Előszó

 

 

Egy bölcs azt mondta, csak járd, az utat
a fény hajnaláig
a szél fújja majd arcod,
Ahogy maguk mögött hagynak, az évek
Halld e mélyről jövő hangot
Ez szíved üzenete
Hunyd le szemed és megleled,
a sötétből kivezető utat.

Scorpions/  Küldj egy Angyalt

 

 

 

 

Kedves bátyám!

Nem is tudom, hogy is kezdjem!
Először is bocsánatot kérnék tőled, mert nagydolgot titkoltam el, amit más lányok biztosan nem mondanak el. Még Frankfurtban kezdődött, viszonyom lett egy lánnyal Brigittel, nem csak barátnők voltunk, hanem több annál. Nem akartam ez legyen belőle, még csak tízen három éves voltam, nem tudom elmondani, mi hajtott, akkor kezdi egy lány felfedezni a testét, érzései lesznek.
Azért mondom el, a szerelmedet ne bántsd! Egymáshoz illetek, kapcsolatom volt vele. Kérlek, bocsáss meg nekem, a húgodnak!  Amikor kezdődött, még nem tudtam semmit, a női érzésekről.

Edzésen történt, három éve, amikor vége lett, akkor hírtelen jött meg életem első havi ciklusa, még nem készültem fel rá. Brigitte segített, meg mutatta mit kell tenni, de valahogyan úgy jött a dolog, megtörtént az első csók. A testemben különös érzést éreztem, ami jónak tűnt, így kezdődött minden. Azért is kellett titkolnom, mert az ilyen lányokat megbélyegzik, nem tehetek róla, ezt az életet választottam. Így meg tudtuk beszélni a dolgainkat, és elfogadtuk egymást.
Vigyáztunk, ne áruljuk el egymást, a többiek ne lássanak ebből semmit hiába mellettem voltál, veled csak nem kezdhetek ki, a barátaink mit szóltak volna! Akkor volt a legrosszabb számomra, amikor a fiú iránti érzést éreztem. Le kellett küzdenem azt a vágyat, megtegyem azt az örült dolgot, mindenemet neked adjam, később ismertem meg Annemariet.

A szüleink este értek haza, olyan alkalom is volt, hétvégén is dolgoztak, és mi ketten maradtunk itthon. Talán ezért választottam a titkolt életet, a szüleinket nem akartam hibáztatni, keveset foglakoznak velünk, elfogadtam a helyzetet.
Bármi történik az életedben, ne feledd el! Szerettelek nagyon, és szeretni is foglak. Három éve mindig úgy ébredni, a viszonyomat ne áruljam el, mert biztosan megutálnál. Annyit tudsz! Boldog voltam Brigitte és Annemarie mellett, tényleg az voltam! A betegségem azt is megtanította nekem, aki nagyon szeret, az az igazi barát, főleg akkor, amikor minden szabad idejét veled tölti, így volt a te szerelmeddel, és a testvérével. Remélem, ott vagyok a szívedben! Nem csak testvérként szerettelek, hanem barátként is. Boldog voltam, amikor rád néztem, az emlékedben ott szeretnék lenni, a húgodként.
Kérlek! Bocsáss meg nekem, a három eltitkolt évemért.

A húgod: Brünhilda.

Itt vagyok,
Küldesz nekem egy angyalt?
Itt vagyok
Az esthajnalcsillag földjén

 

Egy bölcs azt mondta, csak találd meg a helyed
a vihar szemében
Keresd, a rózsákat útközben
Csak vigyázz a tüskékkel

Itt vagyok,
Küldesz nekem egy angyalt?
Itt vagyok
Az esthajnalcsillag földjén

 

 

 

 

Szeptember van, a fák kezdik levenni a ruhájúkat, jó idő van még. Főleg abban a városba, ahol Felicitas Woll tengeti életét, a sors úgy akarta! Küldetést vállaljon. Ez a város Berlin. Ja! Ez egy másik történet. Nem tudni melyik utcában lakott! Talán a Dorotheenstrasen vagy egy másikba. Azt tudom! Valahol a szomszédságában él az a fiatal lány, aki otthon a szobájában, az íróasztalnál ül. Csendesen, gondolataiba merülve néz ki az ablakon, a városába, amit annak idején még a Szlávok alapítottak, és köze van a mocsárhoz. Egy ötlet jutott az eszébe. Napló írásához kezd bele. Az asztal fiókjából elővesz, egy fűzet félét, amit a tervéhez felhasználhat, így zárni is lehetne. Egyedül van otthon, így neki is kezd.

- „Kedves Naplóm! Az első sorokban bemutatkoznék: A nevem Annemarie Bargel tizennégy éves vagyok: A szüleim dolgoznak, hol? Média és Infokommunikációs vállalatnál, egy fiútestvérem van, és gimnáziumban tanulunk, ő tizenöt éves. A hobbim? Nem más, mint a labdarúgás, leány labdarúgó egyesületbe, a városi bajnokságot megnyertük, más díjat is bezsebeltünk.”

- Ennyi az idő? Mindjárt két óra, az edzésre menni kell, még elkések. – mondom csodálkozva

A szobából éppen kilépek, amikor bele botlok Leopoldba, vigyorog, mondtam neki már sokszor jöjjön velem az edzésre. Találhatna magának barátnőt, de nem akarja.

- Na, hugicám! Edzésre mész? Siess, mert még elkésel. – mondja, másfajta mosollyal az arcán.

- Tesó, mondtam már neked sokszor, elmondom még egyszer! Ha eljönnél velem az edzésre, nem csak focizhatnál, hanem meg is ismerhetnél pár lányt. Ott van például Leonore, és Lisbeth, kérdezősködnek felőled.

- Sajnálom hugi, nem érek rá. –válaszolja Leopold.

Megvontam a vállamat.

-       Ha nem jössz, én lépek. – köszönök el a tesómtól. Felhúzom a cipőt, a mezemet rejtő táskámmal a hátamon, elhagyom a házat.

Kezd hideg lenni, biciklivel könnyebb az út.

Kezembe veszem a biciklit, a táskámat a vállamra helyezem, irány a csarnok. Az a jó az egészbe, a csarnok nem messze van tőlünk, pár perc az egész.

Amikor odaérek, sietve körbepillantok, hátha meglátom az edző autóját. Szerencsére még nem jött meg, így a kerékpár lerakása után nyugodtan sétálhatok a csarnokba.

Az öltözőbe lépve kiderül, nem én vagyok az egyetlen késő.

- Szia! Még nincs itt Rosemarie és Ivone sem, szóval nyugodtan öltözhetsz, nem kell kapkodnod – köszöntött Kathe.

Éppen a nadrágomat veszem le, amikor a két hiányzó lány is megérkezik.

- Most jött meg az edző – lihegte Ivone, miközben Rosemarie a vállába kapaszkodva kapkodott a levegőért. – Éppen akkor szállt ki a kocsijából, amikor beléptünk a csarnokba.

- Akkor mire vártok? Öltözzetek át, de gyorsan! – mondja Agnes.

- Szerintetek ma mit fogunk gyakorolni? – kérdezem a többiektől.

- Szerintem a pályán megtudjuk, mint eddig – mondja Florence bujkáló mosollyal a szája szélén.

Agnes felnevet, hírtelen.

- Igen, Eleonore edző nem sieti el a dolgokat, majd megmondja, amikor az eszébe jut.

Percekkel később, mikor már mindenki a saját mezében feszít, belép az ajtón Eleonore is. Lassan végig mér minket, mindenkin megállapodott a tekintete egy pillanatra, majd csípőre teszi a kezét, és azt mondja:

- Örülök, hogy mindenki időben megérkezett, ma a két kapus felállást gyakoroljuk, szóval két csapatra lesz szükségünk. Meg tudjátok oldani gyorsan?

- Persze, edzőnő – bólintott Agnes. – Majd Annamarie és én leszünk a csapatkapitányok.

A nevem hallatán elcsodálkozok.

- Én? – kérdeztem.

- Nekünk megfelel – helyeseltek a többiek.

- Rendben, akkor választok először – mondom, végignézek a lányokon, éppen úgy, ahogy egy perce Eleonore tette.

 

 

2.

A csapatom választása nehéz.

-       Akkor választom: Elsát, Leonorát, Lisbethet, Reginát és Theresát. Ha nektek megfelel? – kérdezem érdeklődve.

-       Persze, meg! – válaszolja Agnes.

-       Ha választottatok csapatot, labdákat kiadom, és a bemelegítő kört ne felejtsétek el.

A labdát megkapjuk, így a többiekkel futok, könnyű, mert csak öt kört kell, nem sokára feláll a két csapat, a kezdő rúgást én kezdtem, passzt adok Elsának. Az ellenfél kezdi a támadást, a játékúnkat az edzőnk a lelátóról figyeli. A csapatban összességében Florence a favorit, de lestem a technikáját, volt olyan, le tudtam szerelni. A labdát meg is kapom Lisbethtöl.

-       Annemarie! Itt a labda! Tudod mi a dolgod, rávezeted Florencet, lecselezed, azután lőhetsz a kapuba. – mondja.

-       Jól van! – válaszolom meglepődve.

-       Beleszólásom nekem is lesz. – vágja rá Florence

A labdát rávezettem, úgy gondolom, elviszem mellette, tudta minden módszeremet. Látom, a két lába között el tudom rúgni, ezt még nem próbáltam. A labdát így elrúgtam, hirtelen Florencel ütközök, így ráestem a hátamra, ő rám esik.
Nem tudom mi történt a labdával, a lány szemébe nézve, valami különlegeset veszek észre, nem tudom mi is lehet ez. Nem sokára feláll, azután feltápászkodok.

-       Annemarie! Bocs ütköztem veled, a cseled nagyon jó volt, ezt még nem ismerem tőled.

-       Mondjátok mi volt! – kérdezem érdeklődve.

-       A csel jó volt, kapu mellett ment el, de nem baj! Legközelebb hátha sikerül. – válaszolja Agnes.

Nem volt baj a földre kerültem, a cselem sikerült, Florence is elismerte, ha ő elismeri, nagyszerű érzés, felemelő.
Az edzésen még kétszer próbálkoztam, de nem sikerült.
Nem sokára az edzés vége közeledik, az edzőnő a pálya közepére jött, így mind körülötte vagyunk.

-       Vége az edzésnek, mindenkinek gratulálok! Amit láttam, meg vagyok vele elégedve. Annemarie! Amit szerettél volna, az nagyon jó megoldás, annyit mondhatok! Gyakorold, hátha sikerül. Nincs más hátra, irány az öltöző.

Szerintem is sikerült a cselem, így mindenki az öltöző felé indul.

-       A csapatnak gratulálok, hiába egy góllal nyertünk, jól játszottatok. A cseled jó lett volna, ha Florencel nem ütközöl. – mondja kedves hangján Agneth.

-       Agneth, nem baj! Legközelebb sikerülni fog. – válaszolom, egy kicsit boldogan.

Az edzés után le szoktunk fürödni, az öltözőben hét zuhanyzó fülke van, megvárom a csapat fele végezzen. Lisbeth ül mellém.

-       Barátnőm! A tesód most se hajlandó lejönni edzésre? Gyakorolhatna, és, ha ő is benne van, választhatna magának barátnőt, én szívesen megismerném.

-       Mondtam már neki nem is egyszer! De hiába! – válaszolom.

Nem sokára páran végeznek, így van szabad hely.

-       Na, végre! Szabad a zuhanyzó.

 Mosakodás közben szoktunk beszélgetni, a fiúkról, és más dolgokról.

 

4.

Nem sokára végzek a fürdéssel, ahogy kellett a vizes testemet eltakarom, úgy lépek ki a zuhanyzóból, a ruháimhoz léphessek.

Az átöltözés van hátra, azután irány hazafelé, mert más dolgom is van. – mondom magamba.

Közben teszem, amit kell, már csak hárman vagyunk az öltözőben, én Florence és Lisbeth.

-       A hétvégén nem jönnék össze a plázában, mi a focis lányok! Kis vásárlás lenne, azután közös mozizás. – kérdezi Florence.

Jó ötletnek tartom.

-       Florence mért ne! Én benne vagyok, a többieket is meg kellene kérdezni, mit szolnak az ötlethez. – válaszolom.

-       Annemarie! Bízd rám a többieket! Mindenki benne lesz. – mondja, mosollyal az arcán.

Tudomásul veszem, a vizes törülközőt kell már csak a nejlonba tennem, a hátizsákomba külön helyre. A mezemet és a dolgaimat a táskába helyeztem, fejemre helyezem a baseball sapkát, és elköszönök.

-       Megyek! A házi feladatom is ott van még, pénteken lesz edzés, akkor hátha benne lesz. – mondtam.

Azt követően egy egy puszival köszönünk el, ki, ki a maga útján indulhasson, haza nem sokára a biciklinél vagyok.

Irány hazafelé, a naplót tovább folytatni.

Percek multával haza is érek, alig volt autó így haladni tudtam.

-       Végre itthon!  - mondom boldogan.

A drágalátos tesóm nyitja az ajtót.

-       Hugom! Jó volt az edzés? Nem tudom, mikor megyek megnézni! – mondja Leopold.

Rám vigyorog, nem tudtam mit mondani. Az első feladatom az, a vizes törülközőt elrendezni a fürdőszobába, és cseréljek szárazzal. A szüleim éppen most érkeznek meg, így együtt tudunk vacsorázni.

Minden el van intézve, mit is írjak a naplómba? Inkább, a házit folytatnám tovább. Azután folytathatom a naplóm írását. – gondoltam magamba.

A házi feladat írásához neki kezdek, könnyű anyag van, csak történelem.
Örültem, a hétvége elérkezett, a szombati nap, a barátnőmnek csak sikerült, meggyőzte a lányokat. A találkát délután négyre beszéltük meg a bevásárló központ előtt.
A család közösen reggelizhet.

-       Gyermekeim! Ma mit szeretnétek tenni? Nincs iskola, se munka. Annemarie! A foci csapattal beszéltetek meg valamit? – kérdezi apa, érdeklődve.

-       Igen apa! Találkozót beszéltünk meg a focis lányokkal a plázához délután, olyan kikapcsolódás. Veszünk egy kis apróságot, az is lehet, egy filmet is megnézünk. – válaszolom boldogan.

Tovább eszek.

-       Hugi, remélem, jól fogod érezni magad! Ha találkoznál Lisbethel, add át üdvözletemet. Tudom, helyes lány! Ha lesz időm, elmegyek megnézni valamelyik edzéseteket. Mit fogsz ma felvenni? Szerintem jó lenne egy szoknya, térdig érő, nem az egyszerű farmer nadrág.

Átgondolom a bátyám szavait.

-       Szóval kritizálod az öltözködési szokásaimat! Mondhatnék én is rólad pár dolgot, ha már a nadrágnál tartunk. – válaszolom.

Játszadozni kezdek a hajával, mert mellettem ül.

-       Gyermekeim! Kérlek, ne vitatkozzatok! Ha Annemarie a nadrágot kedveli, akkor használja azt. – mondja apa.

Leopoldot töri a kíváncsiság, ahogy látom rajta.

-       A barátnőid előtt milyen ruhában fogsz megjelenni? Jó alakod van, nyugodtan lehetne akár szoknya is, biztosan a fiúk megbámulnának. – mondja, tovább falatozva.

-       Azt kell mondanom tesó, voltam olyan helyzetben is, amikor - farmernadrág és felső volt rajtam, úgy bámultak meg. Nem kell szoknyát ahhoz felvenni, megcsodáljanak. Mit fogsz csinálni ma, ha megkérdezhetem? – válaszolom, és kérdezem érdeklődve.

Nyugodtan ettem tovább, ahogyan a tesómat elnéztem, ő is. Azon töröm a fejem, a lányok helyzetét átgondolva, vajon ki lehetne a barátnőm, ha választanom kellene.

6.

 

Az óra tizenkettőt mutat, készülni kellene már, az emeleti szoba szabad. A tesóm a szobájába, így beszélhetek vele. Az ajtaja elé lépek, éppen olvas.

-       Egy darabig elfoglalom a fürdő helyiséget, készülnöm kell a találkozóra, kérlek, ne nyiss rám! A kádban leszek, amit kell, azt beviszem. Amíg nem vagyok ott, addig mehetsz, ha kell elvégezned a dolgodat. – mondom érdeklődve.

-       Köszi, hogy szoltál! Nem kell mennem, ha mégis! Ott van a lenti, annyit mondanék még, bármelyik ruhát felveszed, jól áll rajtad. Remélem találkozni, fogsz fiúval, és megismerkedtek. Ennyit akartam mondani, jó fürdést, és szórakozást. – válaszolja Leopold, kis mosollyal az arcán.

Amit fel akarok venni ruhát, azt magammal viszem a fürdőbe, elkezdem beállítani a vizet.

A kézi táskámban úgy látom, benne van minden.  – gondolom magamba.

A kádban a víz megfelel.

Bezárom belülről az ajtót, elzárom a vizet, kezdem magamról a ruhát levenni, inkább ledobni, ez a megfelelő szó rá.

Jó a víz!

A kádba lépve, kezdek elhelyezkedni. Azt követően a szememet becsukom, ellazulhassak.
A relaxálás alatt sok idő eltelt, érzem, hűl a víz.

-       Kezdjek a mosakodáshoz! – mondom magamba.

Meztelenül vagyok, kezdek mosakodni, érzem langyos, így nem sokára megmosakodtam.
Az előkészített törülközőhöz nyúlok, óvatosan lépek ki a kádból, a vizes testemet törüljem.

-       Vajon mit használjak? Betétet vagy tampont! Inkább tampont, mert az nem látszik, és a neszesszeres táskámban úgy is lesz.

Ahogy kell, felhelyezem, tovább öltözök.

Kedvenc farmeremet veszem fel, megmutatja női alakomat, már az ing van hátra.

Mielőtt felveszem a mellényt, első, a vizes törülközőt kiteríteni.

Nem sokára kilépek a helyiségből, irányt veszem a szobám felé, a kabátért, be is lépek. Hideg van, január, a tesóm hangját hallom, a szobám előtt megy el, vissza is fordul.

-       Hugicám! Ebben a ruhában nagyon csinos vagy! Jól áll rajtad, ha nem lennél a testvérem, most rögtön beléd zúgnék. – mondja meglepődve.

-       A bókot köszönöm! Ezt ugye vehetem dicséretnek! Látod igazam volt a nadrággal kapcsolatban. – válaszolom büszkén, mert igazam volt.

Ha a tesóm ezt mondja, csak tud valamit! A kabáttal, a neszesszeres táskámmal, indulni kezdtem le a lépcsőn.

8.

Elérkezik az idő az induláshoz, a szüleimtől elköszönök és a tesómtól is, a kabátot magamra vettem, a kézi táskámat kezembe.

Végre indulhatok a többi focis lányhoz a plázába, nem hittem! Florencnek sikerült a terve. – mondom magamba.

Azért is gyalog megyek, átgondolhassam zűrzavaros dolgaimat, mert azért vannak. A gondolataimba merülök.

 

Tizennégy éves vagyok, gimnáziumban tanulok, a kedvenc időtöltésem a női foci csapat. A szüleim dolgoznak, alig vannak otthon, csak a hétvége szabad, így megbeszélhessük közösen a hétköznapi eseményeket, olyan barátnőt szeretnék! Akivel el tudnék menni, szórakozni, az lenne a jó, a barátnőm a focis csapatból kerülne ki. Ott van Leonore és Lisbeth, vagy tán Florence.
Nem sokára észreveszem, mindjárt ott is vagyok.

-       Első az lesz, belépek az épületbe, felmelegedjek. Észreveszek párat.

Mindegyiket köszöntöm, ahogy szokás, nem sokára érkezik Florence, Theresia valamint Regina, így együtt lépünk be.

-       Merre tovább? Az lenne, a legjobb kettéválnánk, így néznénk széjjel, a legfelső emeleti mozi előtt találkoznánk. Legyen az a felállás, ahogyan a két csapat volt a tegnapi edzésen. – kérdezem boldogan.

-       Annemarie! Jó ötlet, benne vagyok! És ti? – válaszolja Florence, mosollyal az arcán.

Mások is igent mondanak.

-       Rendben van! Legyen úgy, ahogy Annemarie említette, jó ötlet. Feltűnne sokaknak, tizenkét lány egy helyen, de hat lány! Nem olyan feltűnő.

-       Köszönöm Florence!

Úgy is volt, az én csapatom jobbra megy, a többiek balra, az emeltre.
A legfelső emeleten van a mozi tér, azért választottuk azt a helyet, a legmagasabb részbe a fiatalok zöme, nem hajlandó felmenni

A csapatommal a földszinti részen kezdünk, kis csekélységet szeretnénk venni! Attól függ, ki mit ért alatta. Annak örülök, Lisbeth és Leonore velem van. Egy parfüméria előtt haladunk el.

-       Nézzétek! Szerintem ezeket most hozták, az ára! Megfelelő.

-       Szerintem is jó ára van! Mit tegyünk? Nézzünk szét bent?

Akivel jóban vagyok barátnőm, Lisbeth, valamint Florence.

-       Menjünk be! Hátha van olyan termék, aminek kedvező ára van.

-       Jól mondod Annemarie! – válaszolja, az ő kedves mosolyával.

Mind a hatan belépünk az üzletbe, páran a pulthoz állnak, az eladót kérdezgessék. Én Lisbethel arrébb nézelődünk.

-       Nézd barátnőm ezt a Dolce Gabbanát! Tényleg van ára vagy ezt a Celine Diont? – kérdezi érdeklődve.

-       Igen látom! Neves márka meg kell fizetni, én olcsóbbra pályázok, ami megfelelő, és meg tudom fizetni. Tíz Euró környékén van. –válaszolom, egy kicsit letörve.

-       Nem is tudom, van-e ilyen termék?

-       Magam részére kellene! Úgy döntöttem, ha megismerkednék egy fiúval, akkor a választott parfümöt használnám. – mondom.

-       Jól gondolod! Én is így gondoltam! Várok egy évet, azután elkezdek ismerkedni, a gimnáziumból valamelyik fiúval. Hamarabb fogsz találni! Jó alakod van, jól is tartod magad. – válaszolja, sóhajtozva.

Tovább nézegetem a kiállított darabokat.

10.

Az üzletben nézelődünk tovább, így telik az idő. Így vagyok én is, nem tudtam venni semmilyen dolgot, így felléptünk az első emeletre.

- Nem kellene valami ennivalót venni? Éhesnek érzem magam! És ti? Az emeleten hátha lesz büfé. – kérdezem, érdeklődve.

- Én benne vagyok!

Regina szavára oda sétálunk a büféhez, amit meg kívánunk, azt kérjük.

-       Legyen az! Mindenki kikéri, amit szeretne, az asztalhoz viszem, ha Lisbeth besegítene egy kicsit! – mondtam.

-       Ez jó ötlet, addig elfoglalok, egy hat személyes asztalt – mondja Elsa.

Elmondja mindenki a rendelését, az asztalt elfoglaljuk, azt követően, ahogy megkaptuk a kért ételt, úgy visszük az asztalhoz. Nem sokára megvolt mindenkié.

-       Vajon mi lehet a többiekkel? Biztosan ők is együtt falatoznak valahol.

-       Theresa! Szerintem is így lehet, éppen egy emelettel fölöttünk vannak, már vettetek apró dolgot, én még nem! Egy parfümre gondoltam, azt használnám, ha netalán egy fiúval megismerkednék. Tudnátok segíteni? – mondom érdeklődve, kicsit szomorúan.

Az üdítőből kortyolgatok éppen.

-       Annemarie! Tudunk segíteni! Nem messze van innen egy másik parfüméria, ott lehetne is válogatni, milyen illatot szeretnél? Olyan üzlet, ami éppen neked való.

A hírnek örülök, már tovább falatozhatok, lesz parfümöm.

Telik az idő, végre vettem parfümöt, ami megfelelt.

-       A többiek is biztosan fent vannak!

A mondani valómat nem tudom befejezni, mert a másik csoportra rátalálunk.

- Itt a többi hat lány.

A mozi előtt találkoztunk éppen.

-       Melyik filmet nézzük meg? Talán egy romantikust? Talán egy kalandosat! – mondja Florence.

-       Legyen olyan film, ami kalandos és romantikus. Hátha lesz olyan jelenet, amit kedvelek, amikor a két hős egymáséi lesznek. – szól közbe Agneth

Tudja mindenki Agnethnek milyen fiú való, azért néz olyan filmeket, megpillanthatja azokat a jeleneteket, amikor a két hős gyengéd egymáshoz.

-       Akkor döntöttetek! Legyen akkor romantikus, lehet focis is. Ha jól látom! Nem sokára kezdetét veszi az a film, aminek a Lődd be, mint Backham címe.

A mondandómat nem tudom befejezni, már a pénztárnál vannak jegyet váltani, vajon melyikre! Én sem akarok kimaradni, így odalépek.

- Jó napot kívánok! Jegyet kérnék, a Lődd be, mint Beckham címűre. – mondom a pénztárosnak.

A pénztáros átadja a jegyet, az árat kifizetem, a többiek már bent vannak, azt követően én is belépek. Keresni kezdem a helyem, ami a mozijegyen fel van tűntetve, a helyem Florence mellé szól, így meglepődök.

- Úgy látom! Egy más mellé szól a jegyűnk.

- Gyere, ülj mellém! Úgy látszik ebben a sorba a városi női focicsapat tagjai, foglalnak helyet.

Leülök a csapat társam mellé, még öt perc van hátra, addig végig nézem a nézőket.

 

12.

Más fél órával később.

A filmnek vége lett, így a nézők zajongani kezdenek, ami azt jelenti: A filmet kezdik megbeszélni.

-       Remélem! Mindenkinek tetszett a film! Biztosan a következő meccsen úgy fogjátok lőni a gólokat.

-       Igen Annemarie! Így fogunk játszani! Szerintem trükk féleség, mert edzőmeccsen vagy edzésen nem sikerül ilyet lőni. Nektek hogy tetszett? – válaszolja Florence.

 Együtt lépünk ki a helyiségből

-       Szerintetek mivel menjünk le? Liften vagy a mozgólépcsőn? – kérdezem érdeklődve.

-       Tudjátok mit! Én a liften megyek le, ha Annemarie csatlakozna, vagy ki akar még a lifttel lejönni?

-       Florence! Én benne vagyok, együtt próbálhassuk ki!

Megbeszélik a többiek, majd döntenek is.

-       Ti ketten nyugodtan mehettek, mi a mozgólépcsőn indulunk le, ha nektek nem baj! – válaszol Ivone.

-       Ha így gondoljátok! Florence! Akkor gyalogolhatunk a lifthez, lent a földszinten találkozunk. – mondom meglepődve.

Ketten odalépünk a lift ajtóhoz, a gombot be is nyomom. Addig figyelem a többieket, szép komótosan indulnak a mozgólépcsőhöz, nemsokára nyílik az ajtó. Rögtön belépünk, majd benyomom a „lefelé” gombot.

-       Florence! A film ugye jó volt? – kérdezem ismét.

-       Persze, hogy igen! Így azért el lehet lesni pár technikát, az edzésen megvalósítható lehessen.

A lift indulásakor érzem, valami nem oda való.
A csapat társamnak is feltűnik.

-       Annemari! Ugye neked is furcsa a lift? Nem ilyen zajt kell adnia, mintha a tartó kábelek utolsó végűket adnák. – kérdezi meglepődött arccal.

-       Szerintem is! Az ajtóban ugye nem volt ki írva semmi?

-       Nem volt semmilyen üzenet.

Egymás mellett állunk, nem tudok kérdezni semmit, mert a lift, elkezd zuhanni.

-       Ez hogyan lehet? Biztosan nem éljük túl. – mondtam.

Kevés idő után,- ami pár másod perc lehetett -, csökken az ereje a zuhanásnak, és megáll. Annak az ereje a padlóra csap így a hátamra esek, a társnőm rám esik, erősen támaszkodik a kezével, ne koccanjunk, az arcúnk így közel van egymáshoz. Csodálkozok nem történt semmi baj kettőnkkel, ahogy a szemébe nézek, megint megpillantom azt a valamit

-       Nem is tudom hogyan is mondjam! Ez a dolog veled nem első eset, a szerdai edzésen éreztem, amikor ütköztünk, megtetszett a szemed, az ajkad és a mosolyod. Tudom, mind a ketten lányok vagyunk, de megtetszettél. - mondja, a hangjában valami különlegeset éreztem.

Amit mondott furcsának érzem, most is észreveszem azt a pillantást a szemében, most értem meg, szerdán mit jelentett.

-       Azt mondod megtetszettél! A szerdai edzésen éreztem valamit, amikor a szemedbe néztem, akkor az volt! Nem szabadna megtörténnie, azt tudod! Nekünk a fiúkra kell koncentrálnunk. – válaszolom, meglepődött arccal.

-       Tudom! Furcsa számodra! Mit tegyek? Barátnőd szeretnék lenni, ha te is benne lennél! Egymást meg ismerhetnénk, azután más is történhet közöttünk. – mondja.

-       Értsd meg! Megtudják, a lányok viszonyúnk van, megutálnának, a szüleink is.

A szavaimat nem tudom elmondani, az egyik kezemet megfogja, a tenyerűnk találkozzon, a másik kezével az ajkamra helyezi egyik úját, azért, hogy ne beszéljek. Szemembe néz, majd lassan közeledni kezd az ajkam felé, itt feküdtem, védekezni nem tudok, hirtelen történik a dolog. Nem sokára az ajka az enyémhez ér, azt követően elkezdett csókolni, egész testemmel érezni kezdek valami különlegeset.

14.

Úgy gondolom, másképpen kell történnie mindennek, a fiú csókolja meg a lányt, a csók hihetetlenné vált.

-       Megkérhetlek egy dologra? Ne mond el senkinek, a lányoknak se, nem értenék, meg miért teszem azt, amit! Eljön az idő, elmondom. Ez legyen a mi titkunk! – kérleli.

Mit is tudok mondani ebben a helyzetbe.

-       Florence, nyugodt lehetsz! Nem mondom el a titkunkat. – válaszolom.

Felállt, majd nyújtotta a kezét felállítson, azt követően zajra leszünk figyelmesek, és hangokra, kiszabadítsanak a lift fogságából. A lift a garázs részén állt meg, a balesetet karcolás nélkül megúsztuk.

-       Hölgyeim! Hogyan érzik magukat? A lift nagy erővel csapódott a talajnak, nem értem, még élnek! –mondja meglepődve, az egyik mentős.

Aki ki szabadit először Florence viszi ki, azután engemet, láttam van ott tűzoltó, és mentős is. Kérdezősködni kezdek.

-       Uram! Meg tudná mondani! Azok a lányok itt vannak-e még, akik vásárolni jöttek és egy női foci csapat tagjai? – kérdezem, érdeklődve.

-       Persze hölgyem! Az épület előtt vannak, akkor rátok várnak, hogyan érzed magad? Nem értjük mi történhetett a lifttel. Ismerünk titeket, minden mérkőzést végig szurkolunk, ha nem vagyunk szolgálatban. – válaszolja, az egyik tűzoltó.

-       Köszönjük a biztatást, segítene nekünk! Oda kísérne a többiekhez? – mondtam.

-       Persze hölgyem.

A kézi táskámat a kezembe veszem, megnézzem az üveg nem tört-e el, de nem, így meg könnyebbülök.

-       Florence! Hogyan érzed magad? – kérdezem érdeklődve, mintha nem tudnám.

Elfogadható választ kapok, nem kell hosszú utat megtenni. Az egyik társnőm, Gréta megpillant, az is lehet, csodálkozhatott, mert egy tűzoltós kísér.

Egy másik szereplő is szerepet kap, Berlintől nem messze Frankfurt nevű városban, abban, amelyik az Odera folyó partján található.

Hétfői nap van, a lány a szobájában, a testvére a sajátjába. A házit befejezi, gondol egyet, magában.

 

Tízen négy éves vagyok, napló félét kellene elkezdeni írni. Bele írnám minden dolgaimat, vágyaimat, érzéseimet. A házit később is be lehet fejezni.
Íróasztal fiókjából ki veszek egy füzetet, amit használhatok naplónak.

-       „Kedves Naplóm! Bemutatkozom! Nevem: Brünhilda Bachmann tízen négy éves, az iskola neve ahol tanulok: Klaus Kinkel, nem csak általános iskola, hanem gimnázium is. Azt mondják jó tanuló vagyok, a testvéremet Adalbertnek hívják, egy iskolában járunk. A hobbim! Inkább mániának nevezném, a városban működő női foci csapat tagja vagyok. Szeretem is tenni, a szüleim le vannak foglalva. Apa egy reklám ügynökségen dolgozik, anya, esküvő szervezői irodában. Döntenem kellett, a hétköznapot, hogyan töltöm el a munkájukat nézve, a hétvége a szabad.”

Órámra pillantok, elcsodálkozok, ma még fociedzés is lesz, még elkések. Megnézem, az edzésre minden megvan-e? – gondolom magamban.

-       Hugi! Hétfő van, az edzés napja, ma nem tudok veled tartani, sok a tanulni valóm. Meg ígértem két barátomnak, elmegyünk kikapcsolódni a házi után. A lányokat üdvözlöm, a szerdain ott leszek. – mondja egy kicsit szomorúan.

-       Jól van bátyám! A csajoknak megmondom, az is lehet, Adalinda nem fog örülni. – válaszolom meglepően.

-       Szerdán kiengesztelem a cukrászdába.

Azt követően odalép hozzám, megsimogatja az arcomat. A tesómtól ez a dolog jól esik, a mezet rejtő táskámat kezembe veszem, az emeletről lelépcsőzök. Magamra veszem a kabátot, kilépek a bejárati ajtóból. A csarnokig gyalog teszem meg azt az utat, azért is! Át tudjam gondolni a kapcsolatomat Brigittel.

16.

 

Oldal: Három eltitkolt év-1.fejezet
kezdő író írománya - © 2008 - 2024 - hegedusmate.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat