Telnek a hónapok, a kis Jeanne, már tizenkét éves lett, az anyját már Isabelle Roméenak nevezik, mert elzarándokolt Rómába. A felnőtt lány, segíti szüleit a fizikai munkába, egyedül van otthon az anya, és lánya, így együtt megbeszélhetik, amit kell.

-          Édesanyám! Amikor annyi éves voltál, mint én, hogyan tudtad meg! Számodra ki az igazi fiú? Hogyan választottál? Nekünk mit kell átélni, nőnek érezzük magunkat? – kérdezi a lány érdeklődve.

-          Jeanne! Jó kérdést tettél fel! Hogyan? Nem is tudom, hogyan mondhassam el! Ha már felhoztad, ma jött el az idő, elmondhassam, amit tudnod kell. Nem sokára eljön számodra az idő, minden hónapban eljön egy érzés jele, készen fogsz állni a szerelemnek nevezett dologra. Úgy gondolom! Az lenne a legjobb dolog, ha a lány választaná ki a kedvesét. –válaszolja, az édesanya.

Nem tudja befejezni a mondani valóját, lódobogásra lesznek figyelmesek.

-          Ez vajon ki lehet? Talán a szomszédos területről. – mondja Isabelle, csodálkozva.

-          Idegenek lehetnek! Sokan jöhetnek erre felé. –válaszolja a lány, csodálkozott tekintettel.

-          Csak nem az átkozott Burgundok, akik a közeli falvakat fosztogassák.

Nem sokára meg állnak a ház előtt, a családfő is éppen megérkezik a munkából. Furcsának látja, így oda indult a családja két tagjához.

-          Ezek a Burgund zsoldosok! A vezetőjűk Morgaux, miért erre felé jönnek, mehetnének más falú felé. – mondja Jacques, a családfő.

Nem kell sok idő, a lovasok meg állnak.

-          Uram! Azért jöttünk a faluba, a királyúnk rokonának bemutassuk ezt a területet, amit örökölni fog. Még csak tízen két éves, a neve Odilon. – mondja a zsoldosok vezetője.

Jeanne D’ Arc a katonákat nézi, nem sokára a szeme, megakad az örökösön.

-          Morgaux! Azt mondhatom, nem fogjuk hagyni, a falu Burgund királyság része legyen. A Francia királynak is lesz beleszólása, nem fogja hagyni. Ha kell! A védelemért, akár fegyvert is foghatúnk. – mondja Jacques.

-          Te paraszt! Te akarod megmondani, a királyotok mit fog tenni! Nyugodtan fenyegetőzhettek, nem ér semmit. Angolok a mi szövetségesűnk, bármikor lesöpörhetjük ezt a falut, mi az nekünk. –válaszolja a zsoldosok vezetője, fenyegetőzve.

Jeanne, elcsodálkozik a Burgund szaván, majd hozzá lép.

-          Uram! A nevem. Jeanne D’ Arc, mondhatom nyugodtan azt! Egy napon meg fog változni minden, egy olyan személy fog jönni, aki az Angolokat ki fogja űzni a királyságból, és az igazi király fog uralkodni. Amíg lehet, addig örülhet! A falut lerombolhatja, de a hitűnket nem.

A lány szaván mindenki elcsodálkozik, még az anyja is, főképpen az örökös, aki csodálattal figyeli.

-          Ez aztán a beszéd! Még nem találkoztam ilyen lánnyal, aki úgy beszél, mint egy felnőtt. Ahogy említetted a nevedet, szép neved van. Ahogy hallgattam szavaidat, a házastársamat így képzelem el. Az a baj! A származásod nem jó nekem, a nevedet biztosan nem fogom elfelejteni. – mondja az örökös, egy kis mosollyal az arcán.

Az örökös leszáll a lováról, odalép a lányhoz, majd nézegetni kezdi, megfogja egyik kezét.

-          Látom! Ezek a kezek dolgosak, sebhelyek vannak, meglátszik a paraszti élet. A ti életetek a földművelés, az úrnak is a nehéz sors meglátszik. Morgaux! Megparancsolom, senki ne zavarja többé a földjeiken dolgozó parasztokat, mert a hatalmat nekik köszönhetjük. A földet, helyettünk munkálják meg. – válaszolja az örökös, szigorúan.

-          De herceg!

-          Azt gondolom! Uralkodni úgy is lehet, engedjük a parasztokat dolgozni, ez az egyetlen nép, aki a törvényt betartja. Katonák! Irány haza. – mondja a herceg.

A herceg megpuszilja a lány kezét, azt követően lóra pattan, és int, minden katonájával, lassan el kezdik hagyni a falut.

62.

A faluban mindenki a lány csodájára jár, szembe nézett a Burgund örökössel, milyen bátor.

-          Jeanne! Ez bátorság volt, szembenéztél a herceggel, és a zsoldosok vezetőjével. – mondja meglepődött arccal a családfő.

-          Édesapám! Amit mondtam, azt úgy érzem, meg kellett mondanom, ami a szívemből jön. –válaszolja, a bátor lány.

A családfő átöleli a lányát.
Telik az idő, Jeanne D’ Arc, a faluban kikapcsolódni akar menni, nem sokára el is hagyja. Kis idővel olyan helyet talál, ami ideális, az elmélkedéshez.

-          Ott van egy szép fa, a törzse vastag, látszik rajta, sok éve már az ültetésének, és megnézem, alatta át tudom gondolni a helyzetűnket. Vajon ki lehet az a lány, aki a jóslatban szerepel!  Nem bánnám, ha a mi falunkba születne meg. – mondja magába.

Nem sokára oda is ér, leül.

-          Ez a hely jónak tűnik! Átgondolhatom a dolgainkat, nem tesz jót, a Burgundok közelsége, néha ők is fosztogatni jönnek. Régen minden jobb volt, élték az emberek az életűket, hol lehet az az Oriflamme? A nemzeti érzés! Hiába a földet munkáljuk, azért tudom, mi lenne jó nekünk.

Ahol leültem széjjelnézek, nézem a növényzetet, hallom a madarak csicsergését.

-          Ahogy nézem a környezetet, nagyon szép, ez a miénk! A Franciáké. Nem szeretném, ha elvennék tüllűnk. Úgy érzem, mint ha álmos lennék. – mondom.

A szemem arra kényszerül, becsukódjon, az oldalamra zuhanok esett, úgy érzem, aludni kell. Egy képet látok, mezőn vagyok, a kellős közepén, ugyan abban a ruhában, ami rajtam van.

Álmomban egy mezőn vagyok, boldog vagyok. Hangra leszek figyelmes, aki nevemen szólít.

-          Ki szólít a nevemen? Hol vagy? – kérdezem, érdeklődve.

-          Jeanne D’ Arc! Gyere a hangom után. – válaszolja a hang.

A hang után kezdek menni, nem kellett sokat mennie, három személyt pillantok meg.

-          Jeanne! Gyere nyugodtan! Ne félj tőlünk, segíteni szeretnénk. A nevem Szent Mihály, ő Szent Katalin, és Szent Margit.

-          Tényleg ti vagytok? Hozzátok imádkoztunk, azért! Segítsétek utunkat, megszülethessen az a valaki, aki segíti a Francia népet, győzhessen az idegen zsoldosok ellen. Dauphin legyen az uralkodó. – válaszolom meglepődött arccal.

A meglepődéstől a földre térdelek.

-          Igen, mi vagyunk! Állj, felkérlek, bátor lány vagy. Megmutattad a bátorságodat a Burgund hercegnek. Mi a ti védő szentjeitek annyit mondhatunk! Tudnod kell, te leszel az a kiválasztott személy, aki az országot megmenti. Te leszel az! Aki vezetni fogja Dauphint Reimsbe, megkoronázására. – mondja Szent Mihály.

-          Igen, te leszel az, aki a jóslatban szerepel. Egyszerű lány vagy, hiába nem tudsz olvasni, a gondolataid vezetnek. A szavaid elvarázsolják a népet, vezetni fogod őket arra az útra, ami elhozza a szabadságot. – erősíti meg Mihály szavait Margit.

-          Tényleg én lennék az a személy, aki a jóslatban szerepel? Mivel fogok harcolni? Mert a szó már nem elég. –válaszolom meglepődött tekintettel.

-          Az eszközt meg adjuk, mert a hited erős. – mondja Katalin.

-          Mikor fog eljönni az én időm? Tényleg én fogom vezetni a népet, az idegen hatalom ellen? Kérlek, segítsetek továbbra is. – válaszolom, kicsit könyörögve is.

-          Nem kell sokat várnod, eljön az idő, lesz képességed abban, te leszel az, aki minket láthat, és beszélhet velünk. Ha eljön az idő! Akár az Oriflammet is a kezedbe veheted. – válaszolja Katalin, boldog mosollyal.

Érzem, lassan eltűnnek, van még egy kis idő. Nem sokára az álomból ébredezni kezdek, a szememen érzem, van egy kis könny.

64.

Amit álmodtam, kezdem át gondolni, majd elcsodálkozok.

-          Amit álmodtam, az tényleg megtörtént velem! Én lennék az a lány, aki a jóslatban szerepel! Nem akarom elhinni, megkaphatom a királyi lobogót. Amit megtudtam, azt nem mondom el, mert nem is hinnék el, ha eljön az ideje. – mondom, megdöbbenve.

A fa alatt még maradok egy kicsit, nem sokára úgy gondolom, hazatérek, segíteni édesanyának.
Nem sokára haza is érek.

-          Jó, hogy haza tértél! Segítenél a főzésben? A feladatod az lesz, a krumplit meghámozni, a többi testvéreid, a többiekkel van, dolgoznak.

-          Jól van édesanyám! –válaszolok boldog érzést érzek.

A krumpli pucolásnak neki is kezdek, de az eszem máshol van.

-          Most sem akarom elhinni azt! Én leszek az a kiválasztott személy, aki szerepel a jóslatban. Dauphint fogom a koronázásához vezetni, aki méltó a rangjához. Hogyan lehetséges ez! Mikor kell elkezdenem? Meddig kell titkolnom? – gondolom magamba, sok kérdés merül fel bennem.

Nem sokára feleszmélek.

-          Mondtál valamit édesanyám? – kérdezem meglepődött arccal.

-          Igen, lányom! Hozzál be vizet a kútról, talán valami baj van, - válaszolja Isabelle, érdeklődve.

-          Semmi baj! Csak azon töprengtem, a jóslatban szereplő lányról, hogyan kell elkezdeni a feladatát? Hogyan fogja megtudni, mikor jött el számára az idő. –válaszolom, ezzel érdeklődök is.

-          Tényleg! Nem is gondoltam ezekre! Hogyan jutott az eszedbe?

-          A falutól nem messze van egy öreg fa, a tövébe leültem, majd elálmosodtam. Ez jutott eszembe. – válaszolom.

-          Amit elmondtál, azon még el sem tűnődtem. Tényleg! Hogyan fogja megtudni, mikor lesz itt az idő. – lepődik meg édesanya.

Nem sokára végzek a hámozásokkal, a kútból hozok vizet, majd kezdem megteríteni az asztalt. Nem sokára a D’ Arc család tagjai megérkeznek, a készételt az asztalra helyezi az anya. Ahogy szokásos, imával kezdünk, számukra csak ez marad, a háború alatt.

Elérkezik a vasárnap, a falu lakói az istentiszteleten találkozhatnak egymással. Mindenki gyalog érkezik a templomba. Mindenki leül a maga helyére, amit már megszokott. Én is így vagyok, nem sokára kezdetét veszi a mise, a pap beszédével kezdődik.

-          Híveim! Olyan beszédet kellene mondanom, ami a hétre vonatkozik. Hogyan is kezdjem el? Arról kellene beszélnem, amit minden halandó, az imájába foglal, hiába én vagyok a ti pásztorotok. Én is azt szeretném! A jóslatban szereplő lányról derülne, ki valamelyik környékbeli falúból származik, lehet, még nem is tudja. – mondja

-          Hogyan is mondjam el, én vagyok az a lány. Ha eljön az idő, meg fogja tudni mindenki. – mondom magamba.

Furcsaságot kezdek érezni, az arcomat egy fényes valami kezdi meg világítani. Én látom, de a többiek nem, olyan helyen ülünk, ahol velük szembe van az ólmozott üveg, és három szentet ábrázol.

-          Jeanne D’ Arc nevű lány, nézz a fénybe, láthatsz minket, akiket álmodban is láttál. – mondja Szent Margit.

Oda nézek, láthatom őket, akár beszélhetek velük.

-          Mikor jön el számomra az a nap! Elvégezhessem a feladatomat? Honnan fogom tudni? – kérdezem érdeklődve.

-          Különleges képességed van, csak te láthatsz engem, és hallhatod a hangunkat. Benned van meg az erős akarat, mert a hited vezérel. A cselekvésben mi segítünk. Nem sokára a testedben lesznek változások, de azt le kell győznöd. –válaszolja Szent Mihály.

-          Mikor jön el az a nap! Lesz-e valamilyen harci eszközöm, harcolhassak az idegen zsoldosok ellen. –kérdezem, megilletődve.

-          Ne félj. – erősíti meg Mihály szavait Margit.

Nem sokára a fényesség eltűnik, érzem, visszatértem a valóságba.

66.

Az idők telnek, már kész felnőtt nő lett belőlem. A tízen hatéves kort elérem, az egyik napon.

-          Édesanyám! A főzésben már nem kell segíteni, akkor elmennék a templomba, imádkozni, segít abban, a különleges érzést, legyőzhessem, ami két éve kezdődött bennem. Ami kapcsolatban van a fiúk iránti barátkozással. – mondom, egy kicsit szomorú hangon.

-          Jól teszed Jeanne! Nyugodtan mehetsz, amit kellett, azt elvégezted. Már felnőtt nő vagy, és lesznek benned, női érzések, amit most, még nem szabad megtenni. – válaszolt édesanyám.

Nem sokára indulni is kezdek templomhoz, átgondolhassam a testi változásomat. Nem sokára megérkezek, tudom, az ajtó be van hajtva, bárkinek nyitva álljon, aki úgy érzi, kell egy kis hitbeli segítség. Elfoglalom a helyem, és ahogy kell, imádkozni kezdek.

-          Szentek! Kérlek titeket, mondjátok meg, mikor lesz itt az én időm? Nem bírom tovább, mert a testemmel is viaskodom, ha közelembe van egy férfi, ne tehessek rossz dolgot.

A szavamat nem tudom befejezni, mert az arcom, fényes sugár kezdi beragyogni, ami az ólmozott üvegből árad.

-          Tudjuk, miket érzel! Erősen hiszel abban, te vagy a kiválasztott. Eljött számodra az idő, elmondhatod mindenkinek, te vagy a jóslatban szereplő fiatal lány. Az első feladatod az lesz! A királyhoz kell elmenned, adjon sereget Orléans felmentéséért. – mondja kellemes hangon Szent Margit.

Örömet érzek, a feladatomba belekezdhetek, sok éve már, a várakozásnak.

-          Végre elkezdhetem! Mit tegyek, hogyan tudnék az én származásommal, a király elé járulni? –kérdezem boldogan.

-          Ne félj! Segítek neked. Az első feladatod, megnyerni az egyik nemest, engedélyezze útadat, a király udvarba, ami Chinonban van. – válaszolja Szent Katalin.

-          Paraszt származásom van, és ki fog engem elkísérni? A helyőrség parancsnoka, vajon hogyan fog velem beszélni?

-          Ha nem engedélyezi az utadat, akkor se bánkódj! Az egyik képességedet fogjuk fejleszteni, amit beszédnek mondanak. A szavaidon bámulhassanak, mint egy művelt személy lennél. –válaszolja kedves hangján Szent Mihály.

-          Tényleg így gondoljátok! Nagyon boldog vagyok, a helyőrség nem messze van, így megkérhetem az egyik cusinomat, kísérjen el.

-          Nyugodtan megkérdezheted, biztosan fog tudni segíteni. Hiába nem tudsz olvasni, de beszélni tudni fogsz. – mondja Szent Margit.

Nem sokára, a fényes jelenség halványulni kezd, hirtelen el is tűnik. Az ablakot nézni kezdem tovább, talán a készítése tetszik benne. Még maradok egy kicsit, elgondolkozhassak a jelenségen, ami vele történt. Felállok nem sokára, indulhassak haza, Az ajtóban megálltam, nézni kezdem, a többi falú bellimet.

-          Végre boldognak érzem magam, mert a feladatomat elkezdhetem, négy éve várok erre a napra. – mondom gondolatomba.

A templom ajtaját behajtom, indulok hazafelé. Elmondhassam a hírt a családomnak.

68.

Nem sokára haza térek, látom, már csak a terítés van hátra. Rövid időn belül a testvéreim, és édesapa is megérkeznek.

-          Gyermekeim! Mossatok kezet, látom Isabelle, most is finomat főzött, Jeanne is besegített. – mondja boldogan, édesapa.

-          Igen, segítettem! A templomban is voltam, imádkozzak, csodálatos dolog történt velem! –válaszolom, öröm mosolyt érzek.

-          Jól tetted lányom, nem sokára a terítéssel is végzel. – mondja a családfő.

Már csak az van hátra, az asztalra helyezzük az edényt.

-          Jeanne! A mai imát elmondod? –kérdezi Isabelle.

-          Igen, örömmel.

Először át kell gondolnom, hogyan is kezdjek bele.

-          Teremtő atyánk! Aki teremtett, köszönjük a munkádat, azt is! Az asztalra helyezhessük, hálásak vagyunk ezért. Áld meg azokat is, akik hisznek benned. Uram! Áldj meg minden földművest, egy napon eljöhessen az ő napjuk, és a jóslat megvalósulhasson. Áldj meg minden családot, és a földet. Kérünk téged! Ámen.

Azt követően egyszerre mondják ki az utolsó szót, egyszerre kezdünk az evéshez, nem sokára megkapjuk, átgondolom, vajon mondjam el mi történt velem a templomba.

-          A templomban imádkoztam, egy furcsa dolog történt velem. Az arcomat egy fényes valami ragyogta be, de láttam a három szentet, és a hangjukat is halhattam.

Nagy csodálkozással néznek.

-          Jeanne! Azt akarod ezzel mondani, beszéltél a szentekkel? Láttad is őket? Mit mondtak neked? Talán elmondták ki lesz az a személy, aki a tartományból származik? – kérdezi csodálattal, édesanya.

-          Igen, elmondták! Ki lesz az a lány, aki fegyvert fog a szabadságért. Amikor elmondta, nem akartam elhinni! Az a lány a faluból származik, és én leszek az. –válaszolom.

Kimondva, mindenki meglepődve néz rám, főleg édesanya. Csend kezdett lenni, hirtelen.

-          Jeanne! Azt mondod, te vagy az, aki megmenti a hazát, az idegen zsoldosoktól. – érdeklődve kérdezi Isabelle.

-          Igen, édesanyám! Ha már elmondtam, azt is tudni kell, nem ez volt az első ilyen látomásom. Négy évvel ezelőtt kezdődött, egy vasárnapi misén, gondolatban beszélgethettem velük. A mai napon már nem a gondolatomban volt. – válaszolom, boldogan.

-          A születésed előtt volt egy álmom! Találkoztam egy fiatal lánnyal, te voltál az! Elmondtad, a gyermekemet hogyan hívjam, a lányt Jeanne D’ Arcnak hívták. – mondja édesanya, meglepődve.

Csodálkozással nézek édesanyára.

-          Ha ez történt veled édesanyám! Akkor kezdődött el a csoda.

-          Jeanne lányom! Ha már tizenkét éves korodba kezdődött el veled ez, akkor miért most mondod el, - kérdezi a családfő, érdeklődve.

-          Azért! A szentek elmondták, most jött el az idő, harcolhassak a szabadságért. A testemben viaskodok, ennyi évesen, már házasnak kellene lennem. –válaszolom.

-          Ez tényleg így van! Már felmerült bennem, miért nem társalogsz a szomszéd fiával? Minden szabadidődet a templomba töltöd el, akkor már tudom a választ. – mondja Jacques

Testvéreimre pillantva, arcukon öröm látható.

-          Jeanne húgom! Mi az első feladatod? Komolyan mondod, te vagy a kiválasztott személy, - kérdezi Luisa.

-          Igen, Luisa! Én vagyok az, nem kell félnetek! Elkezdem a feladatomat, akkor is ti lesztek az én családom. Először azt kell tennem, el kell jutnom a királyi udvarba.

 Azt követően enni kezdek pár falatot, a többiek is el kezdték átgondolni, a mondottakat. Mindenki meglepődött, a bejelentésemen.

-          Mikor fogod elkezdeni a feladatodat? Ki fog segíteni a munkádban? – kérdezi édesapa, érdeklődve.

-          Először a helyőrség vezetőjével kell beszélnem, engedélyezze a királyi udvar látogatását Chinonba. – válaszolom.

Azután édesanya is kérdezősködni kezd.

70.

Kezdi átgondolni.

-          Lányom! Hogyan akarod elkezdeni? Egyedül akarsz indulni az úton, az is lehet! Elutasítanak, vagy nem állnak veled szóba. Megkérheted az egyik rokont, kísérjen el. – mondja édesanya.

-          Édesanyám! Ha jól emlékszem, ma jönnek látogatóba, megkérem Durandot, kísérjen el a közeli faluba. – válaszolom.

-          Ha ezt akarod! Remélem, bele egyezik, elkísérhet a helyőrség vezetőjéhez. – válaszolja Isabelle.

A közös ebédet nem sokára befejezzük, a kisebbek kezdik az asztalt lepakolni. Nem sokára lódobogásra leszünk figyelmesek, a zaj hallatán a házúk előtt áll meg. Nem sokára kilép édesapa, majd én is követem, az ajtó előtt állok meg.

-          Hogy vagy kedves unokaöcsém! Végre eljöttetek látogatóba. – kérdezi a családfő

-          Igen Jacques! A D’ Arc család hogy van, - válaszolja a rokon érdeklődve.

Ahogy kell, üdvözlik, egymást Durrand Lassoisest a családjával jött meg, nem sokára együtt indulnak a házba.

-          Kedves rokonom, milyen az élet, itt Domremyben? hogy van az én kedves unokahúgom Jeanne, és a többiek. – kérdezi Durand, érdeklődve.

-          Kérdezd meg őt! –válaszolja Isabelle.

-          Meg is kérdezem.

Nem sokára együtt leülnek az asztalhoz, ahol éppen hely van, beszélgethessenek. Én állok, közel az asztalhoz.

-          Hogy van a család, Elért-e benneteket a háború? – kérdezem Durandtól, érdeklődve.

-          Még nem! Olyan helyen élünk, ahol elkerülik a házat. – válaszolja.

-          Jó nektek! Ha már itt vagy! Eljönnél velem a templomba? Mutatnék valamit, és mondanék. Ugye észrevetted már nincs férfi szeretőm, minden szabad időmet a templomban töltöm el. Elmondom, hogy miért. – mondom, boldog mosollyal.

-          Unokahúgom! Igen, észrevettem, szép hölgy vagy, lennének udvarlód! Az is lehet, hogy később lesz. Veled tartok. – válaszolja a fiú.

Indulás előtt szólunk, hová megyünk, a nagycsalád beszélget, úton vagyunk a templom felé.

Nem sokára megérkezünk a templomhoz, nyitom az ajtót, majd be is lépünk.

-          Rokonom! Gyere beljebb, mondani szeretnék fontos dolgot! - mondom

-          Rendben van.

-          A megszokott helyemre lépek, leülhetsz mellém.

Pár lépést kell megtenni, le is ültem, a vendégünk mellém ül.

-          Azért hívattalak ide, elmondjam azt! Amit tudnod kell. Igazad van abban, lehetnének fiúk az életemben, helyette itt a templomban vagyok. Megtudtam, különleges képességem van, tudok beszélni a szentekkel. – mondom, boldog mosollyal.

Durand csodálkozott arccal néz rám.

-          Tényleg tudsz beszélni velük? Akkor láthatod is őket? Mióta van ez, - kérdezi.

-          Négy éve annak már! Minden egy misén kezdődött, a harangszó zúgása után kezdtem hallani őket.

-          A hangok mit mondanak, Miért mondod el ezeket, nekem?

-          A szentek azt mondták! A jóslatban megjövendölt lány, én vagyok! A feladatom az! A királlyal kell beszélnem, katonákat kérjek tőle, és Orléanst felszabadítom, azután Dauphint Reimsbe vezessem, a megkoronázására.

-          Kedves Jeanne! Csodállak, ilyen nehéz feladatot kaptál, ha kell, segítek bármiben.

-          Kellene! A közeli faluba kéne elkísérni, beszélnem kell, a helyőrség vezetőjével. A leendő uralkodóval is, adjon sereget, visszaszerzem Orléanst.

A rokon arcán látom, alig akarja elhinni, a kedvenc unokahúga mire képes.

-          Elkísérlek Vaucouleursba! Beszélhess a vezetővel, hátha engedélyezi az utazásodat. Nagyon örülök, te vagy az unokahúgom, bátor harcos leszel. Segítek.

-          Tényleg megteszed, elkísérsz?

-          Örömmel.

Egymást átöleljük, még egy kis ideig maradok, imádkozhassak. Azért is! Sikerülhessen, első utam.

72.

Napok múlásával sikerült a találkozót kiharcolnom, de nem volt könnyű, támogatót kapni így ellátogathatok, Chinonba a királyi udvarba. Az indulás napja elérkezik, búcsúznia kellett a családomtól.

-          Testvéreim! Indulnom kell, a Francia királyhoz, fontos dolgokról kell beszélnem vele, a szentek, engemet jelöltek ki a feladatra, a jóslatot bevégezhessem. Az úr akarja, ez történjen, ha a sors akarja, azt is, akkor visszatérhetek. Bízzatok az úrba. – mondtam szomorúan, egy kicsit

-          Lányom! Imádkozok az úrhoz, a feladatot elvégezd! Remélem azt is, segíti az útadat. Mond el az úr akaratát, és azt is! Te vagy a jóslatban szereplő lány. –válaszolja az anya, könnyes szemmel kell búcsúzni.

-          Kedves Jeannom! Induljunk, mert a falu végén páran várnak, akik kísérnek az úton. – mondja a rokon.

-          Jól van! Vigyázz Durand az unokahúgodra! Amiben csak lehet, segítsd. – kéri Isabelle, szomorú hangon.

Kicsit örültem, mert megpillanthatom a királyi palotát, és találkozhat az Dauphinval, de egy kicsit szomorú is vagyok.  A szülőfalút el kell hagyni, nem tudom, mikor térhetek haza.

-          Kedves falum! Egy feladatot kell elvégeznem, ezért kell elmennem, amit az úr bízott rám. – gondolom magamban.

Nem sokára elérjük a falu végét, a kis hídon is átlépünk, három lovas vár, egy kicsit visszapillantok, elköszönhessek a falutól.

Napok elteltével meg láthatom a királyi udvart.

-          Végre itt lehetek a királyi udvarnál, VII. Károllyal kell beszélnem! Ha katonákat ad, és fegyvert, az úr megsegít! Orléanst felszabadítom az Angoloktól. – mondom boldog hangon.

-          Reméljük a király fogad téged, és elfogadja az álláspontodat. –válaszolja a rokon.

Szerencsénk van, a király éppen fogadó napot tart, érkezés szerint fogadnak. Utolsóként engem hívatnak a király elé. A terembe belépve, elcsodálkozok a díszítéseken.

-          Királyi fenség! A mai napon, az utolsó vendéget szólítom be, nagyon messziről érkezett, Lotaringia tartományából, Domremy nevű faluból. Királyi fenségeddel szeretne beszélni. – mondja a kamarás.

-          Kamarásom! Elfelejtette azt, nem vagyok igazi Francia uralkodó! Az őfenségét hagyja el. Inkább hívja be azt a személyt, aki messziről jött! Hogy is hívják? –válaszolja VII. Károly.

-          A neve: Valami Jeanne D’ Arc.

-          Küldje be! Meg akarom ismerni, Lotaringia tartomány, határos a Burgundiával.

A kamarás nem sokára szólít, a nyitott ajtón belépek.  Amikor beléptem, csodálkozással vannak, mert engem látnak.

-          Te lennél az a Jeanne D’ Arc nevű személy, Lotaringiából, - kérdezi az őfelsége, csodálkozva

-          Igen, Dauphin! Én lennék az! Azért jöttem, fontos dolgokról beszélhessek. –válaszolom.

-          Mit szeretnél mondani? Talán jogot kérnél a falunak? Talán tartozol valakinek? – teszi fel a kérdést, érdeklődve.

-          Nem Dauphin! Azért jöttem Őfelsége elé, sereget kérjek! Felszabadíthassam Orléanst, azután, Reimsbe vezessem a megkoronázására. – válaszolom, őszinte arccal.

Akik a teremben vannak, az mind csodálkozott tekintettel néznek, maga VII. Károly is.

-          Te lány! Jól halottam, sereget kérsz tőlem! Fel akarod szabadítani Orléanst? Sokszor próbáltam vissza venni, de nem sikerült. Miért nevezel DAUPHINnak?

Ahogy kell, illedelmesen köszöntöm VII. Károlyt.

74.

Átgondolom a kérést.

-          VII. Károly őfelsége! Azért hívom önt Dauphinnak, mert Franciaország igaz királyát hívhatják így, ha segítene abban, kaphassak sereget, akkor felszabadítom Orléanst, és Reimsbe vezetem, megkoronázhassák. – mondtam.

-          Te lány! Hogyan gondolod azt, a várost felszabadítod, azután engemet megteszel királyodnak? Látom egyszerű paraszt vagy, hogyan harcolhatsz az Angolok ellen, - volt a kérdése Károlynak.

-          Úgy őfelsége! Az erőmet az úr adja, a szentek küldtek ide, a látomásomban beszélni tudok velük. Ők mondták, járuljak a király elé, és kérjek sereget, felszabadíthassam a várost.

Amit mondtam, mindenkin a csodálkozás van látható.

-          Hölgyeim, és uraim! Kérem, hagyják el ezt a termet most, a vendégemmel beszélni szeretnék. Felkeltette az érdeklődésemet. – mondja VII. Károly.

Akik a teremben vannak, lassan elkezdik hagyni, még az írnok is. Azt követően maga a király zárja be az ajtót.

-          Jeanne D’ Arc nevű lány! Ezek szerint vallásos vagy, a látomási dolgok mióta vannak? – kérdezi érdeklődve.

-          Dauphin! Tizenkét éves koromban kezdődött, azóta minden szabad időmet a falu templomába töltöm. Megtudtam, mi az úr, és a Szűzanya akarata. Egyszerű paraszt lány vagyok, ha nem is tudok olvasni, de tudom! Mi jó az országnak.

-          Hogyan akarod le győzni az angolokat? Ha meglátnak, ki is nevethetnek. – mondja, érdeklődve.

-          A kihívást vállalom! A hitet az úr adja, a teendő annyi! A csata előtt imádkozni, és ez adja majd a hitet, így nem lehet veszíteni valónk. Tiszta hittel harcolhatunk.

-          Ez nem is olyan bonyolult! A hitet elővenni, és fegyverként használni. A kérdésedre a válaszom igen, megadom a katonákat! Mond, mennyit adjak. –válaszolja.

A hírnek örülök, a feladat egyik része sikerült. Azután a király odalép az ajtóhoz kinyitni. Akik a teremben voltak, azok mind visszatérjenek. – Az arcokon látható, vajon mi történhetett a zárt ajtóknál.

Napok múlásával, a leendő uralkodó, a katonákat megadja.  A naptár 1429 – et ír, áprilisi hónap elérkezik. Mielőtt indulunk volna Orléans városa felé, a Tourelle erődhöz, a katonák zöme nagyon örül, Látom rollúk, így mondhatnék pár szót.

-          Katonák! Ez a napszámúnkra nagyon fontos, harcolhatunk az Angolok ellen, hiába próbáltátok a város bevételét, de most együtt megpróbálhatjuk újra. Az úr, és a Szűzanya segíteni fog, csak hinni kell bennük. Van tapasztalatotok, én hiába nem tudok olvasni, de tudom, mi kell nekünk. Olyan hazát akarunk, ahol élhetünk, függetlenül az idegen hatalmaktól, vazallusi menteset, együtt visszavehessük a várost, ez dicsőség lesz számúnkra, és a királynak. Azután már VII.Károly koronázása lesz hátra Reimsben, és ő lesz a mi királyúnk.

Amit kellett elmondtam, csend kezdett lenni, hírtelen.

-          Éljen Jeanne D’ Arc, a mi vezérűnk, éljen! – töri meg a csendet, az egyik katona.

Azt követően, éljenezni kezdett mindenki, egyszerre skandálták a nevemet, szememben örömet érzek.

-          Kedves rokonom! Megkérlek arra, elkísérsz az utamra, és velem leszel minden ütközetben? Addig a napig, amíg el nem érem a célomat. Végleg elhagyhassák az idegen zsoldosok a hazát. – mondom.

-          Örömmel unokahúgom! Elkísérlek, öröm fog el, ha látlak. Nem csak testvérként szeretlek, hanem fiatal hölgyként is. Sok udvarlód lett volna, helyette az imádkozást választod. Boldogságot hozol a szívembe. –válaszolja a rokon.

-          A szavaidat köszönöm! Te vagy a kedvenc unokatestvérem, amikor kellett valamiben segítened, megtetted szívesen.

Átöleljük egymást, a sereg induláshoz készen áll.

-          Katonák! Harcos társaim! Irány Orléans városa. – mondom, jó hangosan boldogságot érzek, egész testembe.

Percekkel később, a sereg indulni is kezd, a Tourelle erődhöz.

76.

 

 

Oldal: 5.fejezet.
kezdő író írománya - © 2008 - 2024 - hegedusmate.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat