másik helyen Burgundiában.

A Burgund király II. Fülöp a tanácsadójával megbeszélést tart.

-          Mi tévő legyek, ha a Párizs körüli birtokot szeretném meglátogathatni! A Francia uralkodó csatában elvesztette. – kérdezi a király érdeklődve.

-          Őfelsége! A birtokot nyugodtan birtokba veheti, szövetségesünk lett Anglia, nem tud mit tenni, ellenségei körbe veszik. –válaszolja a tanácsadó.

Kezdi átgondolni a szavakat, majd döntést hoz.

-          Rendben van, elmegyek! Megnézem a birtokot, a feladatod az lesz! Élelmet raksz egy ládába, annyit, amíg az utat kibírom, pár személlyel. Most az udvartartásomat itt hagyom, holnap indulok, három fővel. Meg értetted!

-          Igen, őfelsége! Ki lesz, az a három fő? Úgy készülhessek. – kérdezi a tanácsadó.

-          Az egyik testőröm, a fiam, és a nevelője. – válaszolja a király.

-          Rendben van uram! Intézkedek.

A tanácsadó el is hagyja a termet, nem sokára a trónörökös is megérkezik. Ahogy kell, úgy viselkedik, illedelmesen. Bejelentik a királynak.

-          Kéretem!

A fiú belép.

-          Talán valami baj van? Ha már itt vagy, akkor elmondok egy fontos dolgot. – mondja az uralkodó, érdeklődve.

-          Nincs semmi baj! Azért jöttem, lássalak, szeretnék a te öröködbe lépni. Olyan uralkodó szeretnék lenni, amilyen te vagy édesapám. – válaszolja a herceg

-          Holnap indulunk Párizsba, látogatóba, ami szövetségesűnk birtoka. Tudnod kell! A szerződésben szövetséget kötöttünk, az Angol uralkodóval. –válaszolja boldogan az uralkodó.

-          Én is mehetek édesapámmal? – kérdezi az örökös.

-          Igen, fiam! Te vagy az egyik, aki velem jön, az egyik testőröm, és a nevelőnőd. – válaszolja örömmel, a király.

A herceg gondolkozóba esik.

-          A hosszú úton, igazi uralkodóhoz méltóan fogok viselkedni. Tanulni akarom, mit kell tenni király, lehessek Burgundiának. –válaszolja egy kis mosollyal a herceg.

-          Fiam, jól mondod! A királynak meg kell tanulni mi a jó a népének, életek múlnak döntéseitől. Nem a sajátját kell néznie, hanem a népéét. Azután a sajátját, ez a jó uralkodó. – volt a válasza.

Az örökös odalép az apjához, átölelje.

56.

Amióta a D’ Arc család két tagja elhagyta Domremy falut sok nap telt el. Elérik a Német- Római Birodalom területét.

-          Lányom! A térkép szerint közeledünk Milánó város felé, a közelébe egy tónak kell lenni. Meg fürdünk, mert régóta annak, víz közelében voltunk. Biztosan te is így érzed! Ezért hoztunk a hosszú útra váltó ruhát. – mondja az anya.

-          Jó lenne édesanyám! Érzem a ruhám szagát, kellene helyet találni, ahol lefürödhetünk, át öltözünk. Akár pihennénk is egy kicsit. –válaszolja a kis Jeanne.

-          Nem is olyan rossz! Ha találunk, partszakaszt megtehessük, akkor örülnék neki.

Tovább gyalogolnak, nem sokára meg érkeznek a tóhoz, először olyan helyet keresnek, ha leöltözünk, akkor nyugodtan vízbe is léphetünk. Rá találnak nem sokára.

-          Nézd csak Jeanne, azt a helyet! Az úttól távol van, és védett. Gyere, lépjünk oda, akár pihenni is lehet. Szerintem az út fele már megvan. – mondja Isabelle boldogan, rá mutat a helyre.

-          Igen édesanya!

Elérik a házat, nem sokára belépnek, amit látnak, ilyennek gondolták. A ház elrendezése egyszerű.

-          Nézd lányom! Éppen ilyenre gondoltam, a víz közel van, a házból nem kell kilépni. Belülről betudjuk, reteszelni.

-          Ilyen félére gondoltam én is! Megvalósult. Van hely az alváshoz, akár enni is lehet. A ruhánk is elfér, akkor le is venném a ruhámat, azután kimosom. –válaszolja a lány, a hangjában öröm érezhető.

-          Jól van! Addig én elkészítem a fekvőhelyet, azután levetkőzök. – válaszolja az anya.

A lány lassan kezd öltözni, nem sokára már egy ruha takarja a testét, fehérszínű ruha, a felső rész egyben a szoknyával, ami a lánynak térdig ér. Azt követően odalép a ház széléhez, és a vízbe kezdi lógatni a lábát, leülve.

Napok múlásával elérkeznek Róma alá, ugyan azt kezdik tenni, amit Milánó előtt.

-          Amíg meg fűrdöl, addig rakok, tűzet, a ruhát kimossuk, így hamarabb tud száradni. Azután az ünneplőt magunkra vesszük. – mondja az anya.

-          Úgy lesz!  Akkor itt leszünk pár napig? Mennyi pénzűnk van még? –válaszolja a kis Jeanne érdeklődve

-          Jó, hogy említetted! Már csak kevés van, nem sokára megyek, egy kis ennivalót szerzi. Addig nyugodtan megfürödhetsz, ide nehezen tudnak elérni. –válaszolja Isabelle.

Van pénzűk, de egy kevéske, amit fel tudnak használni, a lány egyedül öltözik le, minél hamarabb a vízbe szeretne kerülni.

-          Remélem nem lesz baj, az ennivaló szerzésben! Alig van. – mondja a lány, kicsit szomorúan magában.

Az anya nem sokára meg is érkezik, tudott ennivalót szerezni.

-          Egyetlenem! Hoztam egy kis elemózsiát, ingyen adták, először gyere egyűnk, azután lehet, fürdünk. Éhes vagyok, már látom le is öltöztél, egy ruha van rajtad. – mondja Isabelle.

-          Addig veszek fel egy ruhát! Ugye akkor együtt megyünk be a vízbe? – kérdezi a lány érdeklődve.

-          Alig várom, bent lehessünk, távol lehetünk a falunktól, és kettesben. Amit meg akarsz kérdezni, azt elmondhatom.

Nem sokára az asztalhoz ülnek, abban a pillanatban boldognak érzik magúkat, mert kettesben lehetnek.

-          Ha már együtt lehetünk! Akkor mit szeretnél kérdezni tőlem? Olyan dologra gondolok, amire nagyon kíváncsi lehetsz. – kérdezi az anya.

-          Nem is tudom! Inkább akkor, ha eljön az ideje. A női dolgokat meg kell tanulni, most a hozzám hasonló lányokkal kell együtt lennem.

-          Te tudod lányom! El fog jönni az idő, akkor megkérdezheted. Ha ettünk, akkor együtt megyünk a vízbe, ez a ház biztonságos. – válaszolja az anya, boldogan.

A lány úgy tesz, nem sokára az evéssel végeznek, nem kell sokat várni, ruha nélkül vannak, nem szégyellik magúkat. Először a lábukat lógatják a vízbe, azután lassan indulni kezdenek, a házhoz közel legyenek.

58.

Sok napon van túl a D’ Arc család két tagja, gyalog szerrel, volt, hogy szekéren, amikor is, elérik céljukat.

-          Gyermekem! Végre elértük Rómát, remélem az ünneplő ruhád az meg van még! Az első háznál bekopogunk, hátha adnak egy kis ennivalót. – mondja az anya, érdeklődve, az arcán öröm is érezhető.

-          Tényleg megérkeztünk? Olyan helyet kellene nézni, ahol átvehessük a ruhát, és pihenni is lehessen. Fáradt vagyok. – válaszolja a lány, boldogan egy kicsit.

-          Jól van lányom!

A lány arcán látni lehet a boldogságot, mert hosszú utat tettek meg, egy cél érdekébe. Az első házhoz elérnek, majd kopognak. Nyílik az ajtó.

-          Tisztelt uram! Én, és a lányom meg szeretnénk pihenni, kaphatnánk egy kis ennivalót! Hosszú utat tettünk meg, elzarándokoljunk ide. A Francia királyságból jöttünk, egy kis falúból. – kérdezi Isabelle.

-          Igen uram! Így van, kérhetnék szépen egy kis ételt, és pihenő helyet. Hosszú utat tettünk meg a kis falúból, Domremyböl. – erősíti meg az anyja szavát Jeanne.

A családfő végig méri a vendégeit.

-          Hölgyeim, jöjjenek beljebb! Hosszú utat megtettek egy cél érdekében. Ha nekünk öt személyre telik, akkor még két személynek is van hely. – mondja csodálkozva a fogadós.

A családfő jobban kitárja az ajtót, beléphessenek.

-          Uram! Köszönjük, ételt ad, és megpihenhetünk egy kis ideig. Voltak, akik elűztek, ne kéregessünk. – mondja az anya, meglepődve.

-          Köszönjük, az ön házába beléphetünk, ha belépünk a templomba, imában köszönetet mondunk a befogadásért. Az úr vezette utunkat, a hitűnk erős legyen. –válaszolja a lány, a hangjában öröm érezhető.

-          Lányom! Jól mondtad, az egész utunk alatt felismertük az úr akaratát, épségben elérhessük, az Örök várost.

A két vendég beljebb lép, majd helyet is foglalnak, az asztalnál.

Fél órával később.

Már jóllakottan elköszönhetnek a vendéglátóitól, folytathassák az utat.

Kis távolságban arrébb.

-          Drága lányom! Végre itt lehetünk Rómában, már csak azt az utat kell megtenni, amit fájdalmas útnak is neveznek. – mondja Isabelle.

-          Édes anyukám! Én is tarthatok veled? Eljutottunk idáig, az a kis gyaloglás már, nem tesz semmit. – válaszolja a lány, boldogan.

-          Gyere nyugodtan! Mondhatod, elzarándokoltál tízévesen Rómába. –válaszolja az anya, büszkén.

-          Az út végén belépünk a templomba, imádkozni szeretnék, a várt személy megszülethessen, aki a szabadságot elhozza a Francia nép számára. –válaszolja a kis Jeanne.

Együtt indultak tovább az úton, ötszáz méter lehet még. Eléjük tárult a sok zarándok így tudják már, a feladatot elvégezték.

-          Látod gyermekem! Itt vagyunk az út végén, most már bármi jöhet, azt közösen átvészeljük. – mondja az anya, már boldogan, érezni lehetett a hangjában a látottak hatással van rá.

-          Én is örülök, hogy veled jöhettem, most már jöhet bármi, a hitűnk erős marad. – válaszolja a lány, boldog mosollyal.

Az út végén még maradnak egy kicsit, át gondolhassák az utat, min mentek keresztül, már csak egy feladat van hátra! Köszönetet mondjanak az úrnak.

-          Lányom! Most már mehetünk tovább, ahhoz a helyhez, ahol nyugodtan imádkozhatunk. – mondja Isabelle.

Nem sokára megérkeznek.

-          Látod ezt a nagy épületet! Ez a katedrális, minden zarándokút vége, ahol köszönetet mondhatunk az úrnak, vezeti utunkat. – mondja boldogan az anya.

-          Én is köszönetet mondok, remélem a helyzetűnk jobb lesz. – válaszolja a lány, örömet érezve önmagába.

Nem sokára, belépnek az épületbe, indulnak az első sorhoz, imádkozással köszönetet mondhassanak, elérték a kitűzött célt.

60.

 

 

Oldal: 4.fejezet.
kezdő író írománya - © 2008 - 2024 - hegedusmate.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat