Nekem, és katonáimnak, hosszú út vár még a városáig. Az erődhöz napok múltával érkezünk meg. Az egyik őr meg pillantja a közelgő sok lovast.

-          Katonák közelednek! Ez lehet újra VII. Károly serege. – mondja az egyik őr, csodálkozott arccal.

A vár kapitánya felfigyel erre.

-          Nem hiszem a király! Lemondott a támadásról, már kétszer próbálkozott, vesztett. Ki lehet ő? – kérdezi érdeklődött tekintettel a várparancsnok.

Minden katona oda siet a bástyákhoz.

-          Szerintem sem a király! Vajon kilehet? – kérdezi az egyik őr.

-          Várjuk, meg amíg ide nem ér, ha közelebb jön, megismerhessük. Az is lehet! egy sereg erre tévedt, valamelyik csatából. – válaszolja, a vár parancsnoka.

-          Az is lehet! A vezetőjüket nem lehet látni innen.

A védők, megtudják a seregeknek ki a parancsnoka. A ruháról felismerik, a Francia sereg. Közeledni kezdenek a várhoz, amikor egy idegen személyt látják vezetőként.

-          Ti a Francia sereg tagjai, miért vagytok itt? Kétszer már vesztettetek, ki vezetett ide? Hol a királyotok? – kérdezi Salisbury grófja.

Én lovagolok lovagolt elől, elmondhassam akaratomat.

-          Gróf uram! Én vagyok ennek a sereg vezetője, azért jöttem! A Francia jog szerint visszavegyem az erődöt, és felszabadítsam a várost.

-          Te lennél az! Ez nevetséges dolog! Te egy lány vagy, azt akarod állítani! Te vezeted a sereget. A királyotok hol van? Hogy hívnak? A királyotoknak lehetne esze, egy kezdőt nem küld sereg élére, ti, csak a konyhába valók vagytok, és szolgálni a földes urat. – válaszolja a gróf, aki egy sátáni kacajt felvillant.

-          A nevem: Jeanne d’Arc, a katonákat VII. Károly adta, a kérésemre. A várost felszabadítom, és Reimsbe kisérem megkoronázzák. Még egyszer megkérlek! Adjátok át a várat, sereget az úr segíti, és a Szűzanya. – válaszolom, kiabálva

Szememmel figyelni kezdem a váron lévő Angolokat.

Akik a bástyán vannak, azok mind nevetnek, hallani lehet.

Nem nézhetem tétlenül, kinevetnek.

-          Harcos társaim! Azt kell tennünk, harcoljunk a városért, a mai napon meg kell történnie. A Szűzanya akarata az! Orléans felszabaduljon, aki velem jön, az imádkozhat velem. Mert tiszta szívvel harcolhatunk. - mondtam

Azt követően éljenezni kezdenek.

-          Krisztus urunk, és a Szűzanya! Itt vagyunk a célúnk előtt, ami a miénk, azt vissza kell venni, a hitűnket te látod. Adj erőt a csatához, igaz szívvel harcolunk, benned bízom, vezesd utunkat. A katonáknak adjon bátorságot, és erőt, és bízzanak önmagúkban. – mondtam.

Elmondtam az imát, együtt kiabálták az Áment. Azt követően, elkezdtem mondani, ki melyik oldalt támadja. Nem sokára a Francia sereg, kezd indulni.

-          Jól látom! A Francia sereg elkezdi a támadást? Ezt már komolyan kell venni. A lány tényleg azt akarja, támadják az erődöt.

-          Kapitány uram! Nem kell ezt komolyan venni! Nem sokára elhagyják a teret.

-          Nem gróf uram! Hallottam már ilyen esetről, egy várat akartak vissza venni, sikertelenül, azután érkezett egy idegen, és sikerült nekik. Mindenki a helyére, védekező állást felvenni. – válaszolja a parancsnok.

Kezdjük a letámadási taktikát, ezzel egy időben, a várból is, nyílzáport kezdenek ránk zúdítani.

78.

A csata irtózatosan veszi kezdetét, a várfalhoz helyezzük a létrát, nemsokára rá hírtelen meg sebesülök, nyilat kapok a vállamba, ezért sem hátrálok meg. A vesszőt ki tudják venni, amit érezni kezdek, az tesz erősebbé, a védőknek nem sikerül tartani az erődöt.
Napok múltával kénytelenek át engedni a várat, ezzel meg nyílhat mindenki számára.

- Salisbury grófja! Felszabadulhatott az erőd, ezzel a város is, az életét meghagyom. A várat most rögtön hagyják el. A katonák zöme oda veszett, az lesz a legjobb, ha visszatér Angliába. – mondom egy kis szigorúsággal.

- Nem gondoltam volna! Egy lány fogja elvenni a várat, kétszer győztünk, és egy fiatal hölgy győzi le az Angol sereget. Azt nem fogadom el, az lett volna az igazi helyzet, ha maga VII. Károly tenné ezt, nem térek vissza Angliába. – válaszolja a gróf.

A gróf, és más nemesek, szégyen szemmel el kezdik hagyni az erődöt.

-           Katonáim! Köszönöm mindenkinek, együtt harcolhattunk, megsebesültem egy kicsit, de az Úr ereje a várost felszabadította. Köszönöm hittetek bennem, és a szentekbe.

Azt követően mindenki kezd éljenezni, már csak egy feladat van hátra.

- Már csak egy feladat vár ránk! Bevonulni a városba, tudja meg mindenki, a város annyi év után szabad lesz. – mondom boldogan.

Mindenki egyszerre kezdi kiabálni a nevemet, ez örömmel tölt el. Nem sokára vezetésemmel indulunk a város felé.
Fél órával később.

Bevonulunk a városba, örömmel fogadnak minket, a rokonom mellettem lovagol.

-          Látod unokahúgom! Mindenki örül neked, és a győzelemnek. – mondja, Durrand, boldogságos arccal.

-          Igen, látom! Ez számomra az első győzelem, boldog vagyok, ha a templomhoz érünk, belépek imádkozni, az Úrhoz, és a Szent Szűzhöz. – válaszolom boldog mosollyal

-          Elkísérlek, ha akarod! – válaszolja.

-          Megköszönöm.

Nem csak engem köszöntötték, hanem minden katonát, észreveszem a templomot. Nem sokára be is lépek, a helyiségbe imádkozzak. Az első sorhoz kezdek indulni, pap ül az első sorba, oda lépve meg ismeri a ruhájáról.

-          Atyám! Azért jöttem, imádkozzak az úrhoz, és a szent szűzhöz. Megköszönjem a segítséget, amit tőlük kaptunk, felszabadulhatott a város. – mondom boldogan.

-          Lányom! Ez nagyon jó hír! Te lennél az a bátor hős, akinek sikerült, most már bármi jöhet, tudom! Megvalósulhat a jóslat, akkor te, szegény sorsból származol. –válaszolja, a pap

-          Igen, atyám.

Leülünk az első sorba, imádkozni kezdek.

-          Uram, teremtőm! Hallgasd meg imámat! Köszönöm a segítségedet, amit adtál a harcok idején. Megadta a katonáknak a hitet, ami lelkesített, megadta a város győzelmét, a Francia nép is azt akarja! Ne Angol terület legyen a város. A következő feladatomba is segíts! Dauphin fejére kell tennem a koronát, mert méltó erre. – mondom gondolatba.

Amikor elmondtam a fohászt, egy hang szól.

-          Jeanne d’Arc! Hallottam imádat, bátorságodat adtad ebben a furcsa harcban. Megsebesültél, és abból a helyzetből is felálltál. – mondja a hang.

Azt követően már nem hallom.

80.

A város papjával együtt indulunk ki a templomból, sokan vannak már, a tiszteletes megáll az ajtó előtt.

-          Híveim! Elmondhatom, felvirradhatott ez a nap, amikor a város felszabadulhatott. Ma jöhetett el május nyolcadikai napon, hála ennek a fiatal lánynak, és bátor katonáinak. Igaz hittel tanúskodik, a csata első útja, ehhez az épülethez vezette. Ez a nap legyen számotokra emlékezetes, és ezt a lányt ne felejtsétek el. – mondja a pap.

Azt követően éljenezni kezdtek,

-          Jeanne D’ Arc kedves! Mondanál pár szót a városnak. – mondja érdeklődve az egyik anya, aki a lépcső előtt áll

A kérésre meglepődök.

-          Mondhatok pár szót? – kérdezem.

-          Csendet! A hősűnk beszédet mond. – mondja az anya.

Előrébb lépek, hírtelen csend lesz.

-          Orléans népe! Én egyszerű lány vagyok, hosszú utat tettem meg idáig, és a katonáim. Én a Lotaringiai Domremyböl érkeztem, a családommal mi is átéljük ezt a helyzetet, amit ti, mert szomszédos a falu a Burgund területtel. A Szent szűz is azt akarja, a város felszabaduljon, és a védő szentek is. A további feladatom az! Dauphint vezessem Reimsbe, megkoronázzák. Remélhetem azt! Franciaország igaz királya, segíteni fog mindenbe. – mondtam.

Nem tudom befejezni a beszédemet, mert elkezdtek éljenezni.

A városban mindenki szemében hős lettem, úgy döntöttünk, itt leszünk másnap reggelig, pihenés képen.

Másnap reggel kezdünk tovább indulni arra felé, ahol még Angol őrség van, az egyik ilyen hely: Patay, így előtte mondok pár szót.

-          Katonák! Köszönöm nektek velem harcoltok a szabadságért. Addig kell együtt harcolnunk, amíg VII. Károlyt nem koronázzák meg Reimsbe, más lehet a helyzet utána, hatalma lesz az uralkodáshoz. – mondom, boldogan.

-          Éljen a hősűnk, Jeanne D’ Arc! – éljeneztek sokan.

-          Harcos társaim! Indulhatunk tovább, elég volt az Angol zsarnokoskodásából. A Burgundokkal barátkoznak, még nekünk kell fizetni, hogy a saját földűnket műveljük. – mondom, szomorú hangon.

-          Jeanne! Veled tartunk! Aki szembe jön velünk Angol vagy Burgund, azokat legyőzzük, mert nekünk hitet adtál, és bátorságot. A harcok előtt kérjük a Szentek segítségét, győzelembe vigyen, ezzel tiszta lélekkel harcolhatunk. – kiabálja be, az egyik katona.

Sokáig éljeneztek, nem sokáig vártunk a katedrális előtt, mert én és a kuzinom – intettem, indulhatunk. Orléans városa nem felejti el a napot, amikor egy egyszerű származású lány belépett az életűkbe.

82.

Vezetésemmel elérjük a kiszemelt várost Patayt. Ott is tudunk győzni. A katonák így várhatják a következőt, a következő helyszínre érkezünk, Troyeshez, a hírem mindenhová elért, a harc után köszönetet mondhatok.

-          Harcos társaim! Köszönöm mindenkinek azt a bátor tettet, amit együtt tudtunk megtenni. Itt is sikerült győznünk, mert hitűnket adtuk. Nem sokára elérhetjük Reimset, és VII. Károlyt megkoronázhassuk. Az a feladat vár most ránk! Dauphint elkísérni a városba, és, ha kell! Magam segédkezem a pápának. – mondom, boldoghangon.

Az egyik katona előrébb lép, majd letérdel elém.

-          Vezérűnk! Veled tartok, elkísérlek az utadig. Mindenkinek az a célja, igazi királya legyen az országnak, és tisztelhesse a népe. Követlek téged, ha kell! Életemet adom a szabadságért, amit az úr kíván, azt meg valósuljuk közösen. – mondja a katona.

-          Köszönöm a biztatást! Akkor innen indulhatunk Dauphinhoz, Reimsbe kísérni! Ki tart velem? – válaszolom, a harcos társam kezét megfogom, felállítom, és megölelem

Mindenki igent mond.

-          Köszönöm mindenkinek a bizalmat, indulás Chinonba.

Kezdünk indulni, a kezemben van az Oriflamme.

Erős hitem van, ahol felszabadult a város, első a templom felkeresése. Megköszönjem a Szenteknek a segítségűket, érzelmileg is kezdek viaskodni, más életmódot választottam. A vágyat kell leküzdenem, főleg akkor! Amikor elérkezik nálam az a pár nap.

Napok múltával elérkeztünk Chinonhoz, a királyi udvarba, nem sokára VII. Károly fogadni tud, a lovagterembe belépek. Csodálkozásomra sokan vannak, nemesek, és más magas rangú személyek.

-          Mond Jeanne! Miben segíthetek? Hallottam győzelmeidről, sikerült felszabadítanod Orléanst, azt a várost, amit már kétszer is megpróbáltam, de sikertelenül. Nem hittem abba! Fiatal lányként úgy harcolsz, mint egy férfi, még sérülten is, csodálkozom bátorságodon. Ha valami segítséget kérsz, mondhatod nyugodtan, mert az országnak nagy szolgálatot tettél. – mondja a király meglepődött arccal.

A kérést, át gondolom.

-          Dauphin! Egy kérésem lenne, nem olyan nagy! Azt kérem! Ahonnan jövök kis falú, felmenteni az adózás alól, mert sokat kell tenni azért, be tudjuk fizetni. A szomszédos Burgundok is néha át tévednek, dézsmálják a földjeinket. Volt olyan alkalom is! Leégett a falu, Lotaringia tartományaként, része lehetünk a koronának. - mondom

-          Rendben Jeanne! A kívánságodat megadom, még a mai napon elrendelem. Amit eddig tettél, az bátorságra vall, amit régóta szerettem volna elérni, az neked sikerült. –válaszolja a király, az arcán öröm látható.

A hírnek örülök, megoldódhat a falum sorsa.

-          Őfelsége! Köszönöm a bizalmat, amit nekem átadott, és a szülőfalúm nyugodt lehet, meg könnyebbülés számúnkra. Azért jöttem! Elkísérjem Reimsbe, a koronázó városba, megkoronázhassa a pápa, hogy igazi uralkodója legyen a Francia népnek.

Nem tudom a mondandómat befejezni, mert mindenki a nevemet mondja, a segítségemmel ott lehet Reimsbe, ahol az igazi koronát megkaphatja.

84.

Elérkezhetett a nap, ott lehetek VII. Károly meg koronázásán, a katonái is vele vannak.

-          Végre itt lehetünk Reimsbe, vártuk a napot, minden Francia érzésűnek dicsőséges legyen. Megkaphatja végre Dauphin a koronát, már csak be kell lépni a katedrálisba, és minden a pápa kezébe van. Remélem nem lesz semmi probléma, a koronázási szertartás alatt. – mondom vidáman.

-          Uralkodóként, most sem hiszem el, itt lehetek a koronázási városba! Akkor Jeanne, lépjünk be. –válaszolja VII. Károly.

Utasítok pár társamat, kint hol őrködjenek, és a többiek, a katedrálisban, hol álljanak.

-          Őfelsége! Indulhatunk, ugye! A pápa már várja önt, a koronával is. Amivel a Valois-ház uralkodóját szokás megkoronázni.

-          Jeanne! Köszönöm neked, és a bátor katonáidnak, idáig eljutottatok, és a koronát megkaphatom. Rajtam lesz a következő sor, méltó lehessek, a királyi címre. – válaszolja a leendő uralkodó.

Én VII. Károllyal együtt indulunk, azt követően a nép követ, voltak a vendégek között nemesek. A templom főhelyén már a pápa IV. Jenő, mellette két segédje, és az egyik kezében ott volt a bársonyos párnán a korona. Nem messze állok a királytól.

-          Én IV. Jenő! Istent dicsőítő hatalmával meg foglak koronázni, azzal a koronával, amivel a Valois-ház férfi tagjait szokás. Az úr 1429 esztendejének Julius 27. napján. Hívlak téged Károly, térdelj elém, a fejedre helyezhessem, amivel az uralkodói jogot megkaphatod, dicsőséges uralkodója lehessél az országnak.

Azt követően VII. Károly fejére kezdi helyezni a koronát, ezzel a kezébe adja a nép feletti hatalmat, majd kezébe adja a többi tárgyat. Nem sokára feláll, szembe nézett a közönséggel, éljenezni kezdik, arcomon boldogságot érzek. Elérhettem a kitűzött egyik feladatot.

Kezdenek lenni ellenségek, akik nem jó szemmel nézik Jeanne dicsőségét. Még a városban tartózkodik, VII. Károly, aki már királynak mondhatja magát, indulni szeretne vissza Chinonba.

-          Katonák! Köszönöm Jeanne D’ Arcnak Reimsbe hozott, megkaphattam a koronát, mert ezt a koronát csak azok kaphatják meg, akik Francia származásúak. Már csak pár várost kellene vissza foglalni, azon leszek, hogy sikerüljön. Most visszatérek az udvarba, az utamat megtervezem Párizshoz, hogy már királyként, visszavehessem a birtokaimat. – mondja boldog arccal a király.

-          Igen, felséges uram! Amit kell, azt a seregemmel megtesszük, már a hírem eljutott a szolgákhoz, remélem, tőlük is fogunk segítséget kapni, az Angolok elleni harcban. – válaszolom.

A király a kísérő katonáinak int, indulnak, az épület előtt csak mi vagyunk, és a harcosaim

-          Társaim! A várostól nem messze kérik segítségűnket, a neve Champiegne. Remélem ott is győzni fogúnk. – mondtam.

Nem sokára indulni is kezdünk, a vezetésemmel, sok idő telik, amíg ki nem lépünk a városból. A gondolata más hol jár, az otthoniakon, vajon mi lehet velük.
Út közben.

-          Kedves szüleim, és testvéreim! Remélhetem, jól vagytok? Magamról nem mondhatom, a vágyaimat le kell küzdenem, mert bizonyos érzések, néha rám törnek, és ezt kell csillapítanom. Ezért járok a templomba, és imádkozok a Szent szűzhöz, a testemnek akkor engedhetek, ha elértem a célomat. Remélem, egy napon minden meglesz, és élhetem életemet a szülőfalumba Domremybe. Uram! Adj erőt a folytatáshoz, az ellenség elhagyhassa a Francia királyságot, és szabad lehessen mindenki. – mondtam, gondolatban.

A katonáimat látva, szívemben boldogság van, mert nekem ők adnak önbizalmat, és az erős hit.

86.

A katonáimnak még van egy kis szünet, tudom, min mennek keresztül. Annyi harc után, végre van alkalom, a szüleimet meglátogathatom. Napok múlásával már a következő város előtt várakozunk, ez a város Champiegne.

-          Harcos társaim! Itt vagyunk Champiegne bástyája alatt, most is kérem tőletek! Imádkozzunk együtt, legyőzhessük az Angol védőket, ha ez is meg lesz! Akkor irány Párizs. – mondtam.

Ahogy szokás, mindenki imádkozni kezd, a vár védők csodálkoznak, a védők parancsnokának van véleménye.

-          A csata előtt, számára ez az utolsó ima! Hagyjuk imádkozni, napokkal ezelőtt jó üzlet volt Luxemburgi nagyúrral. Ha megtámadnak, és elérnek a hídig, akkor ne engedjük le. A többi katona, itt van a közelben elbújva, nekik élve kell.

-          Ha parancsnok úr ezt mondja! Hiába kevesen vannak, úgy is lehet győzni, nincs nálunk veszteség. Szövetséget kell kötni valamelyik Hercegséggel, jó pénz adnak árulásért. – válaszolja az egyik védő.

-          Igen! Látom, már tanultál.

Az imát befejeztük, látja ezt a várparancsnok. Nem sokára közeledni kezdünk.

-          A zászlóval most már jelezhettek, kezdődhet a támadás.

-          Igen parancsnok úr.

A zászlót kezdik is felhúzni a rúdjára.

-          Ezek mit akarnak azzal a zászlóval? – kérdezi az egyikkatonám, érdeklődve.

-          Visszavonulás. – válaszolom, mert érzem valami nincs rendjén.

A szavamat már nem tudom befejezni, mert lovas katonák közelednek felénk. Ez számúnkra hírtelen történik, még védekezni sem tudunk.

Cseles fondorlattal árultak el, így kiszolgáltatva az ellenségnek.  Foglyokként szállítanak Párizsba, a király megtudja, árulás történt.
A tanácsteremben éppen megbeszélést tart a Francia uralkodó, amikor egyik szolgája hírt visz.

-          Szolgám! Mit mondol? Elfogták Jeanne D’ Arcot, hogy lehet ez? Hol van ő? - kérdezi a király érdeklődve.

-          Királyi felség! A Párizsi börtönben, nem sokára kezdődik ellene a per, meg akarják büntetni. – válaszolja, lihegve.

-          Milyen vádakkal? Nem szabad megbüntetni.

-          A vádakat még nem lehet tudni! Különböző egyházi személyek vizsgálódnak, már ők is tudják! A szentekkel beszélni tud.

A király átgondolja, vajon a lányért mit tud tenni.
Párizsban összegyűlik az egyházi tanács.

-          Egyházi személyek! Egy javaslatom lenne! Francia földön fogták el a vádlottat, az lenne a megoldás, ha maga a Francia uralkodó kiválthatná. Ha bizonyos összeget befizet, azután a vádlottal azt tehet, amit akar. – mondja Luxemburg grófja.

-          A gróf urat támogatom! Legyen megszabva egy bizonyos idő, ha nincs kiváltása, akkor adható át az Angol hatóságnak, akik el is ítélhetik. – válaszolja az egyik nemes.

-          A javaslatot fogadjuk el! Azt akarjuk leg főképpen, ne kelljen az inkvizíciót, minél hamarabb összehozni. – válaszolja, az egyik herceg.

Átgondolja mindenki, ki beszéljen a vádlottal, még nincs döntés, addig tömlöcben van, ahol férfiak is vannak. Olyan ruhában van, ne vehessék észre, hogy lány.

-          Uram, dicső Szent szüzek! Imádkozom értetek, mentsétek meg a lelkemet. Az ellenség kezébe adtak, akik ellen harcolnom kell, kérlek, üzenj a királynak, az Angoloktól mentsen meg! Inkább Francia földön halljak meg, törvényük állttal. A hazámért harcoltam, nem nézhetem az idegenek fosztogatását, elnyomását. – mondom könyörögve, gondolatban.

Azok az idők nehezen telnek, mert nem tudom, melyik fogoly ronthat rám, ha megtudják, lány vagyok.

88.

Elérkezett 1431. esztendejének januári hónapja, elkezdhették tárgyalni a peremet. Két nappal előtte töltöttem be a tízen kilencedik évemet. A pert Cauchon püspöke vezeti, a tárgyaláson sokan vannak, inkvizítorok, egyházfők és szolgák is.

-          Vádlott! Az önről szóló iratokat átvizsgálva arra jutottam! Olyanokat, állit, amit az egyházban kétkedve fogadható el. Azt is állítja! Beszélni tud Szent Mihállyal, Szent Katalinnal, és Szent Margittal? – kérdezi a püspök, értetlenkedve.

-          Igen uram! Igaz! Régóta tart ez nekem, elmondták, milyen feladat vár rám. Az első az! Felszabadítani Orléanst, és Reimsbe koronáztassam meg Dauphint. – válaszolom, szomorúan, mert megvádoltak.

-          Igaz-e az állítás! Amikor találkozott a mai királlyal először, kérte adjon katonákat, mert tudja! Mi módon győzheti le az említett várost. Előtte már próbálkozott VII. Károly.

-          Igaz uram! Azért tudtam győzni Orléansnál, a szentek segítették a harcúnkat, mindenki imádkozott, így könnyű szívvel indulhattunk a csatába. – válaszolom.

-          Ebből adódóan kitűnik! Itt mindenki előtt kinyilvánítja, imádkozással győzhettek, pedig minden katonának volt fegyver a kezébe.

-          Igen! A hit az úrban, nagyobb fegyver.

Amit halott mindenki néma csend, az inkvizítorok, és az esküdtek jegyzetelnek, dönteni tudjanak. A püspök, és a többi kérdező, nem tud olyat kérdezni, hogy, bevallhassam a bűnömet.

-          Vádlott! Igaz-e, ön több alkalommal férfi gúnyába öltözött, ha ellenséges területre kellett mennie? Önt nevezik Orléansi szűznek is! Katonák között volt, hogy nem lehetett viszonya, valamelyikkel? – kérdezi az egyik egyházi személy, érdeklődve.

-          Volt rá alkalom, bevallom! Azért tettem, mert, ha lássák, rólam lány vagyok, más is történhetett volna velem. Az imáim védtek meg abba, férfi ne érintsen meg.

A válaszokból még nem tűnt ki semmi.

A tárgyalás végül is megvolt, a végeredményt, a főinkvizítor mondja ki. A teremben néma csend lesz.

-          Jeanne D’ Arc nevű vádlott! A per véget ért, az ítélet megszületett. Az úr 1431 esztendejének május 29-i napján. A tanúkat meg hallgattuk, így a tényeket kihirdetem. A vádlott bűnös, minden vádpontban.

A hír hallatán sokan zajongani kezdenek, nyugalmatlanságot érzek.

-          Az Angol király elleni izgatás, a keresztény egyház hitének megsértése. Az ítéletet, a holnapi napon kell végre hajtani, az ítélet, máglyahalál. A helyszínnek Rouen városát jelölöm ki. – mondja a főinkvizítor.

Amikor meg halottam az ítéletet, rosszul esett a vádpontok hamisak. A püspök odalép hozzám.

-          Ejnye, Jeanne D’ Arc! Ez a jele a makacsságodnak, volt időd, aláírd a bűnbocsánat jegyzőkönyvet, szabadon elmehettél volna, már késő.

-          Püspök úr! Az igaz hitem szerint, nem írhatom alá. – válaszolom értetlenkedve, mert nem vártam ezt az ítéletet.

Másnap.

Előkészületként, elkísér két katona, ahhoz a lovas szekérhez, ami a vesztő helyére fog szállítani. Az ítélet Rouenban van, a Vieux Marcheon, ahol a máglya már készül. Fehér ruhába öltöztetnek, ami bokáig ér. Nem sokára a vesztőhelyre meg érkezek, elhaladásnál csendben van mindenki. Megbilincselve visznek fel az oszlophoz, ahol a két kezemet hátra kötözik, a nyakamnál is, nem sokára két pap áll elém.

-          Uram! Kérlek téged, ezt a lelket mentsd meg a tűz kínjától, szabadítsd meg, mert halandók vagyunk. A bűneit old fel, előtted a Mennyek kapuja előtt várjon, úgy léphessen be. Mi emberek gyarlók vagyunk, ártatlan a vádakban, de mi nem szólhatunk semmit. – mondja az egyik.

Azután a másik is mond hasonlót.

Nem sokára a két pap elkezdi hagyni a helyszint, a máglyát meggyújthassák, de az arcokat nézve, a félelem is megmutatkozik. Távol a szülőfalútól.
Nem sokára meggyújtják a rakást, felnézek az égre, imádkozok, s látom a szenteket a megdicsőítő Mennyben, engem hívnak. A lelkem nem bír várni a további történésekhez, abban a pillanatban távozok, a fénybe, amikor a ruhát elkapja a láng.

90.

 

 

Oldal: 6.fejezet.
kezdő író írománya - © 2008 - 2024 - hegedusmate.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat